Tanka Endre írása
1. A politika a társadalmi berendezkedés két évtizede tartó megváltoztatása óta Magyarországnak polgári átalakulást, Nyugat-Európához modernizációs felzárkózást, szociális piacgazdaságot és sok mást is ígért, így a vidéknek felemelkedést és életminőséget.
E hamis célképzetek követése helyett a társadalomra - a tőkehatalom adósságcsapdával intézményesített pénzdiktatúrája alapján - a globális tőke elsajátítási uralma zúdult. Ez a népességet nyomorba döntötte, a társadalmat nyereségszerző igényeinek és hatalmi terjeszkedésének vetette alá.
A pénzgyarmatosítás rendszerében kulcsszerep jut a neoliberális föld- és agrárpolitikának. Föld- és agrárviszonyainkban 1988-tól ez szolgálja a globális agrártőkét: a közérdeket és a társadalmi értékeket elveti, helyettük kizárólag a tőke szabad áramlása kiváltságait és a maximális tőkehasznosulás igényeit érvényesíti. A módszer lényegéhez tartozik a föld valós társadalom-gazdaságszervező funkcióinak a megtagadása. Ezeket a termelőeszközként való működtetés tőkehasznosulási elemére szűkíti. Ez az ideológia eltekint attól, hogy a föld egyidejűleg
• államterület, a szuverenitás tárgya, így az állami lét döntő ismérve az államnak a területéről való önrendelkezése, avagy ennek kizárása;
• a társadalmi formáció alapja: az államnak a földtulajdon és földhasználat sorsáról való rendelkezési hatalmától (ennek gyakorlásától) függ a népesség alakulása, az osztályszerkezet (a mezőgazdaságból élők aránya és helyzete), a mezőgazdaság élelmiszertermelő szerepének betöltése, a vidék és az egész társadalom életminősége;
• mint szűkös közgazdasági jószág, az erőforrás-monopólium birtoklásával a földtulajdonon kívül állókat kizárja az elsajátításból, vagyis - más tulajdoni tárgyakhoz képest - hatalmi - politikai -uralmi tényező: akié a föld, azé az ország.
A neoliberális földpiactan kikényszerítői, természetesen, nagyon is tudják, hogy a földnek (bármely rendeltetése mellett) - több ezer éve - épp a fenti funkciók adják a közgazdasági minőségén (a társadalmi értékén és használati értékén) is túlmutató hatalmi súlyát, "hasznossági" lényegét. Ezeket viszont, hallgatólag, azért vetik el, hogy - rejtett módon - a nemzetek feletti pénz- és agrártőke sajátíthassa ki magának a föld összes értékteremtő funkcióját s ezzel is megalapozza a népeket leigázó világuralmát.
2. A gyarmatosítást végrehajtó neoliberális föld-és agrárpolitika összehangolt rendszere az elmúlt 2 évtizedben, hazánkban a következő, főbb intézményi célokat teljesítette:
• a polgári demokratikus földreform csírájában való elfojtását: a pártállam által erőszakkal és jogtalanul elvett földnek a tulajdonosa (leszármazói) részére való visszaadása helyett - az eredeti tőkefelhalmozással - a földet (mint közgazdaságilag "működő tulajdont") az új, komprádor elit (mint szűk haszonélvezői csoport) birtokába adta;
• a föld-privatizáció biztosította a parasztság történelmi felszámolását, termelőeszközétől, a földtől végleges elszakítását: csak 1988 és 1993 közt - egyidejű állás- és vagyonvesztése miatt - 730 ezer főfoglalkozású termelő kényszerült elhagyni a mezőgazdaságot és vált munkanélkülivé. 10 év alatt (1998-ig) az agrár-munkaerő "megcsapolása" már 85 % lett;
• a "szerkezetváltó folyamat" elsorvasztotta a mezőgazdaságot: 1990-2000 közt a növénytermesztés 30, az állattenyésztés 40, a belső fogyasztás 24, 5 százalékkal esett vissza. A hazai állatállomány 1985-2000 közt 66 százalékkal csökkent, ami a két világháborús veszteségeinkhez mérve is példátlan. Szerkezeti korszerűsítés helyett a "privatizáció" 10 év alatt ezermilliárd forintra becsült tőkekivonást hajtott végre. Ezzel teljesült a globális tőkediktátum közgazdasági célja: az ágazat termelőképességének felszámolása, nyersanyag és tömegáru előállításra szorítása, az uniós termékfelesleg felvevőpiacává formálása. Ez megfosztja mezőgazdaságunkat a hozzáadott értéktermelés esélyétől, ami - és a vele járó profit - a tőketulajdon kiváltsága;
• az agrár-termékpálya - nemcsak kulcselemeit, hanem egészét - a nemzetközi tőke kezére "játszotta": az élelmiszeripar 62 %-a már 1997-re külföldi tulajdon lett, míg az élelmiszer-kereskedelem 90 %-a 6 multinacionális áruházi üzletláncé;
• a birtokszerkezetben a polgári értékrend családi gazdasági modellje helyett létrehozta - a vidéket leigázó és a bérmunkát szipolyozó - tőkés nagybirtokrendszert: a földalap 90 %- át a nagyüzemek birtokolják, amelyek az összes gazdaság 8 %-át adják.
