Közepes lett a méztermés (Vas Népe)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. augusztus 14. - Körkép - Az országban a tavalyinál jobb méztermésre lehet számítani az idén. Akácmézből lett a legtöbb, kilogrammonként 580-600 forintot adnak érte a felvásárlók. Az idén termett méz jól elhelyezhető a piacon. Vagyis a kereslet tovább folytatódik a méz iránt. Az euró-forint árfolyam ugyan nincs jó hatással a felvásárlási árakra, ennek ellenére stabilak az árak.
Az idei év termését jónak lehet értékelni, köszönhető ez a kedvező időjárásnak, a sok csapadéknak. A szezonnak már vége, a méhészek most a teleltetési munkákat végzik. A méhcsaládok jó erőben és egészségi állapotban vannak. Bross Péter kiemelte, ugyanazokat az állami támogatásokat élvezhetik a méhészek, mint egy éve. A Méhészeti Nemzeti Program keretében a méhész 10 euróval is csökkentheti a termelési költségét méhcsaládonként, illetve a vándorlást elősegítő eszközöket vásárolhatja meg kedvezményesen.
Idén akácmézből lett a legtöbb. A többi úgynevezett fajtaméz, ezekből a legjelentősebbek a napraforgóméz, repceméz, hársméz, selyemkóróméz.
Tavaly indította el a Méz-zárszalag programot az OMME. A hologrammal ellátott zárszalag tartalmazza a használójának hat számjegyű azonosítóját. A zárszalagos mézeket folyamatosan ellenőrzi az egyesület. Két fontos minőségi paramétert néznek: természetesség (azaz nem tartalmaz semmilyen idegen anyagot a méz) és a magyar eredet (ezt a mézben levő virágporokból tudja a labor megállapítani). Eddig az egyesület közei félmillió darab zárszalagot értékesített a méhészeknek, és mindenki megfelelt a kritériumoknak.
Kéve Györgytől, az OMME szombathelyi szervezetének elnökétől megtudtuk: a megyében közepes évet zártak a méhészek. - Vannak rekorderedmények, de előfordulnak negatív csúcsok is. A méhcsaládok állapotától, erősségétől, a dolgozó méhek számától függően is óriási szélsőségek fordultak elő - emelte ki. Hozzátette: a méhek jó mézet termeltek idén.
Horváth Ferenc és családja negyven éve foglalkozik méhekkel. Fiával, Zoltánnal a szombathelyi piacon beszélgettünk. - A méhészeknek is nehéz, ugyanúgy, mint más mezőgazdasági termelőnek. Nyomottak a nagykereskedelmi árak, a felvásárlók olcsón szeretnének mézhez jutni - emelte ki.
Az utóbbi időben a különböző kártevők jelenléte okozott problémát, mégsem panaszkodik. - Akkor, ha az ember a munka mellé áll, a méhészetből meg lehet élni - mondta Zoltán.
Egyházasrádócon 60 méhcsalád az állományuk. A környéken 400 hektáron vetettek repcét, ebből jó minőségű méz lett. Megemlítette még, hogy a napraforgóméz-hozam emelkedett, az egészséges családok 10 kilogrammal gyarapították a kaptárak belsejét,
A piacon a virágméz 700-800 forintba, az akácméz 1000-1200 forintba kerül.
az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta, a méz minősége szinte minden évben azonos, hiszen a legfontosabb összetevőket - aminosavak, aromaanyagok, egyszerűlebontott cukrok, vitaminok, ásványi anyagok - mindig tartalmazza. Hozzátette: szermaradványmentes, természetes, minden idegen anyagot is nélkülöz. Takács Gábor

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.