Látnivalók Bujákon és környékén
A FAO nagyon érdekesnek és példa értékűnek találta a kezdeményezést, egy vidékfejlesztési terv kidolgozását
Buják község Nógrád megyében a Cserhát hegység kelet, dél-keleti lejtőjén terül el. Lakói nagyrészt mezőgazdaságban dolgoznak. Középkorból származó vára és szép népviselete miatt turisztikai szempontból ma is látogatott község. A község lakossága 2400 fő.
A település története
Buják és környéke már a bronzkorban is lakott volt. Ezt bizonyítják az Ecseg felé vivő út melletti hegyen az úgynevezett Tarisznya-parton végzett ásatások (késő bronzkori leletek). A népvándorlás során nagyon sok náció megfordult ezen a vidéken.
Maga a szó: Buják, lehet szláv szó is és bikát jelent magyarul, de Bijan chald szó növényi bujaságot jelent. A buja erdőben el is bújhatott mind a vár, mind a falu. Ezen feltevést igyekszik alátámasztani az a körülmény, hogy a várat a falu felől még ma sem lehet látni, csak ha egészen közel megyünk hozzá. E sok nézet közül talán még ez a legigazibb. Az etimológusok Buják község nevét szláv eredetű személynévből eredeztetik.
A magyarok a Cserhát vidékére csak 900-ban jutottak el. Buják Délkeleti részén a Bágyon felé vezető út mellett van egy völgy, a Tatárvölgy, mely vagy tatárjárás kori, vagy törökkori név. A tatárjárás után IV. Béla elrendelte a várak építését és megerősítését, de ebben a jegyzékben Bujákról még nincs szó. 1301-ben kihalt az Árpádház, új fejezet kezdődött Magyarország és Buják Történetében. Buják vára 1303-tól a XVIII. sz. elejéig meghatározta a falu sorsát.
A Buják-patak partján az Őr-hegy (340 m) melletti völgyben létesült településről már a XIV. század első feléből származó dokumentumok is említést tesznek. 1386. február 21-én keltezett az oklevél, amellyel Mária királyné Bujákot, a tartozékaival együtt, Garai Miklós nádornak adományozta. 1391 és 1499 között a bujáki uradalomhoz tartozott Hényel-puszta, amely önálló helységként szerepel egy ideig. Valószínűleg a későbbi török megszállás alatt pusztult el, 1598-ban ugyanis már nem szerepel az adóösszeírásokban. 1424. május 20-án kelt adománylevelével Zsigmond a feleségének, Borbála királynénak adományozta az erősséget és a környező birtokokat. Buják neve ebben az időszakban „castrum Buyak” alakban szerepelt az okiratokban. Egy 1438. június 9-én kelt adománylevéllel Albert király Bujákot „castrum Bwyak-ot” - Szirák, Héhalom és több más településsel együtt - Istvánnak, Báthory János fiának, az akkori országbírónak adományozta. A mohácsi csatavesztés után 1528-ban Szapolyai János király a Báthoryak hűtlensége miatt Werbőczy Istvánnak adta, de 1551-ben már ismét Báthory, ezúttal András a birtokosa az erősségnek, a területnek.
Az 1562-1563. évi török adólajstromok szerint a településen 38 adóköteles ház volt, amelyek lakói ekkor Szefernek a hatvani szandzsák helyettes emírjének kellett, hogy adózzanak. 1579-ben az összeírók, még mindig 38 adóköteles házat vezettek fel a nyilvántartásokba.
Az 1633-34. évi számadáskönyvekben a váci nahije községei között szerepel, igaz már csak 7 adóköteles házzal. 1715-ben 23, 1720-ban 24 magyar háztartást vettek számba a helységben. 1745-ben Mária Terézia királynő Eszterházy Pál Antalnak adományozta és a herceg Eszterházyak birtokolják Bujákot, egészen 1848-ig.
1873-ban kolera pusztít a községben.
