ForestPress fotók
Ki kell lépnünk a szűken vett szakmai keretek közül
Az OEE 140. vándorgyűlése Selmecbányán és a Börzsönyben
2009. július 3-án ragyogó napsütésben tündökölve várta az Alma Mater bölcsője az oda érkező több száz magyar erdészt.
A Koháry-Coburg Kastély parkjában fölállított óriássátorban a szünetekben a szlovákiai magyar Szőttes együttes lélekemelő táncában-énekében gyönyörködhetett a mintegy hétszáz főnyi hallgatóság.
Martin Moravčik CSc a Zólyomi Nemzeti Erdészeti Központ igazgatója tolmácsolta Jozef Minďás, PhD vezérigazgató üdvözletét. (A hírügynökségek aznap adták hírül, hogy lemondott megbízatásáról – a szerk.)
Elmondta, hogy a Nemzeti Erdészeti Központ számos területtel foglalkozik, többek között kutatással, tervezéssel, informatikával, oktatással és a kommunikációval.
Büszkeséggel tekintenek ők is a közös XVIII.-XIX. századi elődökre.
Leszögezte, hogy az erdők az ország életében már a kezdetektől nagy szerepet töltöttek be.
Szlovákia területének jelenleg mintegy 45 százalékát erdők borítják.
Ezek az erdők igen jelentős gazdasági és szociális szerepet töltenek be.
Elmondta, hogy a Nemzeti Erdőprogram és az erdőstratégia keretein belül több programot dolgoznak ki, amelyek illenek az európai erdőstratégiába.
Valamennyi állami és magánerdő gazdasági tervek szerint működik, ezeket az állam finanszírozza.
Megjegyezte, hogy a gazdaságokat megfelelő végzettségű szakemberek irányítják.
Erdeik 26 százaléka – mintegy 2 millió hektár – védett, amelyeken a hektáronkénti átlagos fatömeg 234 m3.
Jelenleg az állami erdők aránya 55 százalék. De utalt arra, hogy a magánosítással kapcsolatos tulajdonrendezés még nem fejeződött be.
A magántulajdonú erdők mintegy 15 százalékánál a tulajdonos ismeretlen, s ezért az állam gazdálkodik ezeken a területeken.
Nem titok, hogy a szlovákiai erdőgazdálkodás is sok gonddal küszködik. Ezek egy része az emberi beavatkozással kapcsolatos: a lucfenyvesekkel kapcsolatos problémák, a viharkárok, széldöntések, hó- és fagykárok, és a különböző biotikus károk (szú, gomba).
A magyarországiakhoz hasonló gondokról számolt be a szlovák kolléga is, miszerint a társadalom ugyan elismeri az erdők sok funkcióját, de a támogatás jelentősen csökkent. Szlovákiában egy hektárra vetítve 2,6 €, míg máshol ennek többszöröse.
Megemlítette, hogy nem megfelelő az együttműködés és koordináció a többi kapcsolódó ágazattal.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy növelni kell az erdészet versenyképességét.
A mintegy 300 munkatársat foglalkoztató Nemzeti Erdészeti Központ egyik kulcskérdése az erdészeti politika.
E feladaton kívül a legfontosabb részterületek az erdészeti kutatás, az erdészeti tanácsadás, az erdészeti informatika, valamint az erdőgazdálkodás segítése.
Szolgáltatásaik és tevékenységük ma már megbízható és nélkülözhetetlen. E mellett széleskörű nemzetközi együttműködéssel dolgoznak, és arra törekednek, hogy a nemzetközi trendek szerint, magas színvonalon dolgozzanak ők is.
Elismerését fejezte ki a Országos Erdészeti Egyesületnek, amely ilyen gazdag hagyományokat képes életben tartani. Köszönetét fejezte ki az Országos Erdészeti Egyesületnek, a selmeci erdészeti kutatóállomás 1898-as megalapításáért.
Jan Malko, az Szlovák Erdészkamara elnöke elmondta, hogy szervezetük nem állami, és apolitikus érdekvédelmi tömörülés.
Kifejtette, hogy a kamara jelenleg is keresi a helyét, és arra törekszik, hogy az alapfeladatai mellett a társadalom számára kommunikálja az erdészek munkáját.
Az elnök méltatta a Selmeci Akadémia hatását egész Közép-Európa erdőgazdálkodására. Kevés szakma büszkélkedhet ilyen gazdag hagyományokkal. Elmondta, hogy tisztelettel tekintenek a közös intézményre, ahol a legmagasabb képesítésű szakembereket képezték ki.
Az európai erdőgazdálkodás jelentős személyiségei kerültek ki az intézményből, amiért szintén hálával tartozunk.
