Ismeretes, hogy 1956-ban a Soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak és tanárainak nagy része elhagyni kényszerült az országot. A következő napokban az ő visszaemlékezéseikből közlünk szemelvényeket a Nyári László-Orosz Sándor szerzőpáros szerkesztésében megjelent Rögös utak című kötetből és más emlékiratokból.
Ezúttal Balsay Endre visszaemlékezéseit adjuk közre. (Forrás: Ifj. Sarkady Sándor: A soproni MEFESZ az 1956-os forradalomban, NYME Sopron, 2006.) Balsay Endre: Soproni egyetemisták vették át a határ őrzését
1956. október 28-án egy teherautó ponyva nélküli platóján, több I. éves és egy tanár társaságában indultunk útnak. Csornán Szűcs őrnagy parancsnokkal az élen előzékenyen fogadtak bennünket a határőrök. Azonnal megvendégeltek főtt kolbásszal és itallal. Közben a teherkocsit megpakolták lezsírozott, originál csomagolású fegyverekkel és lőszerrel teli ládákkal. A rakodásnál ránk nem volt szükség, az átvételt pedig a tanár-vezetőnk végezte. Az oda- és hazautazás emlékezetes maradt számomra, mert már az ősziesre, hideg-ködösre vált időben a platón alaposan összefáztam, ráadásul visszafelé csurom zsír lettem a ládáktól.
Emlékezetem szerint október 29-én tíz elsőéves évfolyamtársammal, többek között Donáth Györggyel, Füredi Antallal kihelyezést nyertem Tőzeggyárba, az őrs ma is meglévő, akkor még új épületébe. Ponyvás teherautóval mentünk a helyszínre, esős, borús időben. Az ottani kiskatonák szívélyesen fogadtak bennünket, azonnal megosztották velünk az őrs irányítását. Fegyvert kaptunk (ismétlő hadipuskákat), és egy-egy viharkabáttal láttak el bennünket, mert mi szedett-vedett városi öltözékben érkeztünk. De szándékosan megtartottuk civil külsőnket, talán még karszalagot is viseltünk, és gyorsan híre ment, hogy soproni egyetemisták vették át a határ őrzését. Éreztük, hogy nagy bizalom övez bennünket a lakosság részéről. Elsősorban a pomogyi hídnál és a vasúti hídnál teljesítettünk éjjel-nappali szolgálatot. A „zöld határt" a Hanság-főcsatorna képezte, azért ott forgalom nem volt, legalább is mi akkor így tudtuk. Legfőbb feladatunk a disszidálni, vagy éppen átruccani igyekvők visszafordítása volt. Próbáltuk a hitet tartani az emberekben: győzött a forradalom, a hazát elhagyni méltatlan cselekedet. Volt, aki értett a szép szóból, de volt olyan is, akit erőszakkal kellett vissza tartani. A küldetésünk november 4-ig sikerrel járt. 24 órában, felváltva, a sorállománnyal közösen őriztük a hidat, fegyverhasználatra nem került sor, mert meg tudtuk oldani anélkül is a problémás helyzeteket. A próbálkozások nem voltak csak egyirányúak. Ausztria felől is igyekeztek belépni, de ezt mi mindenképpen meg akartuk akadályozni, mert külön parancs volt, hogy a forradalom tisztasága érdekében felbujtó elemek ne juthassanak az országba.
1956 emlékét a családunk tisztelettel és büszkén őrizte. Elsősorban apósomé az érdem, aki a kapuvári Forradalmi Nemzeti Bizottság tagjaként később elszenvedett sérelmeit, az emberek forradalom alatti magatartását gyakran felidézte. Az élet nagy ajándékának tartom, hogy azoknak a csodálatosan szép napoknak, a forradalom napjainak átélője lehettem.
Részletek Balsay Endre erdőmérnök, Sopron - 1956 Visszaemlékezés a forradalomra és az azt követő évekre c. kéziratából.