3. Gyarmati alávetésünkben oroszlánrésze lett a földjognak. A Földtörvény (1994: LV. tv. - FTV) születésétől fogva a neoliberális birtokpolitika végrehajtója azzal, hogy
• a korlátlan üzemméret és a tetszőleges (csak a tőkeerőtől függő) üzemszám biztosításával a globális agrártőkének földviszonyainkban szabad elsajátítási életteret nyújt;
• az állam közhatalmi eszköztárát felszámolta a földforgalom közérdekű korlátozása és ellenőrzése terén: a földügyi igazgatás és a földvédelem néhány intézményét leszámítva az állam "kivonult" a földtulajdoni és földbérleti piac szabályozásából;
• az uniós illetőségű és az egyéb külföldiek földtulajdonszerzését és földhasználati jogcímeit - a közérdekkel és a hazai gazdák érdekeivel ellentétben - nem indokolt kedvezményekkel, a nemzeti elbánáson is túlmutató nemzetközi kiváltságokkal szavatolja;
• uniós tagságunk óta mind a közösségi jog, mind a Csatlakozási Szerződés rendelkezéseiből csak azokat érvényesíti, amelyek - a tőke szabad áramlása jegyében - alávetésünket szolgálják, miközben nem létezőkként kezeli a tagállam érdekeit védő uniós jogintézményeket.
4. Míg az elmúlt 20 évben a hazai földkérdést a globális erőknek sikerült történelmi zsákutcába szorítani, az emberiség történelmi sorsfordulóhoz érkezett: ez a túlélés parancsává teszi, hogy az állam a területét alkotó földjéről a saját népessége érdekében, szabadon rendelkezzék. A környezet- és természetrombolás tőkeuralom miatti megállíthatatlansága, a civilizációs értékek felszámolása, az élet pusztítása, a társadalmi bomlás azt a jövőképet vetítik elénk, hogy 50 éven belül a Föld az élőlények számára lakhatatlan lesz. A globális éghajlatváltozás, a népesség-robbanás, a világ energia- és élelmezési válsága és más együttható okok miatt az emberiség számára a valós kihívás nem a fenntartható fejlődés - ami a tőkeuralom leszerelő jelszava, hiszen azt a féktelen nyereség-hajsza rég a "fenntartható profit" igényére torzította -, hanem a fennmaradás, a kataklizmák túlélése. A magyar földügy ma már az etnikai túlélés végzetdrámája.
Miközben hazánk már két évtizede migrációs célország - az idegen érdekű betelepítési tervektől akár el is tekintve - azzal kell számolnia, hogy Európa népességének mintegy az egyharmada, a túlélés parancsára a közel jövőben új élettér elfoglalására kényszerül. A Kárpát-medence, benne a Pannon biogeográfiai régió biztonsága, föld, -erőforrás - és vízkészlete, élelmiszertermelő képessége, alacsony népsűrűsége mellett a globális tőkét szolgáló "befogadó politika", a nemzeti önvédelem elemi hiánya mind azt programozzák, hogy a Magyar Állam a területére irányuló, jövőbeli, milliós tömegű menekült-áradatoknak részben nem tud, részben nem is akar ellenállni. Ez viszont - a gyarmati alávetés miatt és a népességszám zuhanás felgyorsulásával - a magyarság etnikai felmorzsolódására vezethet.
5. Egy értékalapú földpolitika számára, amely a közérdeknek elkötelezett és a társadalmi közmegegyezést érvényesíti, nem vitatható alaptény: a földügy a nemzetstratégia létkérdése lett, mert a magyarság etnikai fennmaradásának előfeltétele az államnak a területéről való önrendelkezése, ez alapján, pedig az, hogy a föld tulajdonáról és használatáról a saját polgárai érdekében dönthessen. E politika megköveteli, hogy - a megváltozott létfeltételek miatt - a politikai döntéshozó a föld tőkeképző funkcióját rendelje alá a föld társadalmat és a gazdaságot fenntartó, lényegi funkcióinak: annak, hogy a föld államterület, a társadalmi lét alapja, az életminőség forrása, mint monopólium, pedig hatalmi-uralmi tényező, amely önmagában is eldöntheti egy népesség sorsát.
