Méhész és méhek egymás rabszolgái (Kisalföld)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. szeptember 3.
ABDA - Különleges az Abdán élő fiatal férfi méhészete. Kaptárai olyanok, akár a többi méhészé, ám az ő méhgazdaságának tartozéka mikroszkóp is, és elmondhatja, hogy övé az ország első minősített méhtermékenyítő állomása.

Szémann Tamás (35) eredeti foglalkozása felszolgáló, dolgozott családjuk kötődőjében is, aztán tíz éve valóra váltotta, amiről már kisgyerekként álmodott. Megvásárolta első méhcsaládját, gyorsan megtízszerezte azt, majd a tízes állományt megháromszorozta.
Szülei és feleségének szülei is segítették, nekik köszönhetően nem túl hosszú idő alatt tekintélyesre bővült állománya. Azóta a méhekkel való törődés köti le minden idejét, méhész lett a foglalkozása.
Szorgos méhei repce-, akác-, facélia- és napraforgó-, aranyvesszőmézet gyűjtenek, olykor sikerül hársmézet termeltetnie. Van virágpora, propolisza.
Hogyan lett belőle anyanevelő, hogyan érte el, hogy az országban az övé az első mesterséges méhtermékenyítő állomás? Az országban 42 méhészt tartanak számon, akik speciálisan méhanyákat nevelnek, évente mintegy hetvenezret. Szémann Tamás kezdetben magának nevelt anyákat, most évente már kétezret tőle szereznek be méhésztársai.
A méhkaptár királynője, kaptáronként az egyetlen anya határozza meg a dolgozósereg teljesítményét. Amikor egyéves az anya, a dolgozók teljesítménye a legnagyobb, 110-120 százalék, a második évben - így tartják - már csak 100 százalék, a harmadikban viszont legfeljebb 60-70 százalék.
Van, aki egy-két anyát kér vagy éppen ötvenet rendel, s nevel otthon belőle magának. Hogyan lesz a közönséges petéből méhanya? A méhek egyféle megtévesztésével. A méhész a nagyon fiatal méhálcát áthelyezi egy bölcsőalapba, azaz olyan körülményeket teremt, hogy a család az így kiválasztottakból anyát neveljen. Amikor nem véletlenszerűen, hanem a legkiválóbb egyedek kiválasztásával a méhész termékenyít anyát, azaz inszeminál, ezek a példányok a legértékesebbek. Mikroszkóp és erre szolgáló eszközök segítik a munkájában. Ez utóbbi példányok négyszer-hatszor annyiba kerülnek. Az arra hivatott szervek egy év után minősítették méhtermékenyítő állomássá az abdai férfi vállalkozását.
Szémann Tamás azt mondja, méhész és méhek egymás rabszolgái. Pihenése, szabadideje is akkor van, amikor méhcsaládjai engedélyezik számára.      
Napokon át egyfolytában tudna beszélni a méhek különleges életéről. Talán Darwintól származik a megállapítás, miszerint ha a méhek eltűnnének a Földről, rövid időn belül a földi életnek is vége lenne...
Az abdai méhésznek három gyermeke van, már ők is belekóstoltak ebbe az édes mesterségbe. FERENCZI JÓZSEF

 


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.