Méh-számtan (Figyelő)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. október 18-21. -  Meglehetősen intelligens rovarok a méhek: gyorsan tanulnak, kiválóan kommunikálnak - társaikkal tánccal közlik a tápláló virágok helyét -, különbséget tesznek péld a szimmetrikus és aszimmetrikus formák között, és akár kilométerekről is képesek visszatalálni kaptárjaikba.

Kínai és ausztrál kutatók pedig most azt állítják, hogy a méhek még számolni is képesek.
A canberrai Australiar National University rovarászai gondosan megtervezett kísérletsorozataikban az európai mézeiő méh, az Apis mellifera matematikai képességeit tesztelték. A rovaroknak először azt tanították meg, hogy egy röptetőfolyosóban felfestett csíkok fölött röpüljenek át. Ezt úgy érték el, hogy min den következő csíknál jutalmat - cukros élelmet - adtak a részt vevő egyedeknek. A méhek jól megtanulták a leckét, ugyanis később is mindig a csíkok után szálltak le, még akkor is, ha a jutalmazás már elmaradt.
Újabb kísérletükben a kuta-már csupán több, meg-latározott számú csík átrepülése után jutalmaztak, így először kettő, három, majd négy csík átröpülé-sére tanították meg alanyaikat, amelyek  tökéletesen vették az  akadályt: hamar rájöt- :ek, hogy hány csíkot kell teljesíteniük az édes falatokért. Négynél több sáv azonban már összezavarta őket: teljesítményük e szám fölött jelentősen romlani kezdett. A kutatók következtetése, hogy a méhek négyigtudnakszámolni-ezt afelté-telezést pedig a jövőben egyéb kísérletekkel is megpróbálják majd igazolni.*


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.