A földtulajdont és földhasználatot ezért - a magyarság etnikai fennmaradása végett - egyaránt közcélokra, döntően az állampolgárok helyi közösségei és a hazai gazdák számára kell biztosítani. A politikai döntéshozó azonban ma e közérdekű célképzettel szemben áll, mert ellenérdekű: 20 éve töretlenül szolgálja a neoliberális, haszonelvű földpolitikát, ami a tőke elsajátítási magánérdekének tör utat. Emiatt a földügynek 20 éve sem lehet nemzet-stratégiája. Mi több, már nemzetről sem beszélhetünk, mint ahogy önáltatás lenne remélni, hogy a szétrobbantott roncstársadalom még felismerheti közös érdekeit a földügyben és önszerveződésével kikényszerítheti a nemzeti érdek érvényesítését a politikai döntéshozótól.
Mindez azonban az értelmiséget nem mentesítheti a felelőssége alól, hogy legalább tisztázza, a társadalomnak megvilágítsa a földügy nemzet-stratégiai cél - és intézményrendszerét azért, hogy - első lépésként - a feladatok, a szükséges teendők egyértelműek legyenek a jövőbeli megvalósítás számára.
6. Földügyben a nemzetstratégia a következő négy alapcélra épülhet:
• Vissza kell állítani az állam alkotmányos önrendelkezését a területét alkotó teljes földalap felett, annak mai tulajdoni formájától függetlenül. A földtulajdonszerzés feltételeit és a földhasználat célrendszerét az államnak közhatalmi eszköztárral, a társadalom stratégiai távú közérdekének a szolgálatába kell állítani akként, hogy a tőkehasznosulás igényeit e stratégiának alárendelje.
• Az államnak ki kell zárnia a földviszonyokból a globális agrártőke spekulatív földtulajdonszerzését, meg kell gátolni külföldi földtulajdoni és földhasználati monopóliumok létrejöttét.
• A birtokszerkezetben fel kell számolni a nagybirtok mai túlsúlyát, akár belföldi, akár külföldi legyen az üzem fenntartója, illetve függetlenül attól, hogy az üzem földtulajdonon, avagy földhasználati jogcímen alapul. A földalap megoszlásában el kell érni, hogy a termelő saját munkájára épülő kis - és középüzemek aránya legyen meghatározó.
• A gazdasági szabályozóknak és a jognak biztosítani kell, hogy a föld a helyi közösségek birtokába és rendelkezése alá kerüljön. A földtulajdon és a földhasználati jog megszerzését az államnak az állandó jelleggel letelepült, helyben lakó, mezőgazdasági szakképzettségű vagy kellő szakmai gyakorlattal rendelkező, hazai gazdák és vállalkozók részére kell biztosítania.
E stratégiai alapcélokat Magyarországnak az EU tagjaként, a közösségi joggal egyeztetve kell érvényesítenie. A közösségi és a belső jog célvezérelt intézményrendszere azonban e célokat teljesen kizárja. Ezért olyan nemzeti önvédelmi eszköztár létrehozására és sikeres működtetésére van szükség, amely képes áttörni a mai, neoliberális földügyi diktátumot és azt közérdekű intézményi mechanizmusokkal megállítja: egyidejűleg valósítja meg az állam területi önrendelkezésének a visszaszerzését, a nagybirtok és a külföldi földtulajdon felszámolását, a földalapnak a hazai gazdák életképes kis- és középüzemei részére juttatását. E feladatokhoz képest a földügyi nemzet-stratégiának mind a közösségi, mind a belső jog parancsuralmi intézményeit ki kell iktatnia.
7. A nemzeti önvédelem intézményrendszerének kulcselemei a következők:
7.1 Felül kell vizsgálni a Csatlakozási Szerződés földre vonatkozó 4. fejezetét, ami alapján a föld jogi sorsát ki kell emelni a Római Szerződés (RSZ) tőkéről rendelkező 56-57. cikkeinek a hatálya alól. Ki kell mondani, hogy a Magyar Állam területét alkotó, bármely rendeltetésű földre az RSZ 295. cikke az irányadó, amely szerint "a Szerződés (RSZ) nem érinti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet." E jogalap értelmében, mivel a hazai föld jogilag nem minősül tőkének, Magyarország nem lenne köteles korlátlan földtulajdoni és földbérleti piacot nyitni a tőkeigények számára. Ugyanakkor a földviszonyok - uniós illetőségű, vagy bármely más - külföldi jogalanyainak nem kellene biztosítanunk az RSZ 56. cikkével ránk kényszerített, nemzetközi kiváltságot, hanem - az EU korábbi tizenöt tagállamának mai jogállásával azonosan - csak a hátrányos megkülönböztetés nélküli, nemzeti elbánást. E jogállás - a közösségi jog egyéb kötelező normáival egyeztetve - megalapozza tagállami hatá skörben azt a földjogi rendezést, amely kiépítheti a nemzet-stratégia cél - és intézményrendszerét.
