Fotó: Szakács László
2012. április 2. - Az erdészettörténet és vadászattörténet kiemelkedő alakjára emlékezünk. Budapest, 2012. március 28. Életének 88. évében 2011. április 21-én, Sződligeten elhunyt dr. Csőre Pál gyémántdiplomás jogász, a MÉM Vadászati és Halászati főosztályának nyugalmazott miniszteri jogtanácsosa, az erdészeti és vadászati történetírás elismert szaktekintélye, az OEE Erdészettörténeti Szakosztály egykori titkára, majd 1971 és 1983 között annak elnöke. Benne tisztelhetjük a Vadászati Kulturális Egyesület első és örökös elnökét is, illetve a Vadász Könyvklub Egyesület egyik alapító tagját.
Örök nyugalomra helyezése - friss tölgyfalombokkal koszorúzva - 2011. május 7-én, a sződligeti temetőben volt.
Hogyan került az erdészek-vadászok közé a jogász?
Budapesten született 1923. június 7-én. A világháború alatt, 1941-ben érettségizett és utána a Meteorológiai Állomáson kezdett el dolgozni. Eredetileg orvos szeretett volna lenni, mégis a Pázmány Péter tudományegyetem jogi karára nyert felvételt. Jó tanuló volt, a jogászok mumusa a római jog volt a kedvence. Családjával nehezen vészelték át a háborút, a Pasaréten lévő házukat kifosztották. A jogtudományi doktorátust 1946-ban szerezte meg. Több nyelven beszélt és a későbbi kutatásaihoz különösen hasznos volt a latin nyelv ismerete.
Nem akart minisztériumi tisztviselő lenni, mégis amikor a Magyar Állami Erdőgazdaság Központi Igazgatósága munkatársat keresett, jelentkezett. A munkaügyi osztályára került, első írásai is – 1950-1957 közt - a munkatudomány területéről keletkeztek. Foglalkozott az erdőgazdasági teljesítménybérezés rendszerének számos problémájával. A fakitermelés, a motorfűrésszel végzett munka és a szállítás megszervezése, illetve munkanormái, bérezése voltak írásainak tárgyai.
Az Országos Erdészeti Egyesületnek 1948-tól lett tagja, s ezután több mint 50 évig, mint az FM OEE Helyi csoportjának aktív tagja tevékenykedett.
Munkahelyei a 40-es évek végén, ötvenes évek elején átszervezések következtében sokszor változtak. 1954-töl az Országos Erdészeti Főigazgatóságnál dolgozott, majd később a MÉM-nél, végül az FM Vadászati Osztályán. Hivatali beosztása általában „főelőadó" volt, a 70-es évek végétől minisztériumi tanácsosi címmel rendelkezett.
1983-ban történt nyugdíjba vonulása után, félállásban még tovább dolgozott, egészen 1994-ig, a magyar erdészet és vadgazdálkodás minisztériumi szintű szerveinél.
Különböző beosztásaiban évtizedeken keresztül hosszú időn át az erdészeti és vadászati törvényalkotás és jogalkalmazás meghatározó személyisége volt.
Erdészeti főhatóságoknál 1946-1994
1946. október 8-től MÁLLERD Központi Igazgatóság, szociálpolitikai főosztályon, áthelyezéssel. Barlai Ervin
1949 évi átszervezés után Erdőközpont üzemgazdasági főosztályán
1950. december 1-től Pestmegyei Erdőgazdasági Egyesülés tájegységvezető
Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériuma, FM
1954. november 1. – 1956. június 30. az OEF a munkaügyi osztályon főelőadó
1956. július 1-től 1957. február 15-ig az erdőgazdasági főosztályon.
1957. február 16-tól a jogügyi osztályon,
1964. március 1-vel helyezték át a Vadgazdálkodási és vadászati főosztályra
1975 miniszteri tanácsosi cím, aranygyűrű
A sok gúnyolódás és mellőzés, amiben eddig része volt, ezután megszűnt.(„Csőre nem szakember”)
1983-ban nyugdíjba vonul. 1994-ig félállásban tovább dolgozott.
53 év a magyar erdészet és vadgazdálkodás minisztériumi szintű szerveinél.
Angol és német nyelvből szóbeli és írásbeli nyelvvizsgát tett. Fordítás, nyelvpótlék.
