Kiszolgáltatott helyzetben a méhésztársadalom (Magyar Nemzet)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. június 16. - Egy helyben toporognak a hatóságok több, méhészeket ért káreset kapcsán. A környei kaptárlopás mellett - ahol az a személy perli a méhészeket több millió forintra, akinek a telkén megtalálták az eltűnt kaptárokat - egy dömsödi méztermelő ügye sem zárult le. A férfitól egy másik méhész lopott el méhcsaládokat, s ugyan a rendőrség vádemeléssel lezárta az ügyet, bírósági tárgyalás a mai napig nem volt.
Nem gyanúsították meg J. Istvánt és édesanyját, J. Istvánnét a nyomozó hatóságok, az ügyben csak Sz. Henrik ellen folyt nyomozás - közölte Horváthné Varga Erzsébet, a Komárom-Esztergom Megyei Ügyészség főügyész-helyettese a környei méhkaptárlopással kapcsolatban. Amint arról lapunk beszámolt, a környei Simon házaspártól még 2008-ban loptak el 60 méhkaptárt, amelyek zömét később a Zala megyei Beleznán találtak meg a J. Istvánné telke mögötti területen.
Mivel minden méhkasukat egyedi jelzéssel látják el, könnyű volt azonosítaniuk megkerült kaptáraikat, így az eltűnt hatvanból negyvennyolcat sikerült hazavinniük. Simonék elmondása szerint J. István azt állította, hogy a kaptárokat üresen vette egy Nagy István nevű személytől. Az ügyésznő elmondta: a hasonló esetekben a gyanúsítottak gyakran védekeznek azzal, hogy házalótól vásároltak, arról azonban nem adhatott felvilágosítást, hogy J. Istvánnak valóban volt-e adásvételi szerződése, és ha igen, mi állt abban.
- Ha valaki nem készít adásvételi szerződést, az még nem elég indok arra, hogy meggyanúsítsák; a sértetteknek ugyanakkor joguk van betekinteni az iratokba és tanulmányozni azokat - tette hozzá Horváthné. Arról sem adhatott felvilágosítást, hogy tartottak-e házkutatást J. Istvánnál, ám Simonék e nyomozati cselekményekről is kérhetnek tájékoztatást. Az ügy pikantériája, hogy J. Istvánné később 2,5 millió forintos kártérítést követelt Simonéktól, azt állítva, hogy a méhek az ő tulajdonában voltak, s miután nem kapta meg az összeget, bíróságra vitte az ügyet.
Simonék J. István telkén egyébiránt Szentes Sebestyén szentlőrinci méhész kaptárait is megtalálták, le is fényképezték, majd a képeket közzétették a Országos Magyar Méhészeti Egyesület honlapján. A károsított felismerte a méhkasait, ám mire Beleznára érkezett, a kaptárok eltűntek a helyszínről.
Bross Péter, az egyesület elnöke leszögezte: évente legalább kétszázötven hasonló lopás keseríti a honi méhészek életét, így a Simonékat ért kár sajnos nem egyedi eset. Pergel Istvánnak Dömsödről tulajdonították el huszonnyolc kaptárából az úgynevezett kereteket, amelyek a méhcsaládoknak nyújtanak otthont. A méhész azonban nem törődött bele megkárosításába, bejárta a környéket, és egy tanyán darabszámra meg is találta a méhkasokat és a kereteket. Miután értesítette a rendőröket, a nyomozók lecsaptak a tolvajra, akiről kiderült, hogy ugyancsak méhész. A tolvaj azonban továbbra is méhekkel foglalkozik, mivel az esetet ugyan
a rendőrség már vádemelési javaslattal lezárta, bírósági tárgyalás a mai napig nem volt. - A négyszázezer forintos káromat megtérítette a tolvaj, én azonban nem vontam vissza a feljelentést - szögezte le Pergel István.
Bross Péter hangsúlyozta: a méhészek nem fogadják el a megélhetési bűnözés fogalmát, és abban reménykednek, hogy a jövőben elrettentő büntetést szabnak ki a rajtakapott tolvajokra. Velkei Tamás


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.