Egyfelől, nyilvánvaló, hogy a fenti nemzeti igény a hatalmi-politikai ellenérdekek globális erőfölényébe ütközik. Másfelől, viszont, számításba kell venni minden érvet, amelyek összessége áttörheti nemzeti igényünk elvetését. A revíziót alátámasztó, döntő érveink a következők:
• A Csatlakozási Szerződés, Magyarország földjére nézve, nem jogszabályon, hanem a szerződő felek politikai megállapodásán alapul. Tartalmát tekintve, ez alávetés, amely szerint a Magyar Állam a saját területét alkotó föld tulajdonáról és használatáról nem rendelkezhet érvényesen, hanem azt átengedi a közösségi jognak. Ennek a politikai megállapodásnak, azonban, nincs sem a hazai, sem a közösségi jogban, alkotmányos erejű jogalapja. Ui. sem az RSZ, sem más uniós jogforrás sehol nem szól arról, hogy a tagállami föld jogilag osztozik a tőke RSZ 56. cikkében írt vívmányainak igényében, vagyis emiatt a föld piaci forgalma éppúgy nem korlátozható, mint a tőke szabad áramlásáé. E diktátum az Európai Bizottság "jogi leleménye", az 56. cikk önkényes, kiterjesztő jogértelmezése a végett, hogy az új tagállam földterületét a tőkeuralom alá vessék. Alkotmány-erejű jogalap itt csak úgy állna elő, ha ezt a követelményt az RSZ általános érvényű szabályként tartalmazná, amelynek hat álya az EU összes tagállamára kiterjedne, tehát a föld - az EU teljes földrajzi területén - tőkének minősülne. Egy ilyen jogi norma, azonban, nemcsak, hogy nem létezik, hanem annak jövőbeli megalkotása is - mondhatni, fogalmilag - kizárt.
• Ténylegesen a közösségi jog az EU tagjainak a földpiacra kettős államjogi státust intézményesít, egymástól gyökeresen eltérő tartalommal: egyet a szuverén Tizenötök (+ Málta) és egyet az önrendelkezéstől megfosztott, új belépők számára. Az előbbieknél a jogalap az RSZ 295. cikke, amely az uniós beavatkozást kizárja a tagállam tulajdoni viszonyaiból, így a földtulajdoni rend alakításából is. Az EU vívmányainak átvétele itt csak azzal jár, hogy a külföldi jogalanyoknak nemzeti elbánást kell nyújtani.
Az új tagoknál, viszont, a földjükről való önrendelkezést az EU joghatóságával szemben kizárja két jogtétel:
a/ az elsőbbségi doktrína szerint a közösségi jog a tagállami jog felett áll, annak érvényességét a tagállam nem vitathatja, hanem azt köteles végrehajtani és értelmezése is csak az Európai Közösség Bíróságára tartozik;
b/ a földnél ezt a kötelező, elsőbbségi jogot a tagállam számára az RSZ 56-57. cikkei jelentik, amelyek a földterületről való tagállami önrendelkezést alávetik a "tőkeszabadság" vívmányának. Tartalmában ez a nemzetközi kiváltságot, a legnagyobb kedvezmény szavatolását jelenti a tőkehasznosulás javára.
• Általános érvényű alávetést valamennyi tagállam földjére a közösségi jog a jövőben sem valósíthat meg, mert
- a Tizenötök nemcsak történetileg, de a jövőre is kizárták az EU beavatkozását a tulajdoni viszonyaikból: az RSZ 295. cikke nemcsak ma hatályos, hanem azt az uniós Alkotmánytervezet is tartalmazza (III. 331. cikk);
- a Tizenötök létérdeke államterületükre nézve a szuverenitás megőrzése, ezért arról nem mondtak és a jövőben sem mondanak le;
- a szuverenitást felszámoló RSZ 56. cikkének nincs visszamenő hatálya: eltekintve attól, hogy pusztán a jogértelmezésnek ilyen (a múltban létesült jogviszony tartalmát gyökeresen megváltoztató) hatása nem is lehet, még ha új normaszöveg is mondaná ki a föld "egyetemes tőke-minőségét", ez a Tizenötöket nem érintené, mivel az RSZ 295. cikke kategorikusan kizárja a szuverenitásukat sértő, bármely közösségi beavatkozást;
- minden új tagállam egyéni (külön) szerződést kötött az Unióval a csatlakozása feltételeiről, emiatt, pedig a régi tagok számára jogilag közömbös (irreleváns), hogy az új belépők feladták-e szuverenitásukat, és ha igen, úgy milyen mértékben.
