Közel hétszáz kutya versenyzett (Kisalföld)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. május 3. - Több mint tíz ország közel hétszáz kutyáját tekinthették meg az érdeklődők a vasárnapi kapuvári CAC-kutyakiállításon. Az elmúlt hétvégével kezdetét vette a helyi fesztiválszezon. A rendezvény minőségére jellemző, hogy már nem kezdő ebeket, hanem számos ország versenyén megmérettetett kutyákat neveztek. KAPUVÁR - A Flóra termál mellett vasárnap megrendezett kutyabemutatón és minősítő versenyen a hazai nevezettek mellett cseh, lengyel, osztrák, belga, holland, német, szlovák és szlovén kutyák is részt vettek, de érkezett négylábú Finnországból is. Több mint tíz európai ország közei hétszáz kutyáját nevezték be a kapuvári CAC-kutyakiállításra. A kapuvári bemutatón a résztvevők mellett több mint ezer néző csodálhatta meg a legkülönfélébb fajtájú kutyákat. A verseny nagyságára jellemző, hogy a lakótelepen és környékén már reggel kilenc óra után nem lehetett szabad parkolóhelyet találni.
Ahogy a megnyitó kapcsán Hámori György polgármester kijelentette, a város nyitott a hasonló rendezvényekre, melyek messzire viszik a rábaközi kisváros jó hírét. - A kutyakiállítással és a majálissal kezdetét vette a kapuvári fesztiválszezon, melynek következő állomása a nemzetközi terepraliverseny - tette hozzá a város polgármestere. Kiss M. Sándor, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) -helyi vezetője elmondta, a benevezett 672 eb mellett 14 bíró minősítette a nevezett kutyákat. A verseny végeztével 160 díjat adtak át a vasárnapi megmérettetésen, melyről a kapuvári elnök elmondta, a rendezvény minőségére jellemző, hogy már nem kezdő ebekét, hanem számos ország versenyén megmérettetett kutyákat neveztek. A díjazottak között kapuvári kutyát is köszönthettek a nézők, Szabó Árpádék másfél éves bordér collie fajtájú kutyája lett a juniorgyőztes. TURBÓK ATTILA


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.