Az A. E. Bizottság szabadidő-zenekar első nagylemeze Kalandra fel! címmel jelent meg 1983-ban. Aki nem emlékeznék erre a nevezetes, katasztrófazenét (copy right - Bizottság) játszó zenekarra, annak szabad legyen fölidéznem az 1980. augusztus 23-án a Hajógyári-szigeten megtartott Fekete–bárány koncertet. Ők voltak az előzenekar.
Innen tehát a klasszikus cím.
Kalandra nem csak a nyolcvanas évek legelején – közvetlenül a lengyelországi eseményekkel a hátunk mögött –, hanem már jóval korábban is kapható voltam.
No, nem kezdem 1956-tal, csak mondjuk a hatvanas évekkel.
Akkor is sokat kalandoztunk a Soproni hegységben és a környéken. Gyalogosan a Várhelyig, mert a Muck-kilátóra még a soproniak sem mehettek ki. Kerékpárral Brennbergbe, Görbehalomra, Fertőrákosra, Kőszegre.
Télen, pedig elővettük a sílécet. Akkoriban nem ilyen hótlan telek voltak, és este a Bécsi dombról vagy a Slalomról lécen siklottunk hazáig.
Hogy egy kicsit szakmázzak is, bekalandoztuk a környéket hóvirágért, gyöngyvirágért, gombáért, málnáért, áfonyáért, ciklámenért, gesztenyéért – szóval minden jóféle erdei melléktermékért, pontosabban a mai PC szóhasználat szerint: nem fatermékért.
Voltak „komolyabb” kalandjaink is, ahogy az egy tizenéveshez illik. Éjszaka kerékpárral ereszkedtünk lefelé a Károly-magaslat szerpentinjén. Vadul zúgott a dinamó a keréknél, süvöltött a levegő a fülünknél, és sötétben a száguldás kétszer olyan gyorsnak tűnt, mint nappal. Fantasztikus élmény volt. Mások mondták, hogy a városból is lehetett látni az egymást „üldöző” fénycsóvákat a fák között.
Nappal nem ilyen izgalmas, bár gyorsabb és emiatt talán veszélyesebb is volt. Egyszer, már a célegyenesnél, az egykori Hatvan-háznál, a gondos erdőkezelő egyik hétről a másikra, kialakított egy vízátereszt az úton keresztbe. Ez nem volt bekalkulálva. Magam, masszív orosz gépemmel még lassítani tudtam valamennyire, és megúsztam a megrázkódtatást, de a mögöttem jövő L.P., lassítás nélkül zökkent bele a csapdába. Óriásit bukott. Neki semmi baja nem lett, ám R-26-osának első kereke 88-asra göndörödött. Barátom nem jött zavarba, a lefektetett kereket kitaposta, és a csepeli gyártmánynak becsületére legyen mondva, mintha mi sem történt volna simán hazakerekezett biciklijén.
Egyéb kalandjaimat a környék bombatölcsérekkel megfúrt csenderesében (’44-ben a Lőver Szállóban székelő utolsó magyar kormány miatt rendesen megbombázták a szövetségesek, akárcsak New Havent), vagy később ugyanitt az első randevúkat már nem írom meg, mert teljesen eltérnék a tárgytól.
Azért is nyújtottam ilyen hosszúra a bevezetőt, mert fejlődés-lélektanilag kellően indokolni akartam egy serdülő fiatal testi és lelki szükségleteit. Például önmaga képességeinek kipróbálását.
Nos, a XX. században pont erre találták ki a kalandparkokat. Fejlődés-lélektani szempontból teljesen indokoltan. De fogalmazhatnék úgy is, hogy ép testben, ép lélek. Mert ma, ép testben épp’ hogy élnek.
Egyszer csak jön az ötlet Sopronban: építsünk kalandparkot! Nem túl kreatív, mert nemcsak kishazánkban – Mecsextrém Park –, hanem jóval korábban, tőlünk nyugatabbra, már sok évvel ezelőtt megépítették az ezekhez hasonlókat.
Nem baj, kicsi is, zöld is, de legalább a soproniaké. Sőt, ha a határ túloldalán sem találhatni ehhez hasonlót közel s távol, még onnan is idetévedhet a fizetőképes kereslet – képzelem magamban az ötletszülők észjárását.
Engedélyek, kivitelezés, avatás, öröm, majd az üröm. A védegylet részéről. A budapesti védegylettől. Mert a soproni kihelyezett tagozat nem a Soproni Védegylet. Ez utóbbi a Soproni Városszépítő Egylet szellemi örököse. Pontosabban nem örököse, hisz’ ma is létezik, hanem társa. Annak a városszépítő civil szervezetnek, amelynek fém jelvényeit 30-40 évvel ezelőtt még láthattuk a soproni parkerdő útjainak padjain: létesítette a Soproni Városszépítő Egylet. Igazi közjóléti tevékenység, hogy megint visszapillantsunk a szakmára.
Tehát fúrják a soproni kalandparkot a kék harisnyát húzott védegyletesek. Hajuknál fogva előrángatott érvekkel. A fő érv a ciklámen. Ez a Mecsekben már bevált virágürügy – vö. bazsarózsa – itt talán nem vezet sikerre, mert ciklámen, szerencsére, van éppen elég.
De vannak sanda gyanúsítások is, székházegyezések, igazgató-helyettestévedések, és egyáltalán a kábelek nem illenek a fák közé.
Szurkolok a soproni, meg a környékbeli tizenéveseknek. Maradjon meg az erdei tornapályájuk! Z.Z.