• Magyarország önrendelkezésének kizárása a saját államterületét alkotó föld jogi sorsáról való, szabad, önérdekű döntésről formálisan azért ütközik a közösségi jogba, mert ennek az alávetésnek (a Csatlakozási Szerződés feltételét érintő beleegyezésünkön túl) nincs alkotmányos erejű, tehát közösségi jogszabályba foglalt jogalapja. Ennél is lényegesebb az alávetéssel a terhünkre megvalósult, tartalmi jogsértés: szuverenitásunk elvonása egyidejűleg súlyos jogfosztást idéz elő tagállami államjogi státusunkban. Az alávetés ui. - azon túl, hogy létérdekeinket semmisíti meg -, felszámolja az uniós integráció legfontosabb pillérét, a tagállamok jogegyenlőségét. Az általános egyenlőség az Európai Közösség Bírósága által is elismert alapjog, amelyet a gyakorlat - az RSZ 4. cikke alapján - kiterjeszt az azonos versenyfeltételek biztosításának a követelményére is. (Ld. pl. a megkülönböztetés tilalmát a C-117-76. és C-16-77. sz. egyesített ügyekben, /1977/ ECR I-1753, 7. pont.)
Ez a közösségi jogi rendezés, amely - az integráció tartópilléreként - kettős jogalapot létesít a tagállamok földjogi státusára (egyszerre szavatolja a régi tagok szuverenitását, másfelől az új tagoknak attól való megfosztását), ráadásul ezt - az Alkotmány és az RSZ megkerülésével, érvényes jogszabály megalkotása nélkül - önkényes, kiterjesztő jogértelmezéssel éri el, nemcsak a jogegyenlőséget adja fel.. Az alapérdek-szembenállás intézményi állandósításával, valójában, az integráció összetartó erejét (a belső kohéziót), az együttműködés, a szolidaritás (a kölcsönös egymásra utaltság) tartalmát semmisíti meg, ezzel, pedig, a szövetséges állam rendszerét bomlasztja. Ui. emiatt - még középtávon - sem valósulhat meg az EU létéhez nem nélkülözhető, tagállami szolidaritás, amikor a - hatalmukkal visszaélő - Tizenötök, amelyek közül a legerősebbek 1945 előtt a világ gyarmatbirodalmának közel 80 százalékát uralták, saját területi integritásukat a közösségi joggal megvédik, miközb en a közép-kelet európai új tagok államterületi önrendelkezését kizárják azért, hogy ezek országát, földjét kiszolgáltassák a globális tőke elsajátítási terepének. Ez a pénzgyarmatosításnak csaknem leplezetlen - még jogi formalizmussal sem kellően lefedett - építménye, az erőfölény olyan stabilizálása, amit már a sikeres ókori birodalmak is elítéltek és tiltottak. (Ld. pl. a római jogban a societas leonina, az "oroszlán-társulat" tilalmát.) Ehhez képest nemcsak az új tagállamok érdeke e jogfosztás megszűntetése, hanem ez előfeltétele az EU fennmaradásának, tehát közösségi érdek is.
• Az alávetés felülvizsgálatával a Magyar Állam semmilyen többletjogot, kiváltságot nem követel magának, hanem egyrészt az EU nevében a terhére végrehajtott jogfosztás törvényes orvoslását igényli, a jogegyenlőség helyreállítását, amely a földügyben megszűnteti gyarmati kiszolgáltatottságát. Másrészt jogos követelménye, hogy az EU Alkotmányos Chartája (RSZ) azonos államjogi státust biztosítson Magyarország számára a korábbi uniós tagok földjogi helyzetével, vagyis az államterületét alkotó föld tulajdonáról és használatáról való állami önrendelkezésnek Magyarország esetében is éppúgy az RSZ 295. cikke legyen a jogalapja, amint az a Tizenötök területi integritását alkotmányosan szavatolja.
• A jogi érvek mellett nyomós politikai indokok is megalapozzák a felülvizsgálatot. Így nem vitatható alaptény, hogy
- az EU tagállamai közül Magyarország az egyetlen, amelyet az elmúlt évszázadban nemzetközi döntés megfosztott államterülete és állampolgárai kétharmadától, termőföld-alapjának 3/4 részétől ; (A trianoni diktátum előtt az ország földalapja 31 millió ha volt, ami 8, 5 millió hektárra csökkent.)