1951-ben házasságot kötött, felesége Nagy Ildikó, a Fővárosi Tanácsnál revizor, számviteli, pénzügyi vonalon dolgozott. Három gyermekük: Márta született 1952-ben, Kereskedelmi és Vendéglátó Főiskola, László született 1954-ben Közlekedési Mérnök, számítástechnikus és Miklós született 1958-ban, lakberendező, belsőépítész.
Munkájában hű segítsége volt szerető és megértő felesége és családja.
Tudományos tevékenysége - Erdészettörténet
Munkásságát hat, jól elkülöníthető szakágra oszthatjuk, azonban ezek nagyrészt kapcsolódtak egymáshoz.
A munkatudomány teljesen elkülönül a többitől, beosztásához, munkaköréhez kapcsolódik. Már itt megmutatkozott alapos felkészültsége, íráskészsége. Azonban később nem folytatta e szakági munkáját.
Erdészettörténet.
Vadászattörténet.
Jogtörténet szorosan kapcsolódott az erdészethez, vadászathoz.
Egyesületi tevékenység: Erdészettörténeti Szakosztály, Vadászati Kulturális Egyesület, Vadász Könyv Klub Egyesület, Vadásztársasági tag.
Jelenkori erdészeti és vadászati témákhoz hozzászólás.
A kutatásainak eredményét a gyakorlatban írott és előadás formájában tette közzé. Az előadásokat az OEE, vadászati társaságok és a jogászok előtt tartotta.
Írott formán belül megkülönböztethetünk tudományos és népszerűsítő publicisztikát. Alakilag önálló és közös könyvekben, havi, napi és időszaki lapokban olvashatjuk gondolatait.
Hol jelentek meg a cikkei?
Agrártörténeti Szemle, Állam és Jogtudomány, Autó – Motor, Az Erdő, Élet és Tudomány, Erdészettörténeti Közlemények, Erdőgazdaság és Faipar, Geodézia és Kartográfia, Magyar Jog, Magyar Nemzet, Magyar Nyelv, Magyar Vadász, Nimród, Szakszervezeti Híradó, Technikatörténeti Szemle, Tudomány és Technika Története, Turista, Ungarn Jahrbuch, Váci Hírlap, A Vadgazdálkodás fejlesztése 4. Vadászi kultúra, 12. Nagyvadgazdálkodás, 13. Vadászattörténet
1959-ben kezdte el az erdészettörténeti kutatómunkát. Összesen 1540 irodalmat, levéltári anyagot tanulmányozott át és kivonatolt. Ezek jelentős része német, angol és latin nyelvű volt.
Megszállottan kutatott levéltárakban, könyvtárakban, állandó kapcsolatban volt hazai és külföldi erdészet- és vadászattörténészekkel.
Első erdészettörténeti írása 1962-ben jelent meg, s ezután folyamatosan egyre több és jelentősebb, unikális művel örvendeztette meg a szakmát. Nevéhez fűződik sok vitatott középkori erdő, fa és gazdálkodási név jelentésének elemzése tisztázása.
Közel 250 publikációja jelent meg különböző hazai és külföldi szaklapokban. Közte olyan több száz oldalas alapművek, mint: „A magyar erdőgazdálkodás története - középkor" (1980), vagy „A magyar vadászat története" (1994) melyek alapján túlzás nélkül állíthatjuk, hogy dr. Csőre Pál az erdészet és vadászat történetírás egyik legnagyobb alakja volt.
Külön meg kell emlékeznünk számtalan ismeretterjesztő publikációiról is, amivel népszerűsítette az erdészettörténet tudományos munkáját. A különböző napi és havi lapok, mint országosan elismert szaktekintélyt kérték fel írásra. Reméljük, hogy rövidesen közölni tudjuk összes írásának jegyzékét, melyből látni lehet, hogy milyen gazdag volt munkássága.
A legjelentősebb munkái: Adatok a magyarországi erdők XI-XV. századbeli történetéhez, 1963, A mesterséges erdősítés első nyomai Magyarországon 1966, Traditionen der ungarischen Forstkultur, München 1967, Harasztfa, haraszt erdő 1968, Erdészettörténet és agrártörténet 1969, Adatok a középkori fakitermelés történetéhez 1975, A Tatai-csákvári uradalom erdőgazdálkodása a XIX.században 1987, Forstwirtschatliche Ideen im Reformzeitalter /Symposium of Forest History Zvolen 1988, Egy elfelejtett polihisztor Gáty István élete és munkássága 1989, Erdőgazdasági eszmék a reformkori Magyarországon 1990, Aus der Geschichte der ungarischen Compossessorat Walder Freiburg 1991, Mikor alakult meg a Magyar Erdészeti Egyesület? 1991.