Kiemelte, hogy az erdészek Szlovákiában is védik a kiharcolt pozíciójukat, és abban bíznak, hogy nem csak a társadalom széles körei, hanem a politikusok is megismerik az erdészet jelentőségét, és ezzel tekintélyt vívhatnak ki.
Szorgalmazta, hogy gyakoribb találkozásokra és tapasztalatcserékre volna szükség.
Hangsúlyozta, hogy az erdőket meg kell tartani, és növelni kell a területüket.
Milan Golis, a Szlovák Magán-erdőgazdálkodók Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy a történelmi Magyarország területének nagy részét erdők borították, így az ő erdeik hasonló történelmi múlttal rendelkeznek.
Az elnök az állami és a magánerdők jelenlegi arányát 53-47 százalékra tette.
A magán-erdőgazdálkodók az ország erdészeti politikájára nagy befolyással bírnak, jelentette ki az elnök.
A köszöntőt követően a hagyományoknak megfelelően a klopacska hagjánál megemlékezett a vándorgyűlés az időközben elhunyt mintegy hatvan tagtársról. A halottaink neveit Ormos Balázs főtitkár olvasta föl. Pethő József elnök külön megemlékezett a közelmúltban elhunyt Madas András örökös elnökről.
Náhlik András, a NymE Erdőmérnöki Kar újraválasztott dékánja, a jubiláló intézmény jelenlegi vezetője emlékeztetett, hogy 1808. január 5-én keltezték azt a dokumentumot a magyar udvari kancellária számára, amelyben hivatalosan közölték az Erdészeti Tanintézet létesítését és Wilckens Henrik Dávid kinevezését akadémiai tanárrá és egyben bányatanácsossá. Az oktatás beindulása azonban még egy évet váratott magára, ezért ünnepelhetünk még idén is.
Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy idehozták ezt az eseményt és ezzel emléket állítottak ősi Alma Materünknek.
A dékán visszatekintést adott azokra a küzdelmekre, amelyeket az akadémia, majd főiskola tanárai folytattak az oktatás színvonalának növelésére annak érdekében, hogy jól képzett szakembereket és jó hazafiakat bocsássanak az ország rendelkezésére. E küzdelem sok buktatóval járt, és nem is minden esetben volt eredményes. És mégis hasznos a visszatekintés, mert a történelem gyakran ismétli önmagát, ezért sok tanulságot szolgáltat mai tevékenységünkhöz.
Alighogy Wilckens előadásaival elkezdődött az önálló erdészeti felsőoktatás, meg kellett küzdeni I. Ferenc tanügyi rendelete, a második Ratio educationis intézkedéseinek következményeivel. A rendelet csökkentette a középiskolában a természettudományos oktatást, ezért az akadémián előkészítő tanfolyamokat indítottak matematikából és fizikából. 
Mi, a rendszerváltoztatás után szembesültünk a középiskolák tananyagának csökkentésével, és a természettudományos tárgyak ismeretanyagának visszaszorulásával. Mindez oda vezetett, hogy sok rendkívül gyengén felkészült, a felsőoktatásra éretlen hallgatónak tavaly elő kellett írnunk a szintre hozó alapozó matematika és alapozó kémia tárgyakat.
A történelem ismétli önmagát – fogalmazott a dékán.
1872-re a Wagner Károly által véghezvitt átszervezés következtében a szaktudományokat a kor nemzetközi színvonalának megfelelően oktatták. A műszaki képzés jelentősen megerősödött: elemző erőműtan, építészet, víz- és útépítészet, gátak és gerebek szerkezete, geodézia, géptan, gépelemek tárgyakkal. Ekkor alakult ki jelenkorunk erdészeti műszaki oktatásának tartalma, szerkezete.
A jelenben karunk egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan tudjuk megőrizni az oktatás, benne a műszaki oktatás színvonalát. Mert meggyőződésünk, bárhogyan alakul is az erdők vagyonkezelési jogának hovatartozása, bármilyen prioritásokat, elvárásokat is fogalmaz meg a társadalom az erdészek felé, a magas műszaki színvonalon történő gazdaságos működtetés mindig is fontos lesz. A képzés magas műszaki színvonalát meg kell ezért őriznünk, ezt várja el tőlünk a szakma, ez jelent biztosítékot a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre. 
Ám a nehezítő körülmények számosak: a középiskolából gyengébb felkészültséggel belépő hallgatók, illetve a felsőoktatás tömegképzése, a korábban osztatlan képzés megbontása, a tanszabadság elharapózása.