- az Unióhoz csatlakozó, KKE országok közül szintén Magyarország az egyetlen, amely 1989 után - államterületének jogfosztást megvalósított, erőszakos elvétele ellenére - nem élt területi vagy határ-kiigazítási revízióval. Az idegen, nemzetközi érdekek, illetve a szomszédos államok érdekeinek hallgatólagos és kifejezett elismerése, ezzel, pedig nemzeti érdekeiről való lemondása fejében Magyarország az Uniótól, a Csatlakozási Szerződés feltételeként olyan államjogi státust "szerzett", amely a történetileg még fennmaradt, megcsonkított - egyharmadára zsugorított - államterületére is kizárja önrendelkezését. Aligha vitatható, hogy ez súlyosan méltánytalan, az ország jövőjét megsemmisítő joghátrány, amit a nemzetközi jognak is észlelnie kell. Ezért nemcsak Magyarország méltányos érdeke, hanem - a közösségi és a nemzetközi jog részéről is - méltánylást és törvényes orvoslást igénylő követelmény a jelenlegi, maradék államterületre a Magyar Állam önrendelk ezésének és területi integritásának nemzetközi szavatolása: államterületünkre a "nolite me tangere" (a sérthetetlenség) alapelvének garanciális érvényesítése.
• Az alávetés felülvizsgálata és az RSZ 295. cikke szerinti államjogi státus helyreállítása a legkevésbé sem jelenti, hogy hazánk emiatt nem tenne eleget a közösségi jog követelményeinek (főként az acquis communautaitre vívmányainak). Számos európai és nemzetközi modell bizonyítja: a piacgazdaság kellő hatékonysággal működik úgy is, ha a földpiac nem tulajdoni mozgásra épül, hanem - a tulajdon átruházás korlátozása, vagy akár kizárása mellett - a haszonbérlet, az örökhaszonbérlet stb. használati jogcímek alkalmazásával. (Pl. Egyesült Királyság, Hollandia, Izrael) Arra is sok példa van, hogy - különösen a változó globális helyzetben - az állam nem a legrosszabb, hanem a legjobb tulajdonosa még a földnek is: legfőbb biztosítéka lehet népessége etnikai fennmaradásának és a földhasználat célrendszerében a közérdek érvényesítésének.
7.2 A nemzet-stratégia másik pillére a - jogfosztás orvoslásával visszaálló állami önrendelkezésünk alapján - a földre vonatkozó, belső jog gyökeres, nemzeti érdekű átalakítása. Ennek a földviszonyok teljes intézményrendszerét át kell fognia. A változtatás főbb elemei a következők:
A/ A nemzeti elbánás mércéjéhez kell igazítani a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem és a földügyi igazgatás összes olyan elemét, amelyekbe az állam közhatalmi eszközeivel jogosult beavatkozni. Ebben a körben
• be kell emelni az Alkotmányba az államnak a területét alkotó földre fennálló önrendelkezési szabadságát, ennek intézményi biztosítékait. Alkotmányos garanciákat kell létrehozni arra, hogy az állam - a földtulajdon típusától és a földhasználat alanyaitól függetlenül - a földviszonyokban kikényszerítse a közérdek érvényesülését. Rögzíteni kell, hogy az államnak ezt a jogállását nemzetközi szerződés sem csorbíthatja, földjogi jogszabály, pedig csak a parlament 2/3 arányú, többségi döntésével alkotható, amely nem sértheti az állam földre fennálló, alkotmányos önrendelkezését;
• ki kell zárni a belföldi gazdálkodó jogi személyek és nem jogi személy szervezetek (gazdasági társaság, szövetkezet, stb.) földtulajdoni szerzőképességét. E tilalom - a nemzeti elbánás mércéjéből eredően - automatikusan kiterjed az uniós illetőségű és egyéb külföldi cégtípusokra. Ez az intézmény egyik alapja a nagybirtokrendszer visszaszorításának;
• be kell vezetni a mezőgazdasági üzemszabályozást. Ez - az üzembentartó tőkeerejétől és földhasználata jogcímétől függetlenül, tehát földtulajdon és földbérlet esetén egyaránt - csak egyetlen üzem fenntartását engedélyezi, amelynek mérete csak a törvényes birtok-minimum és maximum határain belüli lehet. Az üzem-létesítés és az üzemvitel alanyi feltételei kötelezővé teszik az üzemeltető (tulajdonos) állandó letelepedettségét, előírt szakképzettségét, személyes (és családja) munkavégzését, az üzemvitelért önálló felelősségét.
