Új épülettel gazdagodik a Sziágyi Erdei Iskola (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Új épülettel gazdagodik a Sziágyi Erdei Iskola, melyet az Európai Unió Környezet és Energia Operatív Programja keretében mintegy 76 millió forintos támogatással valósít meg a Somogy megyei erdészet. A projekt bemutatására április 27-én került sor. A rendezvényen Barkóczi István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy különösen örül a lehetőségnek, hiszen a projekt biztosítja az iskola mind infrastrukturális, mind szakmai fejlesztését.

Az erdei iskolát és a jelenlegi projektet Horváth Mihály a Lábodi Vadászerdészet igazgatója mutatta be. A jelenlegi épületben két hálóhelyiség áll rendelkezésre a gyerekeknek, két kisebb szoba pedig a kísérőknek. Emellett a korábbi években melegítő konyha, étkező helyiség, tanterem és szabadtéri fedett foglalkoztató került kialakításra. A mostani pályázat pedig új lehetőséget nyit az iskola előtt. „Az erdei iskola és erdei óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztése” elnevezésű pályázat nyerteseként egy új, több mint 250 m2-es épületet hoznak létre. Ezen felül 35 db kerékpár, bútorzat és oktatási segédanyagok beszerzése, korszerű fűtésrendszer kialakítása, illetve a fogyatékkal élők számára fizikai akadálymentesítés, kontrasztos táblák kihelyezése valósul meg.

A Sziágyi Erdei Iskola 1995 óta működik a SEFAG Zrt. fenntartásában Lábod község önkormányzatának közreműködésével egy régi erdészházban azzal a céllal, hogy aktívan részt vegyen a fiatalok természetszemléletű nevelésében, az erdőgazdálkodás, az erdészeti kultúra megismertetésében. Az átalakításra kerülő erdei iskola a 3-18 éves korosztály számára a „felfedezve” tanulás örömét nyújtja, a megtapasztalás, átélés és az érzékelés segítségével szinte észrevétlenül formálja a résztvevők természet iránti elkötelezettségét, felelősségtudatát.





© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.