És ha már ez utóbbinál, a tanszabadságnál tartunk, megint a múlt: a már említett, 1872- es wagneri átszervezés. A képzés megerősödése mellett negatívuma is volt ennek az időszaknak, nevezetesen megszüntették a kötelező tanrendet, vagyis a hallgatók szabadon választhatták meg lehallgatandó tárgyaikat és vizsgaszabadságot vezettek be, melynek értelmében nem volt kötelező a félév végén vizsgázni. Mindez már a korabeli értékelések szerint is visszavetette a hallgatók tudásvágyát, tanulmányaikban elmaradtak. A változás 4 évre rá következett be, amikor rendszabályt bocsátottak ki az új tanrendszerről.
A hasonlóság a ma problémáival kísérteties. Vajon nekünk hány évet kell várni, amíg a felsőoktatás eme rosszul értelmezett liberalizmusa ismét idejétmúlttá válik?
De nem csak az említettekkel összefüggésben követjük el ismét a régmúlt hibáit, hanem például a képzés szerkezetét, időtartamát tekintve is. 1861-ben a bécsi pénzügyminisztérium az akadémia javaslatára a hároméves erdészeti oktatást kétévesre degradálta. 1865-ben már ismét hároméves. Az 1872-es átszervezés kétféle képzést határozott meg: képeztek általános erdészt és erdőmérnököt. Az előbbi hároméves, az utóbbi négyéves volt. Az 1904. évi újjászervezés révén, munkaerő-piaci kereslet híján megszűnt a hároméves általános erdészeti tanfolyam, ettől kezdve okleveles erdőmérnököket képeztek, a képzés egységesen négyéves, 1934-ben négy és fél éves, 1957-től ötéves lett.
Ma pedig itt van a bolognai folyamat, melynek következtében gyakorlatilag visszatértünk az 1904-es reorganizáció előtti állapothoz: a mérnökképzés mellett ismét hároméves „általános erdészeti tanfolyamot” kényszerültünk bevezetni, hogy az 1872-es terminológiát használjam. És látható, a szakma kinyilvánítja, hogy most sincs szükség ilyen munkaerőre. Reméljük ezért, hogy ilyen képzettségű kollégákat nem is fogunk kiengedni a munkaerőpiacra, ez az Erdőmérnöki Kar és az erdőmérnöki szakma egységes álláspontja és törekvése. Nem lehet, hogy az európai felsőoktatás uniformizálásának zászlaja alatt tönkretegyük a képzésünket, és olyan végzetteket bocsássunk ki az egyetemről, akik tudásuk alapján méltatlanok és alkalmatlanok a szakma irányító funkcióinak betöltésére – hangsúlyozta Náhlik András.
Véleménye szerint sokkal fontosabb lenne a felsőoktatás nyakló nélküli liberalizálása helyett az állam oktatásirányító funkciójának fenntartása, és az oktatáspolitika további professzionalizálása, valamint az oktatás és a gazdaság, illetve a szakképzés és a munkaerőpiac, illetve a vállalati gazdálkodás közötti kooperáció erősítése.
De nézzük a gyakorlati képzés problémáját, illetve a feltételeinek biztosítását. A kiegyezés után Wagner Károly a gyakorlati oktatás elősegítésére kérte, hogy a kisiblyei tanulmányi erdőt adják át az akadémia tulajdonába, teljes kezeléssel és felelősséggel. A kérést a pénzügyminisztérium megalapozottnak találta és a kisiblyei erdőt az akadémia önálló kezelésébe adta.
A probléma újratermelődött az akadémia Sopronba költözése után. A megoldást ekkor is megtalálták: 1945-ben a földművelésügyi miniszter az erdőmérnöki kar használatába adta tanulmányi erdőgazdaság céljára azokat a már államosított erdőket, amelyek korábban Sopron város tulajdonában voltak.
És a jelenkor: a Nyugat-magyarországi Egyetem évek óta szeretné elérni a Tanulmányi Erdőgazdaság vagyonkezelői jogának átruházását - sikertelenül.
A dékán reményét fejezte ki, hogy a történelem e téren is ismétli majd önmagát.
Az Akadémia és az egyesület kapcsolatáról elmondta, hogy a szakma és az akadémia egységes kiállása tette lehetővé már a kiegyezés előtt a magyar erdészek szakmai közösségének megalakulását, a magyar nyelvű szakfolyóirat indítását, majd – fokozatosan – a magyar nyelvű erdészképzés megvalósítását.
Arra figyelmeztetett, hogy ha meg akarjuk tartani struktúráinkat, szervezetünket, mindazt az értéket, amit az elmúlt évtizedekben létrehoztunk, ha meg akarjuk akadályozni szakmánk perifériára szorulását, megint összefogásra, ugyanilyen egységes kiállásra van szükség.