Az üzemszabályozás biztosítja:
- a nagybirtokrendszer visszaszorítását,
- a településen élő gazdák földszükségletének életképes (árutermelő) üzemméret szerinti kielégítését,
- a külföldi földspekuláció kizárását,
- az élelmiszertermelésnek a helyi és belföldi fogyasztás kielégítésére való összpontosítását,
- a Közös Agrárpolitika piac- és versenytorzító hatásainak ellensúlyát. (A közös agrárpiac irányítása - 1984-től - közgazdaságilag abszurd: nem piaci koordináción alapul, hanem - a keresletnek az erőforrások szigorú kínálat - korlátozásával /ld. kötelező kvótarendszer és földkivonás/ - központi parancsuralmi, terv-utasításos rendszert működtet. Ennek a valós társadalmi igényektől történt, mesterséges elszakítását a végletekig élezi az EU - WTO (Dohai) Megállapodás, amely már 2013-ig is felszámolja az agrártámogatás minden formáját. Emiatt a KAP az EU termelési kapacitását több ágazatban megszűnteti, máshol felére, harmadára csökkenti. A maradék-kapacitást - azt a monopóliumot, hogy ki, milyen árut, milyen mennyiségben termelhet és vihet piacra közösségi árgarancia mellett - az egyes tagállamok nem bízhatják pusztán a tőkeerőre, mert annak súlya kiszoríthatja a mezőgazdaságból az összes hazai szereplőt, ez, pedig a mezőgazdaság európai, ökoszociális modelljének a feladását hozná. A globális agrártőkét tehát - az új válsághelyzetben - közérdekből csak a mezőgazdasági üzemszabályozás fékezheti, amivel a Tizenötökből ma hét tagállam él.)
A mezőgazdasági üzemszabályozásnak visszamenő hatályt kell biztosítani, olyan értelemben, hogy azzal a mai üzemi és birtokszerkezetet kis- és középüzemi méretek szerint át lehessen rendezni. (A nagyüzemek méretcsökkentése átmeneti - türelmi - időszakhoz köthető olyan feltétellel, hogy ha az üzemtulajdonos e kötelességét határidőben nem teljesíti, úgy többlet-földjét az állam közigazgatási határozattal elvonja és azt az arra jogosult gazdának értékesíti.) E jogintézményt kizárólag a jövőre értelmetlen lenne alkalmazni: a mai földalap 90 % -át az összes gazdaság 8 százaléka (a nagyüzemi szektor) birtokolja, ami az üzemszabályozás visszamenő hatályának kizárása mellett nem változtatható meg.
• át kell gondolni a helyi, települési önkormányzatok részére az állami - tulajdoni és/vagy tartós használati című - földjuttatást, amely kizárólag lekötött célvagyonként, az állam által meghatározott közcélokra, a helyi közösség földszükségleteinek a kielégítésére fordítható (pl. a helyi gazdák földhasználati társulásai részére).
B/ A hazai földjog átalakításának másik terepe a hatályos Földtörvénynek (1994: LV. tv. - Ftv(1)) és a hozzá kötődő jogintézményeknek a nemzet-stratégia szolgálatába állítása. Ez önmagában is összetett kérdéskört fed, melyekből itt csak címszavak jelezhetik a főbb teendőket:
• A korábbi döntések felülvizsgálatával, a magántulajdon alkotmányos védelmét érvényesítve, végre kell hajtani a szövetkezeti részarány-tulajdonú földeknek (3, 6 millió ha) az igazolt tulajdonosaik (leszármazóik) részére, természetben visszaadását. Ha erre bármely okból nem kerülhet sor, úgy - mivel ez az állam érdek-körében felmerült, államigazgatási működészavar miatt előállt kisajátításnak minősül - a földtulajdonost - a mai 80 e Ft/ha jelképes összeg helyett - az elvett földtulajdon piaci értéke szerint kártalanítani kell. Az államnak támogatnia kell a részarány-tulajdonosok földhasználati társulásainak önszerveződését.
• A közösségi joggal összhangban - a hátrányos megkülönböztetés tilalmát érvényesítve - meg kell szűntetni a gazdasági társaságok és a szövetkezetek földhaszonbérleténél a térmértéki kiváltságaikat. (2500 ha és ennek - az NFA földjuttatásával - tetszőleges méretre növelése. - Ftv 22. § /2/)
• A Római Szerződés 43-44. cikkeivel összhangban bármely (uniós, EGT szerinti vagy nemzetközi szerződés hatálya alá eső) külföldi személy és cég föld- és ingatlanszerzését magyarországi letelepedéshez (itteni cég-székhelyhez) kell kötni.
• Meg kell szűntetni a külföldi egyéni cég önálló vállalkozóvá minősítését (Ftv 3. § o/ pontja), mert ez - a Csatlakozási Szerződés önkényes, kiterjesztő jogértelmezésével - megkerüli a külföldiek és a jogi személy földtulajdon-szerzési tilalmát.
