A hűvös tavasz és a viharok meghatározzák az évet (Zalai Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. május. 22. - Ezernyi dolog teszi sokesélyessé, bizonytalanná minden évben a méhészek helyzetét. Egy biztos, valamennyien az év számukra meghatározó időszakát, az akácvirágzást várják elsősorban. Eljött, de hogyan? - A régi méhészek azt mondják, tíz évből hat-hét jó, három-négy pedig rossz. Azt hiszem, az idei évünk a rosszabbak közé fog tartozni - mondja Hampuk Gábor méhész Pókaszepetken, ahol két konténeréből járnak ki a szorgos rovarok gyűjteni.
Egy többször tízhektáros gyümölcsösben, elvirágzott meggyfák mellett találkoztunk, a Zalagrár Kft. területén. Évek óta oda telepíti a méheit kora tavasszal, amelyek így a gyümölcs, azaz a meggyvirágból gyűjtött mézzel kezdik a szezont, hasznot hajtva a gyümölcsös tulajdonosának is, aki számíthat a biztos beporzásra. Majd a környékbeli repceföldekre járnak ki a méhek, és az is nagyon fontos, hogy a gyümölcsös mellett jókora akácosok húzódnak meg, s most éppen a virágzás teljében állnak.
- Ígéretesen indult az év, sok meggyvirág volt. Ha jó évünk van, külön gyűjtetek gyümölcsmézet is. Összességében azonban nem kedvezett az időjárás. A tavasz túlnyomóan hűvös, csapadékos, szeles volt, a repce virágzása sem volt igazán jó - mondja Hampuk Gábor.
Az agrármérnök végzettségű szakember ez év elejéig a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.-nél dolgozott agronómiai szaktanácsadóként, de mellette már húszonhárom éve méhészkedett. Idén váltott, az év elején az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Zala megyei szaktanácsadója lett, s a korábbi alkalmazotti státusz helyett vállalkozóként már csak a méhészkedésre összpontosít. Ez egyben azt is jelzi, hogy gyenge szezon ide vagy oda, bízik, perspektívát lát a méhekkel való foglalkozásban. Két konténerben 40-40 családot vándoroltat, és Szentgyörgyvölgyön is tart 30 családot, fix képtárakban.
- Így sokkal több időm van a méheimmel foglalkozni - mondja, miközben feleségével a konténerben szedik ki a kereteket a képtárakból.
Lezajlott a repcevirágzás, a méhek már belekóstoltak az akácba is. Az eddig gyűjtött mézet kipergetik, s üres kereteket kapnak a gyűjtők, hogy megtöltsék a legértékesebb, tiszta akácmézzel.
- A múlt péntektől, szombattól indulhatott volna az akácméz gyűjtése, de nap közben végig nagyon hideg volt, a hét végén pedig a vihar összetörte a virágokat. Somogyból hívtak telefonon, hogy átjönnek Zalába az akácvirágzásra, mert ott teljesen elpusztította a vihar az akácvirágot. Itt sem sokkal jobb, becslésem szerint az akácvirág ötven százaléka tönkrement. Még körülbelül a hónap végéig tart az akác időszaka, de meleg kellene, 17-18 fokos hőmérsékleten nincs is megfelelő nektárképződés. Talán most, ezen a hét végén jó lesz az idő, és beindul rendesen a gyűjtés. Sajnos a jövő hét elejére ismét esőt jósol a meteorológia - latolgatja a következő napok akácvirágos esélyeit a méhész.
Arra a kérdésre, hogy mennyiségre milyen lesz az év, természetesen nem lehetett még válaszolni. Ezzel kapcsolatban Hampuk Gábor annyit mondott, egy átlagos évben egy méhcsaládra 60 kilogramm mézet lehet számolni, s mint hozzátette, az már biztos, hogy annyi nem lesz. A repce hozamát már látni, családonként elég nagy szórással, 5-15 kilogramm közötti mennyiséget lehetett számolni. De az akácvirágzás várható eredményét, ami most már nagyrészt a következő héten múlik, az időjárás keltette bizonytalanság miatt még becsülni sem meri. A vándorméhész számára lehetséges folytatásból a természet megszabta sorrend biztos csak.
- Ha lepergettük az akácmézet, elvisszük innen a méheket. Korábban nem próbáltam a gesztenyét, mert tíz évben egyszer-kétszer sikerül csak, de most elhatároztam, hogy átmegyünk Somogyba a szelíd gesztenye virágzásra. Azt követően jön a szolidágó virágzás ideje, és azzal augusztus-szeptemberben gyakorlatilag véget is ér a szezon - mondta a tervezett gyűjtési időszakról a méhész.
A másik kulcskérdés, hogy hogyan alakul idén a méz felvásárlási ára. Mint elmondta, azt a kereslet határozza meg. A világon a két legnagyobb méztermelő és mézexportőr ország, Argentína és Kína határozza meg alapvetően a világpiaci árakat, ahhoz lehet igazodni. Azonban állítólag Argentínában gyengébb az idei méztermés, és itthon is kevesebb lesz, így abban bizakodik, hogy mindennek hatására az ára talán egy kicsit jobb lesz a termelők számára.
- Ez kiszámíthatatlan dolog. Az értékesítés általában az akácméz lepergetése után kezdődik. Vannak, akik egyből, szinte a pergetés helyéről azonnal eladják a mézet, én igyekszem egy kicsit várni, és több lépcsőben adom el. Novemberben, január-februárban és márciusban. Volt úgy, hogy pergetés után 500-600 forinton indult az akácméz felvásárlása, aztán felment 1000 forintra. De megtörténhet a fordítottja is, mert arra is volt példa, hogy a pergetés után viszonylag jó áron, 800 forinton indult az akácméz, aztán lement az ára, és mínuszban is maradt végig - érzékelteti a méhészet bizonytalan esélyeit. A laikus számára ez ősi foglalkozás kapcsán az fogalmazódik meg, hogy a méhészkedés a világ legbizonytalanabb dolga.
Csak egy biztos. A méz finom csemege, s a méhészek azt remélik, ezt egyre többen belátják és fogyasztják is. Hajdu Péter



Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.