Majd föltette a kérdést: mi lehet ma fontosabb, mint a vándorgyűlésen, az erdészek eme legfontosabb közösségi eseményén személyes jelenléttel súlyt adni ennek az ünnepnek? Vezérigazgatónak és integrátornak, erdészoktatónak és kutatónak, erdésznek és erdőmérnöknek egyként itt kellene lennie. És mi lehet fontosabb, mint a megalkuvással és megalkuvás nélkül történő összefogás szakmánk ügyének előmozdítása érdekében? Megalkuvással, mert lehetnek szakmánkon belül is eltérő részérdekek, belviszályok, amelyeken felül kell emelkednünk. És megalkuvás nélkül, mert nem hajthatunk fejet szakmánkat szétziláló külső törekvések előtt. És éppen ezért fenntartás nélkül kell elfogadnunk minden, a szűkebben vett szakmán kívülről nyújtott segítő kezet, mindazokét, akik szakmánk érdekeivel azonosulni tudnak, mert vannak ilyenek, lett légyen szó miniszterről, szakállamtitkárról vagy képviselőről.
Összefogásra van tehát szükség és hitem szerint az összefogást csak és kizárólag az Országos Erdészeti Egyesület tudja létrehozni. Aki ezt a demokratikusan megválasztott szakmai érdekvédelmi szervezetet negligálja, nem ismeri fel az idők szavát. Nem ismeri fel az egységes fellépés jelentőségét, aki ügyünkért személyes tetteivel, kiállásával, írásaival ki-ki a maga helyén, a maga lehetőségeit a végletekig kihasználva nem tesz.
Legfontosabb szakmai periodikánk, az akadémiai oktatók által majd 150 éve életre keltett Erdészeti Lapok támogatása mindenkinek kötelessége. Támogatása anyagiakkal, ha arra lehetősége van, és támogatása szakmai és szakmapolitikai írásaival vagy legalább a lap megvételével. Ez a legfontosabb fórum szakmai hitvallásunk megfogalmazására.
Másrészt viszont ki kell lépnünk a szűken vett szakmai keretek közül – hangsúlyozta Náhlik András. Nem fortyoghatunk önmagunkban, saját köreinken belül. Ezért különösen fontos, hogy írástudóink, szónokaink a megfelelő fórumokon, az országos médiában kiálljanak ügyünkért, mindenkinek elmagyarázva, hogy törekvéseink évszázadok óta, amióta szervezetten és tervszerűen folytatjuk tevékenységünket mindig is a köz érdekeit szolgálták.
Vannak szövetségeseink, de ügyünkért nekünk kell elsősorban kiállnunk. Bátor kiállás kell hozzá, nem meghunyászkodás. Felülemelkedettség kell hozzá, kicsinyes egyéni érdekeinket háttérbe kell szorítanunk, és a szakmát kell előtérbe helyeznünk – fejezte be beszédét az EMK dékánja.
A köszöntő beszédeket követően sor került az Országos Erdészeti Egyesület kitüntetéseinek átadására.
Bogdán József, a díjbizottság elnöke emlékeztetett, hogy 50 év alatt alakult ki az egyesület kitüntetéseinek rendszere.
A Tiszteletbeli tagság kitüntetést 25 év alatt csak 21 alkalommal adták át. A Decrett József díjat pedig idén harmadik alkalommal osztják ki. Elismerő oklevelet 18-a kapnak.
A díjakat Pethő József elnök adta át.
Tiszteletbeli Tagsági Díszoklevél kitüntetést kapott Dr. Király Pál.
Bedő Albert Emlékérem kitüntetést kapott Balsay Endre, Korbonski Bogdánné Nemky Klára és Sipos Géza.
Kaán Károly Emlékérem kitüntetést kapott dr. Czerny Károly, Kondor Endre és prof. dr. Rónay Eugen.
Decrett József Emlékérem kitüntetést kapott Hoffman Mátyás, Miklósi Lajos és Szekeres Péter Pál.
Elismerő Oklevél kitüntetést kapott Detrich Miklós, Domokos Gergely, Égető Gábor, Fülöp Tibor, Góhér Zoltán, Hanyvári Zsolt, Hegedűs István, Herke József, Kababik József, Kiss Károlyné, Kissné Szabó Gabriella, Kovácsevics Pál, Németh Szilveszter, Schmidt Ferenc, Scholtz Péter, Tátrai Tibor, Varga Péter valamint Vereb István.
Az ünnepi közgyűlés záróaktusaként Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt vezérigazgatója visszaadta az Országos Erdészeti Egyesület zászlaját Pethő Józsefnek, aki továbbadta azt Káldy Józsefnek, a Mecseki Erdészeti Zrt vezérigazgatójának, hisz’ a 2010. évi 141. vándorgyűlés házigazdája a pécsi társaság lesz.
Üdv az erdésznek! Viszontlátásra Pécsett!
És kezdetét vette a baráti találkozó, amikor is 700 kolléga szeretett volna szót váltani a másik 699-cel, ami persze lehetetlen volt, de törekedni kellett rá...(Z.Z.)