2012. július 8. – Forró hangulatban zajlott az Országos Erdészeti Egyesület 143. vándorgyűlése a Miskolci Egyetemi Városban és a Bükkben
„Az ERDŐ unokáink öröksége”
Ezzel a jelmondattal, mint hitvallással végzi munkáját az
ország legnagyobb területű erdeit kezelő erdészeti társaság.
A terepi programok összeállítása is jelzi, hogy mennyi nehézséggel kell szembenézniük még a hegyvidéki erdészeknek is a XXI. század változóban lévő klímájában.
Tört, zúzott, nem állt meg a lábán az útjába került szinte egyetlen daliás bükk sem. Pedig a területet szálaló üzemmódban kezeli a társaság, a legkényesebb természetvédelmi igényeket is kielégítő módon. A természeti csapás nincs tekintettel a természetvédelmi elvárásokra. Az elmúlt időszakban volt szerencsétlenségem megtapasztalni több hasonló pusztítást – a Tátrában, a Bakonyban –, de a mályinkai Látókövek környékén végzett tarolás fölülmúlt minden eddigit. Arról nem is beszélve, hogy a kármentés ember feletti küzdelmet követelt a kollégáktól.
A Lillafüredi és Kelet-bükki Erdészeti Igazgatóság területén csak pár percig tartó szélvihar volt, de a jelenlegi szakértői becslések szerint 20 000 köbmétert meghaladó a tönkrement, túlnyomórészt bükk faanyag – írtuk akkor. – Az infrastruktúrát (utakat, épületeket, vezetékeket) ért károkat is beszámítva jelenleg 150 millió forint az anyagi kár, mintegy 60 hektáron kell újraerdősíteni a bükkösöket.
Különleges szakértelmet igénylő, nehéz és költséges fakitermelési feladat az egymásra borult, fennakadt fák letermelése, a területek felszabadítása, a faanyag mentése. A roncsolt, széthasadt törzsek hasznosításának kidolgozása is folyamatban van, mivel nagyon nagy mennyiségű fa hasznosítását kell rövid idő alatt megoldani.
A helyszínen járva még ma is láthatóak a pusztítás nyomai. A károk felszámolását Váradi Gábor erdészeti igazgató mutatta meg.
Lehangoló látvány nyújt a Lillafüredi Erdészeti Igazgatósághoz tartozó középkorú fenyőállomány pusztulása. A területet Tajnai Róbert erdészeti igazgató vezetésével jártuk be.
Az erdészelődök 60-70 évvel ezelőtt még nem sejthették,
hogy munkájuk gyümölcse sosem fog beérni. Ma már tudjuk, hogy a pusztuló erdő
is az unokák öröksége.
A kortárs kollégák óriási erőfeszítéssel igyekeznek a magukat megadó lucfenyők helyébe lombos állományt „varázsolni”.
A hatalmas fenyők között imitt-amott bükkcsemetéket nevelgetnek, ápolgatnak, bízva a természet „jobb belátásában”.
A Répáshutai Erdészeti Igazgatóság körletébe esik az a
háromrészes emlékmű együttes, amely az erdészeti munka frontján életüket
vesztett kollégáknak állít mementót.
Vasas Ernő erdészeti igazgató kalauzolt a
töbrökkel szabdalt varázslatos bükki tájon.
Az emlékhelyen Cserép János, a társaság korábbi vezérigazgatója mondott beszédet a vándorgyűlés szakmai közönsége előtt.
Kissé továbbhaladva a régi erdei mellékhaszonvételek
„műhelyei”, a boksák láthatóak. Néhány éve még láthattunk füstölgő boksákat és
a körülöttük serénykedő erdélyi szénégetőket. Ma már csak emlék. (zé)
