Drága lehet idén a méz (Napi Gazdaság)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. június 7. - NEGYVEN SZÁZALÉKKAL KISEBB LEHET A „TERMÉS" Az elmúlt hetek hideg, viharos időjárása százmilliókban mérhető károkat okozott a hazai méhészeknek is. Óvatos prognózisok szerint is 35-40 százalékkal lehet majd kevesebb mézet összegyűjteni a kaptárakból.
A legnagyobb gond, hogy összesen a külpiacokon legjobban eladható akácmézből lesz lényegesen kevesebb, miután virágzáskor volt a legrosszabb idő. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) legfrissebb adatai szerint az elmúlt néhány hét során mintegy 5-6 ezer tonnányi termelés esett ki, amelynek következtében a termelői és várhatóan a fogyasztói árak is emelkednek majd. A külföldi - döntően osztrák, német, francia és olasz - kereskedők már most mintegy 15-20 százalékkal magasabb árat kínálnak a magyar akácmézért, mint tavalyi hiszen szerte Európában gyenge termés várható. Elsősorban az időjárás miatt egyébként már tavaly is kevesebb mint 20 ezer tonnányi magyar méz jutott exportra, s az biztos, hogy idén még ennyivel sem lehet számolni. Fekete Miklós szekszárdi termelő szerint idén sem virágot, sem méhet, sem méhészt nem kímélt az idő, sőt úgy tűnik, a vásárlóknak sem kegyelmez majd. Évtizedek óta nem volt rá példa, hogy akácvirágzás idején mindössze 1-2 nap jó idő legyen. Ráadásul a méhcsaládok is súlyos károkat szenvedtek. Több eltűnt vagy nagyon legyengült - mondta. Fekete szerint az árak hiába emelkednek, ha nincs mit eladni. A károk egy-egy kisebb termelőnél is milliókban mérhetők, hiszen még az idő miatt egyre szaporodó betegségekkel is meg kell küzdeni.
Domahídi Zoltán pápai méhész elmondta, már a tavasz is rosszul kezdődött, hiszen a márciusi, hideg nagyon megviselte az állományt. A gyümölcsfa- és a repce-„szezonnal" sem nagyon lehetett dicsekedni, ám ekkor még nagyon bíztak a májusban és persze az akácban. A generációk óta méhészkedéssel foglalkozó családban mostanáig mindenki biztosra vette, hogy 11-12 napnál rövidebb akácgyűjtési időszak nem lehet egy évben. Idén - ha az órákat is számoljuk - akkor sem jön ki négy napnál több. Miközben a termelés a tavalyinak a 30 százalékát sem éri el, a költségek az egekbe szöktek. Volt olyan, hogy hajnalban 40 kilométerre, egy akácerdő közelébe vitték a családokat, ám mire pirkadt, ömleni kezdett az eső, és a méhek harmada a viharban vissza sem tért. Domahídi hozzátette, hosszú évek óta osztrák és német felvásárlókkal állnak kapcsolatban, és még soha nem fordult elő, hogy a szerződésben rögzíett feltételeknek ne tudtak volna eleget tenni. Idén ez biztos így lesz.
A Zalaszentgróton feldolgozóüzemet is működtető Tóth Tamás elmondta, a mennyiségen kívül a minőséggel is súlyos gondok lehetnek idén. A kapacitások kihasználása érdekében már az ország keleti feléből, sőt Erdélyből is vásárolnának mézet. Eközben a külföldi felvásárlók -
immár jelentős számban franciák is - folyamatosan srófolják az árakat, hiszen szerte Európában gyenge termés várható. KÖRTÉSI ZSOLT


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.