Tavaszbúcsúztató gyógynövény (Magyar Nemzet)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009. április 14. - Érdemes megtapasztalni, milyen finom is a medvehagyma frissen vagy pestóként
A néphit szerint a medvehagymának (Allium ursinum) olyan gyógyereje van, hogy leveleinek illatával tavasz kezdetén a medvét is kicsalogatja barlangjából. Azt is mondják rá, hogy virágzásával a tavaszt búcsúztatja. Az bizonyos, hogy most kell keresnünk az erdőn, hogy gyógyerejét megtapasztaljuk.

Tavaszkezdet és tavaszvég között bizonyosan, de mikor? Március közepén, amikor megszokott medvehagymagyűjtő helyünkön jártam, az idén még csak ritkás zöld foltokat láttam ott, ahol tavaly már úgy hullámzottak a könnyű márciusi szellő nyomán a levelek, mintha zöldes vizű tó tükre venné körül a bükkfatörzseket. Enyhe volt a tél, de a március eleji hűvös, esős idő alaposan megtréfálta a természetet. Azután újabb váltás március vége felé, s a kora nyárira emlékeztető időjárás most azzal fenyeget, hogy amilyen későn indult, olyan korán véget ér az idei medvehagymaszezon: amikor a bimbókból kibomlik a fehér virág, a növény egyre jobban veszít gyógyító erejéből: az ásványi sók, vitaminok ereje az új magok felé áramlik. A levelek egyre keményebbé, szárazabbá válnak, ízük kesernyés lesz, hogy azután nyár közepére, amikor a fák lombja eléri legnagyobb tömörségét, a medvehagyma levelei elszáradva eltűnjenek az avarban, s a hagymák meg az új magok a hűvös, nedves erdei földben türelmesen várjanak a következő tavaszig.
A Mecsek déli lejtőin vagy a somogyi dombokon persze mindig is korábban jelenik meg a medvehagyma, mint mondjuk a Bakony sötét völgyeiben vagy a Lövérek északi oldalán. S a Kárpát-medence még északabban fekvő tájain? Alig két héttel ezelőtt a nagyszombati piacon láttunk néhány csokor medvehagymát - fél óra múlva a Kis-Kárpátok kanyargós országútja mellett föl is fedeztük a lelőhelyet, kedvenc erdei gyógynövényünk még igencsak ritkás, de annál erőteljesebben illatozó foltjait.
Mondják, amikor Baranyában tavaszidőn túlságosan párás, sűrű a levegő, Pécs egész városa medvehagymaillatot áraszt. De sebaj, ebből az illatból sosem elég. Alighanem azt vallhatják a Pécstől alig húsz kilométerre lévő Orfű, a keletközép-európai medvehagyma-főváros lakói is, hiszen évről évre megrendezik - az idén április 5-én - fesztiváljukat, amelyen minden elképzelhető formában megjelenik a medvehagyma: étkeket, italokat, esszenciákat, mézet készítenek belőle. Még élő medvével is népszerűsítették az ünnepet, csak hát, ahogyan hírlik, már kicsit túl is híresült ez a fesztivál: immár több a vendég, mint amennyit fogadni tudnak a rendezők.
- Lehet, hogy végül ők jártak jobban? A környező erdőkben ugyanis „in situ" tapasztalhatták meg, milyen finom a medvehagyma levele, egyenesen a tőről tépve, amúgy frissiben vajas, zsíros kenyérhez vagy bármilyen fajta szendvicshez befalva. Ilyen helyen senkinek nem kell félnie, hogy összetéveszti a hosszú ovális leveleket mondjuk a gyöngyvirágéval vagy az őszi kikericsével: a még lombtalan bükkösökben nagy sötét foltokban megjelenő növény látványa és még inkább illata magáért beszél. Ilyenkor a legfinomabb és legegészségesebb a medvehagyma levele, gyógyhatása akkor érvényesül a legjobban, ha nyersen fogyasztjuk. Vérnyomás-, vérzsírcsökkentő, olvashatjuk a leírásban, segít a koleszterin szinten tartásában, hasznos szer emésztési problémák esetén. A népi gyógymód felső légúti betegségek esetén is ajánlja, de véd a bélfertőzéstől is. Így van-e, vagy nem, nem tudom. Az bizonyos, hogy Indiában tekintélyes mennyiségű medvehagyma pálinkát ittam, s a várt hatás sem maradt el: ilyen védettség láttán az összes indiai vírus és baktérium, amelyekkel szemben az ájurvé-dikus orvoslás is tehetetlennek mutatkozott, leszegett fejjel, veresége teljes tudatában menekült a szervezetemet védő medvehagyma-részecskék elől.
Távoli országokban is jó társ hát a medvehagyma, igazán harmonikusan együtt élni azonban idehaza lehet, érdemes vele. Jó megtalálni a hegyoldalakon. Jó szedni a levelet, hallgatni közben az erdő neszeit, a tavasztól felbátorodó madarak dalát. Jó az enyhe mámor, amit a kocsiban érezhetünk, míg hazavisszük, és sűrű illatát belélegezzük. Megnyugtató érzés, hogy a következő napokban nem lesz hiány gyógyító étkekben, italokban. És a következő hetekben, hónapokban sem: amit nem a hűtőbe teszünk olívaolajjal, sóval elkevert pestóként, az a mélyhűtőbe kerül, hogy legyen medvehagymánk addig is, amíg az új tavasz elérkezik. P. SZABÓ ERNŐ

ÖTLETEINK. Levelenként vagy felvágva ugyanúgy finom a medvehagyma, mint saláta részeként, kefirbe, joghurtba, körözöttbe keverve. Délben leves lesz belőle vagy főzelék, esetleg pogácsa, ízesíthet tekercselt húst Afelesé-gem gyakran készít belőle süteményt, tojás nélkül, tönkölyiiszttel. Azt mondja, azért, mert így még egészségesebb, szerintem azért, mert így még finomabb.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.