Erdészettörténeti Szakosztály egyik alapítója, vezetője
1963 őszén dr. Ágfalvi Imre és néhány történelem iránt érdeklődő lelkes egyesületi tag kezdeményezésére - a kutatómunka összefogására és bizonyos fokú együttműködés céljából - megalapították az OEE-en belül az erdészettörténeti szakosztályt. Az alapítók közt ott volt dr. Csőre Pál és már a kezdettől jelentős szerepet vállalt, a kutató és szervező munkában. A szakosztálynak 1966-1971 közt titkára és 1971-1983 közt elnöke volt. Abban az időben a vidéki tagok és az elnök is nehezen tudott kapcsolatot teremteni, így sokszor mások helyett intézkedett.
1965-ben felvetődött, hogy a szakosztályüléseken elhangzott előadásokat, és az erdészettörténeti tanulmányokat, írásokat nyomtatásban is meg kellene jelentetni. Ezután dr. Csőre Pál szerkesztésében megjelent az „OEE Erdészettörténeti Szakosztálya Közleményei" című kiadvány újabb és újabb száma. A szerkesztésen kívül ő gondozta az írásokat és ő teremtette elő a megjelenéséhez szükséges pénzt is. Bőséges levelezéséből tudjuk, hogy milyen sziszifuszi munkát végzett e tekintetben. Előfordult, hogy már mindenki lemondott egy szám megjelenéséről, de ő addig járt utána, hogy mégis sikerült támogatót szerezni.
1968-ban kezdeményezte s elérte, hogy az erdészettörténeti szakosztály teremtsen szorosabb kapcsolatot az Agrártörténeti Szemle és a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottsága történészeivel. Ennek eredményeképpen a szakosztály bemutatkozhatott és igen hasznos vitát folytatott az erdészettörténet helyéről, fogalmairól, meghatározásairól ezek egységesítéséről.
Nevéhez fűződik a vidéki OEE helyi csoportjaival közösen tartott, ülések rendezvények, szervezése, mely pezsgést vitt a helyi erdészettörténeti kutatásba. Így eljutott a szakosztály Sopronba, Veszprémbe, Nagykanizsára, Miskolcra, Balassagyarmatra, Sárospatakra, Debrecenbe, Nyíregyházára, Szegedre, Kecskemétre melyek során természetesen elsőbbséget kaptak a helyi előadók.
1971. évi budapesti Vadászati Világkiállítás ideje alatt erdészettörténeti szimpóziumot rendezett, amelyen neves magyar történészek is előadást tartottak.
Dr. Csőre Pál élénk figyelemmel kiérte, majd részt is vett az Erdészeti Kutatóintézetek Nemzetközi Szövetsége keretében alakult Erdészettörténeti Szekció (IUFRO Forstgeschichte) munkájában. Zólyomban, Freiburgban és Moszkvában rendezett tudományos ülésen előadást is tartott. Ezen kívül részt vett a zürichi és a nancyi szimpóziumokon. Érdekes, hogy először 1967-ben müncheni kongresszusra előadást tervezett, de nem engedték ki, ennek ellenére tanulmánya megjelent kint.
A szakosztály 1982-ben dr. Csőre Pál szervezésében nemzetközi erdészettörténeti szimpóziumot szeretett volna rendezni Budapesten. Az utolsó pillanatban mégsem itt, hanem Bécsben tartották meg a tervezett előadásokat, "Forst-und Jagdgeschichte Mitteleuropas" címmel. Ő szervezte meg s kísérte a nyugatnémet prof. dr. H. Rubner az erdészettörténeti szekció vezetőjének egyhetes budapesti látogatását, mely jelentős siker volt a hazai erdészettörténet számára. Hasznos segítséget jelentett K. Mantel professzorral és a kiotoi IUFRO kongresszus előadóival való kapcsolata is.
2001-ben a szakosztályban élénk vita folyt az „Ungarischer Forstverein – Magyar Erdészegylet” múltjáról és az OEE-hez fűződő kapcsolatáról. dr. Csőre Pál egyik vezető előadó volt, alapos kutatásaival, érvelésével hozzájárult az egységes álláspont kialakításához. 2003-ban még két előadást is tartott a szakosztályban, akkor még nem tudtuk, hogy utoljára.
