A galócák famíliájában egyébként van ehető is - fogyasztását azonban nem ajánlják, mert könnyen összetéveszthető halálos rokonaival.
Pöfeteget rántva, piruló galócát levesbe téve kell fogyasztani - igaz, ez utóbbival roppant mód illik vigyázni, mert könnyen összetéveszthető párduc vagy légyölő nevű rokonával - szögezi le kirándulásunk elején Kálmán Ferencz. Az idős erdész arra vállalkozott, hogy a határban álló nagy hegyet bejárva segít nekünk gombát szedni, séta közben pedig elmagyarázza, miként „működik" e külön kategóriába sorolt élőlény. A túra elején kiderül, a gombák minden szerves anyagot szén-dioxiddá, ammóniává és hamuvá bontanak szét. A munka enzimek közreműködésével zajlik. Mivel a kalaposoknak nincs klorofiljuk, nem képesek szén-dioxidból szénhidrátot készíteni. Ezért olyan vegyületekre szorulnak rá, amelyeket más élőlények már kitermeltek, így életmódjuk is ehhez igazodik. A korhasztó gombák a talajon és fákon élnek: előbbi fajtái az elhalt növényi és állati maradványokat alakítják humusszá. Nekik köszönhetjük, hogy az évtízezredek alatt elhalt mindenféle maradványok nem borították el a Föld felszínét. „Ha ők nincsenek, fél évszázad alatt eltűnnénk a bolygóról" - teszi hozzá csendben Kálmán Ferencz.
A talajlakó szaprofita társaság tagjai például a csiperke, a szegfű- és őzlábgombák. Faanyagon bukkanhatunk rá a tőke- és a csengettyű melléknévvel illetett társaikra. Tévedés azt hinni, hogy minden csiperke ehető; a sárga például tartós bélpanaszokat okozhat, de az őzlábak között is van olyan, amelyet tanácsos messze elkerülni. A gombák másik alapvető életmódja a növények és a közöttük létrejött szimbiózis, az úgynevezett mikorrhizás kapcsolat. A két fél anyagcseréjében kölcsönösen függ egymástól: egy-egy nagy kiterjedésű gombatelep vízzel és ásványi anyaggal látja el a növényeket - és ez fordítva is igaz. Jó tudni, a növények csaknem nyolcvan százaléka képtelen fejlődni a finom fonalak segítsége nélkül.
A fák közül leginkább a tölgy, bükk és a fenyő szorul rá e házasságra. A mikorrhizás gombafajok kizárólag csak gazdanövényük közelében találhatók, és általában nyár közepétől ütik föl fejüket. Természetesen itt is van kivétel: például az ehető téli fülőke, amely, mint neve is példázza, hideg időben szedhető. A mikorhizzás família tagjai többek között a galócák,,., tinórúk és a galambgombák. Létezik egy harmadik csoport is, amelynek életmódja kifejezetten parazita jellegű, s tevékenységük a gazda fokozatos pusztulásához, végül halálához vezet. Ezek legismertebb képviselői a taplók. „Nem szabad attól félni, hogy a galambica egyszer kereszteződik a gyilkos galócával. Balgaság az a bulvársajtóban terjedő nézet is, amely szerint tilos leszedni azt a vargányát, amely mellett kerti susulyka vagy egyéb mérges jószág nőtt, mert az utóbbi spóráit ráfújhatta a szél az előbbire" - szögezi le Kálmán Ferencz. Aki azt is hozzáteszi, ép ésszel élő gombász mindig visz bicskát az erdőbe, s nem kitépi, hanem a tő fölött egy-két centiméterre elmetszi „találmányai" szárát. Ha ugyanis nem így cselekszik, akkor ott többé nem nő gomba. LÁZIH MIKLÓS ANDRÁS
2009. július 28. – Ostobaság attól rettegni, hogy az ehető és mérges gombák a természetben kereszteződnek egymással. Hasonlóképp balgaság az az állítás, hogy egy gyilkos galóca mellett kinőtt pöfeteg azért lesz ehetetlen, mert az előbbinek a spóráit ráfújta a szél.