2007. július 16.
Lenti és Vidéke Méhész Egyesület évente megszervezi a szakmai találkozót
Gosztola (gyf) - Szakmai találkozóval egybekötött pikniket tartottak szombaton délután a Lenti és Vidéke Méhész Egyesület tagjai. A rendezvényen egyebek mellett az anyanevelés kérdéseiről esett szó. A városban, illetve környékén élő méhészek évente tartanák hasonló szakmai találkozót - tudatta lápunkkal Gaál László elnök, azt is elmondta, ennek során olyan tagtársukhoz látogatnak el, aki kiemelkedően jó eredményt mutathat fel. Idén a mintegy 110 családdal rendelkező Soós István számolt be tevékenységéről, valamint az anyanevelés kérdéseiről. Mint mondotta, 1975-ben mindössze három családdal kezdte, s ebből fejlesztette ki a térség egyik legnagyobb vándorméhészetét, amely családonként 25 kilogrammnyi mézét eredményezett számára.
- Az ÁFÉSZ korábbi méhész szakcsoportja 1993-ban alakult Civil szervezetté - mutatta be a Lenti és Vidéke Méhész Egyesületet Gaál László, - A civilség egyfajta közösségi tevékenységet is feltételez, s mi ezt igen komolyan is vesszük. A téli időszakban több előadásból álló szakmai továbbképzést szervezünk, de a nyári holt időszakra is fontosnak tartjuk a kapcsolattartást, ezért szervezünk évente egy piknikkel egybekötött szakmai találkozót. Idén volt egy eredményes pályázatunk is, melynek köszönhetően egy térségi méhkertet alakíthatunk ki. A 104 tagú egyesület elnöke szerint ma a legaktuálisabb probléma az értékesítés, a felvásárlói ár ugyanis igén alacsony. A vegyes és repceméz kilónkénti ára 350 forintról indult, ám igen gyorsan lecsökkent előbb 320, majd 280 forintra. A hazai méz számára a fő konkurenciát még mindig a dél-amerikai méz jelenti. Az akácmézet illetően egyelőre még nem tudnak árat mondani, ám az bizonyosnak látszik, hogy az európai piac továbbra is előnyben részesíti az olcsóbb szerb, horvát, román és szlovák mézet.