Előadásait mindig nyomdakészen leírta, ragaszkodott a pontos fogalmazáshoz. A beszélgetéseiben, előadásaiban sokszor vidám, tréfás eseményekkel fűszerezte a száraz adatokat. A hozzákerült rengeteg kéziratot türelmesen átolvasta, javította, segítette, vagy kiadta lektorálásra.
Az erdészettörténeti szakosztály 1965-1983 közti korszakát nyugodtan mondhatjuk dr. Csőre Pál korszakának.
Élete végén szomorúan vette tudomásul, hogy az erdész szakma nem értékelte munkásságát. Annak ellenére hogy az Erdészettörténeti Szakosztály legalább tízszer terjesztette fel Bedő illetve Kaán Károly emlékérem adományozására.
Vadászattörténet, vadászat
Az évek múlásával egyre több vadászattörténeti anyagot is gyűjtött az erdészettörténeti kutatásai mellett. Tulajdonképpen soha nem választotta szét a két ágazatot, nagyobb erdészettörténeti írásaiban mindig megtalálhatjuk a vadászatot is. Első önálló vadászati témájú írása 1965-ben jelent meg a vadászai jogról, s ezután folyamatosan olvashattuk a vadászlapokban újabb és újabb műveit. Külön kell megemlékeznünk a vadászati kultúráról, vadászati erkölcsről, etikáról szóló írásairól, melyek elősegítették a vadászok mai magatartásformájának kialakulását, és megalapozták a vadászatnak a magyar kultúrában való elhelyezését.
A magyar vadászat történetét dolgozta fel 1976-1978-ban a Nimród vadászlapban. A nyolc részes sorozatnak igen nagy sikere volt. A vadászlapok mellett nagyszámú napi- és havi lapban is írt ismeretterjesztő vadászattörténeti cikkeket, tárcákat.
A legfontosabb művei: Földtulajdon és vadászati jog 1968, Zur Geschichte des ungarischen Jagdrechtes 1971, A vadkártérítések története 1975, A magyar vadászat története 1994, A magyar vadászati jog alakulása 1985, Ősi szarvaskultuszok nyomában 1985, Gondolatok a vadászati kultúráról 1991, Vallás és vadászat 1994, A solymászat története 1996, Vadaskertek a régi Magyarországon 1997, Kis vadászerdő (fordítás) 2000, Vadászat a feudáliskori Magyarországon 2000, A vadászati jogszabályok gyűjteménye. Mindezek ma már klasszikusnak számító alapművek. Ezen kívül igen sok szakkönyvben volt társszerző, szerkesztő.
A Vadászati Kulturális Egyesületnek 1992-től alapító tagja volt, majd az elnöke, 1996-tól viszont örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg. Ugyancsak lelkes alapító tagja volt a Vadász Könyv Klub Egyesületnek is, melynek alelnöke is volt.
Munkásságának elismeréseképpen megkapta a Hubertus Kereszt arany fokozatát, majd a Vadászati Kulturális Egyesület díját a „Túzok-toll” nagydíjat.
Elég későn, 1968-ban kezdett el vadászni. Precízen feljegyezte az elejtett őz, szarvas, dám és vaddisznó tulajdonságait, méreteit. Jelentős részük dolgozószobájának falát díszíti.
Dr. Csőre Pál azáltal, hogy az erdészet- és vadászattörténet terén is kimagasló munkásságot folytatott, elősegítette a két rokonszakma közötti jobb megértést.
Szólnunk kell a kutató s író kollégák bíztatásáról és szakmai segítéséről. Akiről látta az érdeklődést, azt messzemenően támogatta. Nem felejtem el soha, hogy az FM éttermében ebéd közben vezetett be a kutatás rejtelmeibe. Sokat köszönhetek erdészettörténeti tanácsainak, segítségének. Sajnálom, hogy az akkor közösen elkezdett kutatómunkát nem tudtuk befejezni.
Kutatók eligazítása, patronálása. Jelentős vezetőknél támogatás. (Reuter C.)
Munkájában hű segítsége volt szerető és megértő felesége és családja. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar erdészet- és vadászattörténet tudományt.
Dr.Csőre Pál munkássága az erdészettörténet, vadászattörténet és a vadászati kultúra terén olyan kimagasló értéket jelent, hogy megérdemli, hogy emléket állítsunk neki. Az FM-en belül a különböző szakágazatok harmonikus együttélésén, dolgozott.
Befejezésül hadd köszönjek el kedvenc idézetével
„Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Óceánt mégis elérem”
(Ady Endre: Az Értől az Óceánig)
Szakács László