ForestPress fotók
Az OEE 140. vándorgyűlése Selmecbányán és a Börzsönyben
2009. július 3-án ragyogó napsütésben tündökölve várta az Alma Mater bölcsője az oda érkező több száz magyar erdészt.
A vándorgyűlés második felvonása – július 4-én, az Ipoly Erdő Zrt felségterületein – hasonlóan nagy dilemma elé állította a résztvevőket. A kultúrprogramtól kezdve a magas-börzsönyi túráig széles skálán sorakoztak az ajánlatok. 
E sorok írója a börzsönyi túrán vett részt. Idegenvezetőnk Havaj Kornél műszaki vezető volt, aki részletesen ismertette a terület erdészettörténetét, amely nagyban függött az egykori tulajdonosok döntéseitől.
Rezervátum
A Kispogányi kaszálótól indult a túra, de előtte sok mindent megtudtunk a tájról. Ezt a vidéket először a Börzsöny Baráti Kör javasolta örökerdőnek 1994-ben. Ez az indítvány kapcsolódott az Országos Erdőrezervátum Hálózat kialakításához.
A területen azonban nem szűnt meg a gazdálkodás, hanem a Diósjenői Erdészet fölemelte a vágáskort 140 évre. A területet az Erdészeti és Faipari Egyetem akkori hallgatói fölmérték. Végül 1995-ben jegyzik be az erdőrezervátum hálózatba, és 2000-től hivatalosan is annak számít.
A Pagony és a Rózsás patakok közötti rezervátum magterülete 95 hektár, a védőzóna pedig 300 hektár. A magterületen semmiféle fahasználat nem folyik, a védőzónában pedig szálalással termelnek. A rezervátum annyiban eltér a szokásostól, hogy több részből tevődik össze a magterület.
Az alsó 3-400 hektáros területeken állomány átalakítás folyik.
Pogányvár északi lejtője arról nevezetes, hogy onnan látszik Ipolyság, és tiszta időben még Selmec is.
A közelben vulkáni működés nyomai – a periglaciális lávafolyamok – láthatóak – magyarázta Bereczky Árpád, a Duna-Ipoly Nemzeti Park őrkerület-vezetője.
Számos a Tátrában is honos védett növény található itt, többek között az alhavasi varázsló, a havasalji rózsa és a piros madársisak.
Ezért e terület már 1938-ban egy erdőmérnök kolléga javaslatára tájvédelmi körzetté lett.
Az erdőrezervátum jellemzői közül talán a többkorúság a legfontosabb.
A szemben látható hegygerinc erősen legeltetett volt, s emiatt komoly határviták dúltak a két szomszédvár, Diósjenő és Kemence között.
Vadászat
A terület korábban a belügyminisztérium vadásztársaságának a használatában volt, de 1997-től az Ipoly Erdő Zrt-é. A Nagypogányi kaszálónál Marton Zoltán kerületvezető erdész elmondta, hogy a feltáratlan területről meglehetősen nehéz a zsákmány elszállítása. A cserkelő utak karbantartása is nehéz feladat. A magasabban fekvő helyeken nagyon meggondolják a vadászatot, míg lejjebb intenzív vadászat folyik: szarvas, muflon, vaddisznó kerül terítékre. A háborítatlan területen gyakran felfedezik a barnamedve nyomát, de észlelték a hiúz jelenlétét is.
A diósjenői vörösfenyő
Teszári Károly, a terület korábbi tájegységvezetője, elmondta, hogy 1952-ben 22,8 hektáron jegyeztek vörösfenyőt, míg ma már mintegy 50 hektáron tartanak nyilván. Ezen a tájon a természetvédők nem tekintik ellenségnek ezt a nem őshonos fenyőfélét, amely csak az északi féltekén – Eurázsiában, Észak-Amerikában – honos.
Osváth János 1902-ben telepített ide vörösfenyőt. Tuskó László érdeme, hogy kísérleti területeket alakított ki. Jelenleg Diósjenőn 21 törzsfa található.
Fontos az alfaj kiválasztása, hiszen 20-50 százalékos különbségek is adódnak a növedékben. A hibridek jobban teljesítenek a magasság és az átmérő tekintetében is, ezek javára 1,5-2,5-szeres különbségek adódnak.
A hibrid-probléma bennfoglaltatik a vörösfenyő-gazdálkodásban, mert Tuskó László idejében az őshonosság még nem volt központi kérdése a természetvédelemnek.
Az egyes alfajok különbözőképpen reagálnak a betegségekre, például a vörösfenyő rákra. 
A törzsfák kiválasztása a habitus és a magasság alapján történik, az elitfák pedig már az utódok átörökített tulajdonságai alapján minősíttetnek.
Tuskó a törzsfákból plantázst akart létrehozni. Sajnálatos korai halála miatt a kísérletek abbamaradtak, nem akadt folytatójuk.
A Rózsáspatak völgye
Ezen a területen működött hosszú ideig a Pankotay professzor által tervezett kötélpálya.
Ugyancsak ezen a területen haladt a görpályás erdei vasút is, amelynek nyomvonala jól látható, s a műtárgyak, támfalak, hidak is azonosíthatók. 
A fakitermelők egykor hosszú időre kitelepültek, ideiglenes szállást, konyhát, istállót építettek.
Fontos mellékhaszonvételük volt a faszénégetés. Erről Marton Zoltán kolléga beszélt, akinek ősei – nem lévén földjük, nem gazdálkodtak – a II. világháborúig maguk is űzték ezt a tevékenységet. Ez biztos megélhetést jelentett számukra.
A dőlésekből, vágástéri hulladékból származó hulladékot használták a boksákhoz.
Teszári Károly elmondta, hogy az 50-es, 60-as években az erdészet még óriási szerepet játszott Diósjenő életében. Ez kiderül Bajcsy Endre – a börzsönyi erdei vasutak egykori vezetője – följegyzéseiből. Évente 241 ezer tonna fát, 443 ezer tonna követ, és a saját dolgozókon kívül 131 ezer utast is szállítottak. Mindehhez 596 embert foglalkoztattak.
A tanulmányi kirándulás a Királyházi Vadászháznál kitűnő vendéglátással végződött.
A vadászház egykor más illusztris vendéget is fogadott, tudtuk meg a ház egyik lakosztályának emléktáblájáról:
„Emlékéül annak, hogy Mátyás király kedvencz vadászberkében Királyházán tartózkodott és ejtette el …megjelölt helyén Ő cs. és kir. Ferenc József főherceg úr 1909. szept. 24-én, Libits Adolf udvari tanácsos Ő méltósága által meghíva, Egyezredik szarvasbikáját.
A kitüntető vendéglátás örömét megörökíté berneczei Szokolyi Alajos vadászatbérlő.”
Z.Z.