Tudunk mutatni két családot, a többi kinn van Perbálon, egy repcetábla mellett.
- Látott már királynőt?
- Nem, jó nagy lehet...
Mosolyog a kedves, joviális házigazda, felesége sem szól semmit, csak rám adja a szükséges kellékeket: fejem kalap, arcom, vállam háló borítja be. Működésbe lép a füstölő (üzemanyaga kukoricatorzsa és újságpapír, s Teofil mester egymásután emeli ki finom mozdulataival a kaptárból a kereteket. Picit odafúj, lelassulnak, de azért nyüzsögnek rajtuk a méhek. Építik a maguk kis világát. S közben csodákat tudok meg, micsoda logikával, észjárással, ügyességgel működnek ezek az apró jószágok. Végül, az egyik kaptárban megleljük a királynőt. Első pillanatra csalódás; se nem nagyobb, se nem méltóságosabb a többi méhecskénél; inkább más. Karcsúbb, más formájú - de a feladatát tökéletesen ellátja.
A piliscsévi méhész gyermekkora óta szerelmes ebbe a munkába. Pedig hát nincs megállás. Mindig van tennivaló, etetés, pörgetés, szállítás, keretkészítés, begyűjtés, eladás...
- Mit szeret igazán?
- Nincs különösebb. A rovart magát, azt szeretem. Izgat az életük, rengeteget olvastam, tanultam róluk, szeretem magam elkészíteni a kereteket, itt két milliméter is számít. Szeretem figyelni, ahogyan alakítja a maga világát. Mi, ugye, becsapjuk, elvesszük tőle, amit magának gyűjt, ezért nekünk nagyon kell rá vigyázni. S van, ami ellen én sem tudok védekezni. Ott van, látja! A méhfarkas! Hatalmas, csaknem öt-hat centis darázsféle; megöli áldozatát, s elveszi tőle, amit begyűjtött. Félelmetes állat, érthető, hogy ilyen helyen akad belőle, hiszen itt vannak együtt leendő áldozatai.
- Hogyan tudják különválogatni a mézfajtákat?
- A méh oda jár gyűjteni, olyan öt-hat kilométeres körben, ahova visszük. Időben ki kell pörgetni a mézet, s akkor nem keveredik. A dömpingméz az akácból, hársfából jön össze, persze vannak különlegességek; igen sok minden függ az időjárástól, a melegtől/hidegtől, s persze arra is figyelni kell, hogy a rovarnak mindig legyen mit enni. Mert a jó munkát meg kell hálálni...