Kéktúra: A legnagyobb kihívás a hazai turistáknak (blikk.hu)

Zétényi Zoltán
Célpontok
2016. október 23.
Találatok: 1788
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2016. október 21. - A bakancsos turizmus az egyik legegészségesebb és legolcsóbb módja a sportolásnak, ráadásul olyan, amelyet az egész család együtt űzhet. Hazánk számtalan, gyönyörű tájakon vezető, jól jelzett turistaútja ehhez kitűnő helyszíneket kínál, de mind közül kiemelkedik az Országos Kéktúra.
A Vas megyei Írott-kő csúcsától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig kanyargó, mintegy 1160 kilométer hosszú, huszonhét szakaszra felosztott túraútvonal Magyarország 79 kistáját érinti. Aki célul tűzi ki, hogy bejárja, az nemcsak komoly sportteljesítményt könyvelhet el majd a végén magának, de megismerheti az ország nagy részének természeti szépségeit, földrajzát és kulturális látnivalóit is. Mivel a különböző szakaszokat bármilyen sorrendben fel lehet keresni, a rövidebb, könnyebb útvonalaknak a kezdők is bátran nekivághatnak, akár már e hét végén.


Elsők voltunk Európában
A hazánk legszebb tájain végigvezető kéktúra ötlete közel száz éve vetődött fel először. Dr. Strömpl Gábor geográfus, térképész és barlangkutató 1930-ban, az ország turistaút–hálózat tervének kidolgozásakor javasolta, hogy teremtsenek egy olyan utat, amely a Bükktől a Bakonyig felfűzi hazánk turisztikai gyöngyszemeit. A kéktúra, amelynek két végpontja mára eléri az osztrák, illetve a szlovák határt, Európa első hosszú távú turistaútja volt, a Kőszeg–Sátoraljaújhely közötti szakasz pedig a Spanyolországból Görögországba tartó, E-4 számú európai hosszú távú turistaút része.


Kiskocsmákba is okot ad betérni
Az Országos Kéktúra külön érdekessége, hogy menet közben a szakaszok megtételét igazoló pecséteket is gyűjthetünk, ha pedig tele lesz az igazoló füzet, azzal kiérdemeljük a túra jelvényét, amit eddig csupán alig több mint 5700 turista kaphatott meg. A teljesítők teljes névsorát megtalálni a kéktúra honlapján, a füzetet pedig a Magyar Természetjáró-szövetségnél, esetenként nagyobb sportboltokban szerezhetjük be. Erről bővebb információt a www.kektura.hu-n találunk. A túra útvonalán összesen 149 pecsételőhely van (a www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu-n mindegyiknek van külön oldala), a bélyegzők egy részét a szabadban, erdőkben vagy tisztásokon kis dobozban találjuk, de többségüket falusi kiskocsmákban, vendéglőkben, vasútállomásokon kell keresnünk.


Kezdőknek is ajánlják
Jól követhető jelzései, viszonylagos rövidsége és nem túl megerőltető terepviszonyai miatt kezdőknek főként a Budai-hegység és a Pilis szakaszait ajánlják a tapasztaltabb túrázók. Bevezetőnek a legalkalmasabb talán a Hűvösvölgy–Rozália téglagyár közötti 14,2 km-t, vagy a Piliscsaba és Zsíroshegy (Nagykovácsi) közötti 11,8 (14) km-t megtenni, kiépítettsége okán pedig a Kőszegi-, a Soproni-hegység, és a Mátra útjai is jó választást jelenthetnek azoknak, akik most ismerkednek a térképolvasás rejtelmeivel.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept