A SZINVAVÖLGYI ERDEI VASÚT MEGÁLMODÓJA
Az erdészeti műszaki oktatás nagy egyéniségéről emlékezünk 2012-ben. Modrovich Ferenc okl. erdőmérnök, a Szinva-völgyi Erdei Vasút tervezője az erdőmérnöki hivatás egyik kiemelkedő képviselője és meghatározó egyénisége 125 éve, 1887-ben született Magyaróváron és 65 éve, halt meg Sopronban.
Nemcsak mint mérnök, hanem mint egyetemi oktató, a szó klasszikus értelmében vett professzor volt, aki erdőmérnök generációkat tett elkötelezett, széles látókörű, az ökonómiai és ökológiai problémák iránt is érzékeny mérnökökké.
ÉLETE
1905-ben iratkozott be a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy az erdészeti szaktudományok közül a faanyagok szállításával összefüggő műszaki problémák iránt elkötelezett.
1909-ben befejezte főiskolai tanulmányait, erdőmérnöki oklevelet szerzett.
Főiskolai tanulmányainak befejezése után, 1909. október 13-án a Felvidéken, a Besztercebányai m. kir. erdőhivatalhoz kapott beosztást, mint m. kir. erdőmérnök-gyakornok.
A közigazgatási jellegű munka nem elégítette ki. Ezért 1912. november 11-én saját kérésére Erdélybe helyezték, a Besztercei m. kir. erdőigazgatósághoz.
1914. augusztus 1-én bevonult katonának. A háborúnak mind a négy évét végig szolgálta, számos kitüntetés birtokosaként szerelt le.
Pályafutásának második, termékeny szakasza 1918. novemberben kezdődött, amikor berendelték Budapestre a Földművelésügyi Minisztérium erdészeti műszaki ügyosztályára. Ott megbízták az akkoriban problematikussá vált szinvavölgyi erdei vasút végleges terveinek kidolgozásával és a vasút megépítésével.
Trianon, és az ország nagy részének, az erdős Kárpátoknak elvesztése után a megváltozott helyzet új követelményeket támasztott az erdészeti felsőoktatással szemben. A Főiskolának Selmecbányáról Sopronba kellett költözni. Az áttelepülés időszaka alatt elhunyt és nyugdíjba vonult sok tanár utánpótlása újak kiválasztását és kinevezését tette szükségessé. Kaán Károly javaslatára 1923 közepén őt is áthelyezték Sopronba, az Erdészeti Kutató Intézethez, és megbízták a Főiskola Út- és Vasútépítéstani Tanszékének vezetésével.
Megérezte, hogy nehéz, felelősségteljes feladat és nagyszerű kihívás várja: Walek Károly matematikai és Boleman Géza fizikai alapjaira építve, Sébor Jánossal és Kövesi Antallal együtt az ő feladata lesz a leendő erdőmérnökök műszaki képzése és mérnöki képesítésük elismertségének kivívása.
Ebben a tudatban, rendkívüli energiával, lelkiismeretességgel és szeretettel dolgozott 24 éven át, 1947-ben bekövetkezett haláláig.
MŰSZAKI MÉRNÖKI TEVÉKENYSÉGE
Mérnöki pályáját 1909-ben a besztercei erdőigazgatóságnál kezdte. Az igazgatóság a Kárpátok hegyei között elterülő hatalmas kiterjedésű, őserdőjellegű, feltáratlan, állami erdeit kezelte. E hatalmas erdőkomplexum keskeny nyomtávú erdei vasútra alapozott feltáró hálózatának megtervezését és kivitelezését bízták a kezdő mérnökre. A Beszterce-völgyi erdei vasút tervezése és építése emelte őt fiatalon az ország legkiválóbb erdei vasútépítő szakértői közé.
Mérnöki pályája a katonaságnál folytatódott, mert az első világháború kitörésekor – Beszterece-völgyi teljesítménye alapján – a vasútépítő ezredbe hívták be és ott teljesített szolgálatot négy éven keresztül a háború végéig.
Az első világháború után, a megcsonkított ország faellátási gondjainak megoldása érdekében felvetődött a Bükk hegységben meglévő jelentős fakészlet hasznosítása a Szinva-patak völgyének feltárásán keresztül. A Földművelésügyi Minisztérium Stern Zsigmond és Stern Imre mérnököket bízta meg a vasút kiviteli terveinek kidolgozásával. Ők a terveket elkészítették, de annak kivitelezését, tekintettel a rendkívül nehéz terepre nem vállalták.
Modrovich átdolgozta Sternék terveit. Az alsó-hámori Mélyvölgyet viadukttal vágta át és ezzel azt a problémát, amely Sternék számára megoldhatatlannak tűnt, megoldotta.
Az építés 1919-ben kezdődött és 1920. november 14-én a vonalon legördült az első tűzifás szerelvény.
Ezzel a teljesítménnyel beírta nevét a magyar erdészeti mélyépítés történetébe.
AZ EGYETEMI OKTATÓ
Tanári munkásságának alapelvét így fogalmazta megy: „Az egyetem vagy a főiskola feladata nem lehet kész gyakorlattal bíró szakemberek nevelése, hanem igenis meg kell adnia hallgatóinak azokat a tudományos alapismereteket és a speciális alkalmazott szaktudományokban való jártasságot, amelyek segítségével a szakember megtanul szakszerűen gondolkozni és megtalálja az útmutatást, hogy az élet sokszor igen változó feladatait helyesen megoldja.
Másik alapelvét, melyet szintén kezdettől fogva gyakorolt a következőképpen összegezte: „Nem formai tudás nyújtása, nem sablonok begyakorlása a felsőoktatás célja, hanem a szakszerű gondolkodásra való nevelés és a továbbképzésre a tudományos alap megadása.”
Minden alkalommal még a részletkérdések megoldásánál is hangsúlyozta, hogy „… a gazdasági érdekek és a műszaki nézőpontok mindig szorosan egymásba kapcsolódnak.” Hasonlóképpen pl. „… Nagyon téves éppen a gazdaságosság nézőpontjából az építőköltségben való takarékosság, mert az esetleg az üzemi költség növekedésében bosszulhatja meg magát.”
Tanári működésének – különösen mai szemmel nézve – e hármas követelménynek, vagyis a tudományos megalapozásnak, a gondolkodásra nevelésnek, valamint a gazdasági és műszaki szempontok szoros összetartozásának állandó, tudatos és következetes érvényesítése adta meg az igazi értékét.
1929-31-ben dolgozta fel tudományos igényességgel és a gyakorlat igényeinek megfelelő részletességgel az út-, vasút-, és a sodronykötélpálya tervezés és építés teljes anyagát. Ez a hallgatók és a hazai gyakorlati szakemberek körében is nagy elismerést váltott ki. Lesenyi Ferenc szavaival „…az utódállamoknak a magyar nyelvet is bíró szakközönsége is többre becsülte mindenféle ilyen irányú külföldi munkánál és minden árat hajlandó volt érte megadni.”
Tapasztalatai alapján professzorként fogalmazta meg előremutató, a jövőnek szóló üzenetét, hogy „Az erdei vasútnak a hozzá csatlakozó gyűjtő berendezésekkel együtt szerves egészet kell alkotnia. Ezt a célt pedig csak úgy érhetjük el, ha nem csak az erdei vasutat, hanem a gyűjtő erekül szolgáló más szállító berendezéseket is általánosságban mindig az egész erdőbirtokra nézve egyszerre tervezzük meg” Ezzel előrevetítette az erdőfeltárási alaptervek készítésének szükségességét.
A talajmechanika növekvő gyakorlati jelentőségét felismerve, 1944-ben előrelátóan az első, akkor még kezdetleges talajmechanikai laboratóriumot is berendezte, amelyben akkori tanársegédjei végeztek kísérleteket és ismerkedtek az új tudományággal.
A KÖZÉLETI EMBER
A tanári, oktatói munka mellett kivette részét a Főiskola, illetve az Egyetem igazgatásából is. Három nehéz időszakban vállalt vezető szerepet, amikor az 1932/33 és az 1933/34. tanévben a Főiskola Erdészeti Osztályának, az 1941/42. és az 1945/46. tanévben pedig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karának dékánjává választották.
A Főiskolán a mérnökképzés egyik letéteményeseként az utókorra is kiható, jelentős harcot folytatott az erdőmérnökök műszaki képesítésének elismertetéséért. Ennek a tevékenységének köszönhető, hogy az okleveles erdőmérnököket nem csak az erdészet, hanem a közlekedés, az út-, vasút- és kötélpálya tervezés és építés területén, és másutt is, jól képzett, gyakorlati ismeretekben felkészült mérnököknek ismerjék el.
Első, két évre terjedő dékánsága alatt kidolgozta az 1934. évi tanulmányi reform irányelveit.
1941/42. évi dékánsága alatt elkerülhetetlenné vált az Egyetem térbeli fejlesztése. A fejlesztés programját Modrovich dolgozta ki. Ennek alapján valósult meg a matematikai és ábrázoló geometriai tanszékek jelenleg is használt épülete, valamint a kollégium és menza-épülete is.
1944/45-ben tevékenyen részt vett az Egyetem nyugatra telepítése elleni harcban. A kitelepítés főként Modrovich Ferenc és Sébor János professzorok ellenállásán hiúsult meg.
1945/46. évi dékánsága alatt a háború utáni újrakezdés nehéz munkáját irányította, bár súlyos betegségének tünetei ekkor már kezdtek jelentkezni.
KAPCSOLAT AZ IFJÚSÁGGAL
Modrovich szerette az ifjúságot, szeretett a fiatalokkal beszélgetni. A hallgatók őt kérték fel az Ifjúsági Kör tanárelnökének, amely tisztséget több mint 10 éven át töltött be.
E funkciójával kapcsolatos filozófiáját a következőkben foglalta össze: „Az igazi haladás útja mindig az, hogy az ifjúság az idősebb generáció tapasztalataiból leszűrt tanulságokon indulva, igyekszik egy lépéssel előbbre jutni… tanáccsal, felvilágosítással az idősebb közönség is részt vegyen a közös munkában, és szóval bizonyos irányító és szeretettel helyes irányba terelő hatást fejtsen ki.”
Az éveken át tartó örömteli tanárelnöki ténykedés után az 1940-es években kellemetlen és szomorú feladatokkal is szembe kellett néznie.
Az Egyetemre 1940 őszén három volksbundista bányamérnök hallgató is beiratkozott, akiket kihívó viselkedésük miatt az ifjúság 1940. október második felében kizárt a Kör tagjai sorából. Erre a német követség az illetékes miniszter útján – a német hallgatók bántalmazására hivatkozva – az egyetemtől az ügy kivizsgálását kérte. A vizsgálat lefolytatásával Modrovich Ferencet bízták meg. A vizsgálat eredményeként a németek kénytelenek voltak beismerni, hogy senki sem bántalmazta őket, csak a jelvény viselését kifogásolták.
1941. január végén a vallás és közoktatásügyi miniszter által bevezetni szándékolt magas taníttatási költség miatt az ifjúság sztrájkba kezdett. Modrovich Ferencnek sikerült 24 órán belül a megmozdulást leszerelni, az új tandíjrendszer előnyéről meggyőzni az ifjúságot.
Modrovich Ferenc 1944. március 19-én, amikor a német csapatok megszállták az országot sürgősen összehívta az ifjúságot, és megrendült szavakkal ismertette a tényeket, valamint kérte őket, hogy őrizzék meg nyugalmukat, nehogy megtorlásra kerüljön sor. A hallgatók teljesítették kérését, mégis röviddel ezután Modrovichot két másik tanártársával együtt letartóztatták.
MODROVICH AZ EMBER
Az előzőkben láttuk Modrovich Ferencnek a két borzalmas világháborút és azok között eltelt időszakon átívelő életpályáját, mérnöki, tanári, igazgatási, közéleti és nevelői munkásságát.
Munkáját a rendkívüli alaposság, pontosság és előrelátás, mindennapi életét pedig az izzó hazafiság, melegszívűség, igazságszeretet, segítőkészség és szerénység jellemezte.
Nagy magyar hazafi volt. A trianoni döntés, Kárpátalja és Erdély, az erdős Kárpátok elvesztése megviselte. Nagyon örült az 1938. november 12-i első bécsi döntésnek, a Volksbund törvényesített térnyerése, majd az 1944. március 19-i német megszállás teljesen lesújtotta.
Egész lényének alapja a mély vallásosságából fakadó, sugárzó szeretet volt. Ennek tulajdonítható, hogy szigorú, tartózkodó magatartása ellenére mindenki szerette és tisztelte.
Igazságszerető volt. Hallatlanul szerény, mindenkivel szemben mindenkor segítőkész volt.
Modrovich Ferenc életművét az utókor nem becsülte meg kellőképpen. A második világháború után németbarátsággal vádolták meg, ezért munkásságát és személyét elhallgatták. Életművének valós értékeit közvetlen tanítványai őrizték meg szívükben és a történelmi helyzet megváltozása után kialakult lehetőségeket kihasználva méltó emlékművet állítottak személyének a Nyugat-magyarországi Egyetem botanikus kertjében. Dr. Kosztka Miklós, professor emeritus