• A helyben lakó törvényi fogalmát annak eredeti értelme és rendeltetése szerint vissza kell állítani: csak a föld fekvése szerinti településen állandó jelleggel, ténylegesen letelepült magánszemély minősülhet helyben lakónak, míg e körből ki kell zárni a földhaszonbérlő jogi személy (más gazdálkodó szerv) cégtulajdonosát (részvényest és üzletrész tulajdonost), ha azok nem helyben letelepült, természetes személyek. (Ftv 3. § m/ 1-5 pontjai)
• Az elővásárlási és az elő-haszonbérleti jog gyakorlására jogosultak törvényi sorrendjét úgy kell megváltoztatni, hogy az elsőbbség a föld fekvése szerinti településen helyben lakó családi gazdát, utána a magánszemély földszomszédot, majd a helyi agrárvállalkozót illesse meg. (Ftv 10. és 21. §)
• A mezőgazdasági üzemszabályozással összhangban a belföldi magánszemély tulajdonszerzésének mai törvényi maximumát az ezer hektárról - ami nagybirtokot jelent - le kell szállítani a középüzem törvényben megengedett, maximális mértékére. (Ftv 5. § /2/)
• A mezőgazdasági üzemszabályozás végrehajtására általános birtokrendezési törvényt kell alkotni. Ennek a nagybirtok lebontását, a kis- és középüzemek életképes méreteinek kialakítását úgy kell biztosítania, hogy a mai kisgazdaságok 7, 5 millió tagban szétszórt földjeit ésszerűen tagosítsa.
• Ha a Magyar Állam - a Csatlakozási Szerződés felülvizsgálatával - eléri, hogy uniós közösségi jogalapja a területét alkotó földre a Római Szerződés 295. cikke legyen, ezzel joga nyílik az Ftv 88/D. § megváltoztatására, amely a természetvédelem alatt álló, teljes földalapot -általános érvénnyel - forgalomképessé tette az uniós illetőségű magán- és jogi (egyéb szervezeti) személyek, cégek számára. A jövőre nézve a külföldi földtulajdonszerzés lehetőségét, közérdekből, a teljes, 824 ezer hektárnyi természetvédelmi területre ki kell zárni. Amíg azonban erre nem kerülhet sor, az Országgyűléssel állami intézkedési tervet kell elfogadtatni és a Kormánnyal végrehajtatni a végett, hogy - az állam elővásárlási joga alapján - a 485 ezer hektárnyi nemzeti parkok és a 110 ezer hektár, fokozottan védett természeti területek kizárólagos állami tulajdonba kerüljenek.
• A mai Nemzeti(nek nevezett) Földalap helyébe a földügy nemzet-stratégiai célrendszerének végrehajtására és a közérdekű földkészlet- gazdálkodás biztosítására új, országos, a parlament alá rendelt, közigazgatási intézményt kell létesíteni. (Ennek szervezete és funkciói kialakításánál - más, nyugat-európai intézmények mellett - érdemes a Japán Nemzeti Földügynökség modelljét figyelembe venni, mert az a közigazgatásban közhatalommal érvényesített, közérdekű földvédelemre telepíti az összes, létfontosságú állami beavatkozást is, pl. a katasztrófa-védelmet. A globális éghajlatváltozás következményeinek kivédéséhez már Európában is hasonló állami szigorra van szükség földügyben, mint amit Japán - a kiélezett földszűkösség és más, közérdekű okok miatt - már évtizedek óta érvényesít.)
Az új szervezetnek elsősorban a kis-és középüzemek földellátását, az üzemszabályozásnak alávetett, ésszerű birtokméretek kialakítását és a közcélú, állami földkészlet-gazdálkodást kell szolgálnia. (Már az átalakulás előtt meg kell szűntetni a - jogsértő és erkölcstelen - földvásárlást, a "földért életjáradékot" programokat, amelyek az elnyomorított, kisnyugdíjas, öreg földtulajdonosok halálára spekulálva az érték töredékén kaparintják meg a földtulajdont azért, hogy azt - 1000 hektárt elérő birtok-testeket kialakítva - a nagyüzemek cégtulajdonosai részére eladják. E helyett csak az a nyugat-európai, uniós megoldás fogadható el, amely a földjét felajánló, idős tulajdonosnak korengedményes nyugdíjat és az átruházott földtulajdonáért valós, piaci árat biztosít.)
Budapest, 2007. június 11.
Tanka Endre
az MTA doktora, dr. habil. tanszékvezető egyetemi docens
-----
(1) 1994. évi LV. törvény a termőföldről - http://gtr2.uw.hu/1994evi55tv2.htm, http://62.112.194.95/hirlevel/1994LVfold.doc
Tanka Endre néhány további írása:
Földet vissza nem kapunk
A termőföld-kérdés anatómiája
A földhaszonbérlet korszerűsítési igényei és lehetőségei
A közösségi jog állami szuverenitást felszámoló szerepe a tagjelölt földviszonyaiban
Az Európai Egyesült Államok alkotmány-tervezetéről
Termőföldpiac: minta a dán és a francia modell
JAVASLAT az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást megalapozó földjogi rendezéshez
Nemzeti önvédelem az uniós földpiacon
Nemzeti védernyő az uniós földpiacon