Gyerekek az Állatkerti kulisszák mögött

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Nyári tábor a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Évek óta kiemelkedő népszerűségnek örvend a „Zoo Tábor”, a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos nyári tábora. Ez nem is meglepő, hiszen az egyhetes turnusokra épülő tábor programjai az Állatkert kulisszák mögötti világába engednek bepillantást a gyerekek számára.

Tegnap kezdődtek meg a népszerű „Zoo Tábor” idei programjai. A több éves hagyományra visszatekintő nyári tábor az Állatkert lakóival, illetve a kert kulisszák mögötti életével ismerteti meg az érdeklődő apróbb és nagyobb gyerekeket. A takarmánykonyhában például megnézhetik, hogyan készül az állatok menüje, sok állatot pedig testközlelből is megismerhetnek. Az állatgondozók segítségével bepillantást nyerhetnek a kert legérdekesebb állatainak mindennapi életébe, sőt, még a Parasztudvar állatai körüli munkákban is részt vehetnek. Az állatkert titkaival való ismerkedés mellett vetélkedő, és mindenféle játékok is várják a gyerekeket.
A tábor programjai reggel 8 órakor kezdődnek, és délután 5-ig tartanak. Az egyes turnusok öt napból állnak, és hétfőtől péntekig tartanak. Turnusok egészen a nyár végéig indulnak, az utolsó éppen szeptember elsején ér majd véget. Az első hétre 166-an jelentkeztek, ám a július második felében, illegve augusztusban induló turnusokba most még lehet jelentkezni. A táborba 6-12 éves gyerekek jelentkezését várják a szervezők.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.