Dr. Ágfalvi Imre születésének 90. évfordulója alkalmából a Soproni Erdészeti Múzeumban tartott megemlékezésen elhangzott beszéd A kiváló szakember az Erdészettörténeti Szakosztály megalapításának vezéregyénisége és volt első vezetője 14 évig tartó súlyos betegség után 1990. július 14-én, 69 éves korában hunyt el. Gazdag, megpróbáltatásoktól és kudarcoktól sem mentes életében és halálát követően eltelt két évtizedben alig részesült őt megillető elismerésben. Az erdészettörténet 30 évének megemlékezése alkalmával ugyanitt Sopronban hangzott el előadás „Dr. Ágfalvi Imre élete és munkássága" címmel. Ez jelentős alkalom volt életének és munkásságának megismertetésében. Még ugyanabban az évben /1993/ az Erdészettörténeti Szakosztály kiadványában az „Erdészettörténeti Közlemények"-ben is megjelent az elhangzott előadás.
Elevenítsük fel röviden ennek a nagyszerű embernek, szakembernek az életét munkásságát, az Erdészettörténeti Szakosztály létrehozásában betöltött szerepét.
1921. február 27-én, Budapesten született, szüleinek egyetlen gyermekeként, Édesapja id. Ágfalvi Imre is erdőmérnök volt, akit 1924-ben helyeztek Esztergomba az erdőgazdasági szakiskolához tanárnak, majd 1938-ban ugyanott kinevezték igazgatónak. Ősei több nemzedéken át erdészek voltak, így elhivatottságát a természet és erdő iránti vonzalmát a szülői házból hozta. Az erdőt még jobban és annak tudományát megismerni vágyó ifjú 1939 őszén beiratkozott a soproni, akkor József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-Kohó és Erdőmérnöki Karának Erdőmérnöki Osztályára. Oklevelét 1944. februárjában szerezte meg.
Ezután nehéz időszakok következtek életében. Röviddel a szakmai tevékenysége megkezdése után behívták katonának, ahol szovjet hadifogságba esett. A hadifogságban súlyosan megbetegedett, ennek következtében 1945. szeptemberében hazaengedték. 1945 novemberétől különböző munkahelyeken és beosztásokban tevékenykedett gyakorlati munkaterületen.
1954. januárjában az Erdőmérnöki Főiskola üzemszervezéstani tanszékére kinevezték tanársegédnek, majd 1955. októberétől egyetemi adjunktusi kinevezést kapott.
1956 őszén levelező hallgatónak beiratkozott az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karára, ahol 1961-ben doktorrá avatták. A munka mellett a tanulás és ismeretgyarapítás következetes nehéz munkásévei voltak ezek. Sorra jelentek meg jegyzetei üzemtanból, jogból, könyvviteltanból. Főleg a jog oktatására igyekezett specializálni magát. A tízéves külső üzemi munkája jelentősen segítette a szakmai kérdésekben való helyes állásfoglalásra, amit a tanszéki tárgyak anyagának fejlesztésében jól fel tudott használni.
Mindezek ellenére az egyetem vezetősége 1962-ben úgy látta, hogy világnézetileg nem elég szilárd ahhoz, hogy a jogot, mint társadalomtudományt oktassa, ezért a jog oktatása alól felmentették, és közölték vele, hogy még kutatási vonalon sem foglalkozhat a joggal.
Természetesen ezt ő sérelmezte. Ügyének kivizsgálása után közölték vele hogy a „visszamaradt polgári csökevények még ma is gátolják abban, hogy a marxizmustól idegen nézetekkel véglegesen leszámoljon." A vizsgálat eredményeképpen az volt a végkövetkeztetés, hogy „a szakképesítését a termelésben sokkal gyümölcsözőbben tudná a népgazdaság szolgálatába állítani". Ezek után „nyert átirányítást" gyakorlati munkaterületre a Szombathelyi Erdőrendezőséghez. Ez idáig megszerzett széleskörű jogi és közigazgatási ismereteit is felhasználva nagy szorgalommal és hozzáértéssel vette ki részét az itteni munkákból.
Kiemelten kell megemlékeznünk dr. Ágfalvi Imréről, mint az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztályának alapító tagjáról és egyben első elnökéről. Az 1960-as évek elején az erdőtörténettel és az erdőgazdálkodás történetével egymástól elszigetelten foglalkozó szakemberek egyre inkább érezték, annak szükségességét, hogy ezt a munkát szervezettebbé kell tenni az OEE-en belül szervezetet létrehozva, hogy mint különbizottság vagy szakosztály működhessen. Már 1962-ben megindult az erdészettörténettel foglalkozó személyek felkutatása. 1963-ban dr. Ágfalvi Imre ezeknek a jó szándékú kezdeményezéseknek az élére állt és intenzív levelezést folytatott annak érdekében, hogy a kívánt cél minél előbb megvalósuljon. 1963. szeptemberére már tíz fő jelezte részvételi szándékát. Megkérte a jelentkezőket, hogy a mielőbbi intenzív és szervezett munka elkezdéséhez adjanak tájékoztatást érdeklődési területükről, az eddigi irodalmi munkásságukról. 1963. október 25-re az OEE Budapestre összehívta az Erdészettörténeti Munkabizottság alakuló ülését és a megalakulást jóváhagyta. 1964. február 25-én tizenhárom fővel megalakult az Erdészettörténeti Szakosztály, melynek vezetőjévé dr. Ágfalvi Imrét választották. Ezt a tisztséget 1967-ig töltötte be. Az OEE vezetőségének felkérésére az 1964 májusi ülésén a szakosztály elvállalta az OEE 100 éves történetének feldolgozását. A szakosztály elnökeként az Erdészeti Lapok egyes évfolyamainak átnézésével ebből is kivette részét. Publikált az 1965-ben megindult „Erdészettörténeti Közlemények" első számaiban is.
Hasznos tevékeny életének hosszan tartó súlyos betegsége, majd bekövetkező halála vetett véget.
Dr Ágfalvi Imrét a hatalmas munkabírás, természet- és szakmaszeretet jellemezte. Sokoldalú szakismerete képessé tette arra, hogy munkáját nagy pontossággal és hozzáértéssel végezze, melynek következtében hallatlan szakmai elismertségre, megbecsülésre tett szert. Tudását, szakismeretét szívesen megosztotta munkatársaival, azok munkáját ezáltal is segítve.
A Szakosztály nevében tisztelettel hajtunk fejet születésének 90. évfordulóján a Szakosztály létrehozásában és működésében is döntő szerepet vállaló kollégánk előtt. Stift László
