56-RA EMLÉKEZEM – Szentei Barnabás

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Ismeretes, hogy 1956-ban a Soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak és tanárainak nagy része elhagyni kényszerült az országot. A következő napokban az ő visszaemlékezéseikből közlünk szemelvényeket a Nyári László-Orosz Sándor szerzőpáros szerkesztésében megjelent Rögös utak című kötetből és más emlékiratokból.
Ezúttal Szentei Barnabás visszaemlékezéseit adjuk közre. (Forrás: Ifj. Sarkady Sándor: A soproni MEFESZ az 1956-os forradalomban, NYME Sopron, 2006.)

Szentei Barnabás: 1956-os októberi napok (és éjjelek)
Nem mindenki harcolt 1956-ban, nem mindenki adta vérét, életét a nagy ügyért. Voltak olyanok is, akik másképpen küzdöttek. Talán én is ezek közé tartozom. Nem is voltam én már ekkor olyan fiatal. 30 éves voltam, családos. Nem is volt olyan helyzet Sopronban, hogy fegyvert kelljen fogni. De a családi körülményeim lehetőséget adtak arra, hogy én is tegyek valamit a forradalom sikeréért. Ma már nem könnyű visszaemlékezni minden részletre, mi történt ezekben a napokban. Nagyon sok arc és név elmosódott már. Ezen kívül bizonyos dolgokról nem beszélhetek, mert akkor erre ígéretet tettem. Hogy megérthető legyen bizonyos esemény, le kell írnom családi körülményemet az apám ágán. Apai nagyapám 1867-ben született az akkori Moson megyében Féltorony (Halbturm) községben. Ez most Burgenland tartományban van. Nagyapám katona lett Magyarországon. Így lett apám Trianon után magyar állampolgár. Nagyapámnak egy húga azonban Bécsbe ment férjhez még Trianon előtt. Ott született egy fia, akit én a továbbiakban Franc bácsinak nevezek. Természetesen ők osztrák állampolgárok lettek. Apám és Franc bácsi, aki osztrák rendőrtiszt lett, összejártak hol itt, hol ott 1938-ig, az Anschlussig. Ekkor Franci bácsit letartóztatták, és elvitték Dachauba, koncentrációs táborba, mert szociáldemokrata volt. Csak 1945-ben szabadult ki. Visszatérése után gyorsan emelkedett a ranglétrán, mert nagy hiány volt akkor Ausztriában a nem náci rendőrtisztekben.
De ezután az idő után már megszakadt az állandó kapcsolatunk vele, mert nem volt tanácsos részünkre, hogy egyáltalán elismerjük, hogy rokonunk van külföldön. Apámhoz néha-néha bejött egy Sopronon átutazó osztrák, akitől megtudtuk, hogy Franci bácsi magas rangú rendőrtiszt lett. Ez volt a helyzet 1956 októberéig. 1951-től 1953-ig az Erdőkémia vállalatnál a nyugat-magyarországi gyantatermelést vezettem. A termelés több helyen a határzónában volt, a műszaki zár közelében. Így ismertem meg ennek a felépítését. Bár sokszor adódott volna alkalom, hogy „átsétáljak", soha nem gondoltam arra, hogy elhagyjam Magyarországot, de politikailag megbélyegzett voltam a múltam miatt. 1953 tavaszán politikai okokból leváltottak, és áthelyeztek a soproni Erdőgazdasági Technikumba. Itt sem volt jó dolgom, mert az igazgató és a párttitkár állandóan a nyomomban voltak: Figyelték, hogy mit mondok az órákon a diákoknak.
És ekkor jött 1956. október 23-a! Én ekkor már nem ismertem a főiskolán levő gárdát. Pár nap múlva kimentem a főiskolára és megkerestem a MEFESZ vezetőségét. Ma már egyáltalán nem emlékszem arra, kik is voltak ők. Elmondtam, hogy nekem rokoni kapcsolatom van Ausztriában bizonyos magas rangú személyekkel. Ekkor alakult ki az a terv, hogy próbáljak átmenni, és nézzem meg, hogy mit lehet tenni az ügy érdekében.
Ezekben a napokban fogtak el a főiskolások egy magas rangú pártembert, aki egy Pobedán próbált menekülni. Legalábbis így hallottam, és így emlékszem ma a történetre. Az ügy humoros oldala az volt, hogy az illetőt a Lackner Kristóf utcai rendőrségi épületben tartották fogva, és a cellához oda lehetett látni a Technikum Patak utcai kollégiumának a raktárából.
A MEFESZ vezetőségétől kaptam egy igazolványt és egy igazolást, hogy Németh Ferenc sofőrrel, aki akkor a főiskolai sokszorosítót vezette, a lefoglalt Pobedával szabadon közlekedhetünk. Hogy ki írta alá az igazolást, ma már nem tudom. Az igazolás eredetije a tulajdonomban van. Feri a kocsival kivitt a határig. Én éjjel átmentem Ausztriába. A kelénpataki (Klingenbach) osztrák csendőrségről fel akartam hívni nagybátyámat. Az osztrákok még azt is letagadták, hogy ismerik a nevét. Ekkor rábeszéltem őket, hogy hadd hívjam fel Marie tantit, nagybátyám anyját. Ez sikerült. 5 perc múlva megszólalt a telefon, és engem kerestek. A nagybátyám volt. Elmondtam a kéréseinket. Franci bácsi jól ismerte az akkori magyarországi helyzetet, és megígérte, hogy mindent meg fog tenni, ami lehetséges, de ígérjem meg, hogy tekintettel Ausztria semlegességére és az ő kényes pozíciójára, soha senkinek nem mondom el a történteket. Ígéretemet meg is tartottam mind a mai napig. Kényes diplomáciai hírekről, dokumentumokról és személyi forgalomról volt szó. Én is megkaptam a titkos feladataimat. Ha jól emlékszem, november 2-án egyedül mentem át a Muck közelében. Két személyt hoztam át, az egyik biztos, hogy amerikai volt. Mind a ketten rám várakoztak a határ túlsó oldalán. A vágóhíd közelében pedig egy „Presse" jelzésű autóba szálltak.
November 4-én délelőtt a Főiskolán megkeresett egy hallgató. Õ mondta, hogy egy magyarul rosszul beszélő, ismeretlen férfi keres. Nagybátyámtól jött. Franci bácsi arra kért, hogy azonnal hagyjam el Magyarországot egy időre, tekintettel a kényes ügyre. Délután, amikor átmentem a határon, ott állt egy férfi és kérdezte, megyek-e. Később Bécsben tudtam meg, hogy nagybátyám titkára volt.
Az egyhónapos bécsi tartózkodásom alatt Franci bácsival megbeszéltük, hogy őnekik, osztrákoknak mit sikerült tenni, amiben nekem is szerepem volt, de gondolom, nem mesélt el mindent! Ezen kívül sok más mindent tettek. Amit mondott, az is kényes ügy volt. Mindenesetre szavamat vette, hogy hallgatni fogok saját és visszamaradott családom érdekében. Ausztria nagyon félt az oroszoktól! És hallgattam is. Hogyan történt mindez, ezt is csak most először mondom el. De most se mindent! 
Végül ítéljenek mások: amit tettem, segített-e a jó ügy érdekében, ha nem is sikerült a végső cél. Én mindenesetre 49 éves emigrációval fizettem a tetteimért. Nem tagadom, azért sikerült olyan eredményt elérnem Svédországban, amit talán nem sikerült volna Magyarországon a „politikai tehertételemmel".


 


© 2022 Forestpress. All Rights Reserved.