Erdei iskola 110 millióból (Kisalföld)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. május 11. – GYŐR-SASHEGY -  Kutatás-fejlesztési megállapodást írt alá Győrben a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara és a Komszol kft. Ezt követően letették egy környezettudatos nevelést szolgáló ökotábor és erdei iskola alapkövét. A projekt költsége közel 110 millió forint. A madarak és fák-napi rendezvény helyszínéül a közelmúltban átadott Győr-Sashegy Hulladékkezelő Központ melletti zöldterületet   választották   a szervezők tegnap. Azt, ahol egy „Zöldsziget" létesül, többek között egy erdei iskolával és öko-táborral.  
A tegnapi programon részt vevő iskolák csapatai elültettek egy-egy emlékfát a leendő táborhoz tartozó „Zöldsziget" területén, majd játékos csapatversenyekkel, érdekes   bemutatókkal folytatódott  a  rendezvény. A rendezvény lehetőséget adott a részt vevő diákoknak a szelektív hulladékgyűjtéssel és a modern hulladékgazdálkodással kapcsolatos  ismeretek megszerzésére, elmélyítésére is. A nap hivatalos megnyitóját követően Kovács Barnabás, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója és Kovátsné dr. Németh Mária, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi     Intézetének igazgatója kutatás-fejlesztési megállapodást írtak alá. A megállapodás célja a környezettudatos szemlélet és olyan eszköztárak kialakítása, amely a családokhoz a gyermekeken keresztül juttatja el a hulladékgazdálkodás korszerű ismeretét. A megbízáshoz közvélemény-kutatás is kapcsolódik, amelynek keretében különböző módszerekkel vizsgálják majd a szemléletformálás eredményét.
A rendezvényen helyezték el a környezettudatos nevelést szolgáló ökotábor és erdei iskola alapkövét. A beruházás közel 110 millió forintba kerül, úgy, hogy társadalmi munkával is létesülnek elemei. A létesítmény a Komszol saját fejlesztése, amelynek megvalósítását részben pályázati pénzekből kívánja fedezni. TÓTH GYULA




© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.