A XIX. század közepétől Hatvani Deutsch Bernát a birtokos, akitől 1884-ben gróf Károlyi Gyula vette meg. A századforduló idején gróf Károlyi Erzsébet, gróf Pappenheim Siegfriedné volt a település legnagyobb birtokosa. Ebben az időben Nádasd- és Szamkó puszták, az Aranykút-major és Galambos-telep tartoznak még a községhez. A grófnő a vár alatt 30 szobás vadászlakot építtetett, és ő készíttette a 446 méter magas Fekete-hegy (Sasbérc) csúcsára azt a négyemeletes, négyszög alaprajzú kilátótornyot is, amely amellett, hogy onnan csodálatos panorámában gyönyörködhetett az oda meghívott, vadásztanyául is szolgált.
A faluban egykor selyemhernyó tenyésztéssel is foglalkoztak. „Itten van a vármegye részéről a selyembogarak tenyésztése.” - írja Mocsáry Antal, 1826-ban kiadott négykötetes Nógrád vármegyéről szóló helytörténeti munkájában. Mocsáry megemlékezik a múlt században itt termesztett szőlőből készített jó borról is. A lakosságnak a századforduló után már fogyasztási és értékesítő szövetkezete volt. 1907. december 8-án alakították meg a bujáki „Katholikus Olvasókör-t”. Buják 1757-ben épült barokk római katolikus temploma homlokzat elé kilépő órapárkányos tornyú, homlokzatán a Károlyi- és a Pappenheim-cimerrel. 
A község nyugati szélén magasodó dombon 1820 táján készült el a klasszicista Kálvária. Korábbi építésű az itteni Szent Anna-kápolna, mely késő barokk stílusú (1801).
Buják határának másik nevezetessége az Eqidius-forrás, amelyet az erdő alján, a Selyemrét szélén találhatunk meg. Kedvelt, turistákat vonzó táborozóhely volt az üdítő vizet adó forrás, amelyet 1943-ban nyilvánítottak védetté. A bujáki forrás fölé az 1940-es években kőboltozatot emeltek. A Selyemréten faszénégetés folyik.
Buják község határában, a Rákos-patak hídján áthaladva juthatunk el a település két védetté nyilvánított büszkeségéhez és nevezetességéhez, amely már a „legújabb” kor flórájának nagyszerűségéről és szépségéről tanúskodok. A keselyréti csemetekert előtti tölgyes szegélyén áll két óriás tölgy. Az erdős környezetben felnövekedett - körülbelül 380 éves - fáktól távolabb, a csemetekert területén találhatjuk a harmadik „matuzsálemet”.
További látványosság még az ott található homokkő-barlang, mely 10,5 m hosszú, 5 m magas, 7 m széles.
A falu fejlődése és élete a két világháború között és után semmiben sem különbözött a megye többi, hasonló földrajzi fekvésű és adottságú településétől. 1968-tól, amikor a honvédség felépítette üdülőjét, a falu talán még zártabb lett. Ez a zártság a rendszerváltozással változott meg. Az akkor még minisztériumi üdülőt felváltotta egy, ma már mindenki számára látogatható nagyon szép „üdülőcentrum”.
Buják várának története
Buják várának romjai egy 310 méter magas hegyen találhatóak a falutól északra, erdős hegyektől körülvéve. A bujáki vár ma már csak romos állapotban látható, alapjait valószínűleg a tatárjárás után rakták le, az Őregtorony 1303-ban már állt. Első okleveles említése csak a 14. század elejéről maradt fenn. 1317-ben Csák Máté parancsára Ibur fia István ostromolta sikertelenül. 1386-ban a Garaiak birtokába kerül, akiknek kihalásával visszaszállt az uralkodóra. 1424-ben Luxemburgi Zsigmond a szandai várral együtt feleségének adományozta. Albert király 1439-ben elkobozta Borbálától a várat, és Báthori István országbírónak adta. Az 1440-es években a huszitáknak nem sikerült bevenniük. A török veszély növekedése miatt a Báthoriak építették ki a 16. század közepére a külső falgyűrűt és az északi nagy körbástyát, és maradtak urai egészen 1552-ig, amikor a törökök könnyedén elfoglalták az őrség egy részének éjszakai elmenekülése miatt. 
1593-ban Báthory István országbíró vezetésével sikerült visszafoglalni. A Báthori család kihaltával a Várday család és Bosnyák Tamás füleki kapitány birtokába jutott. 1663-ban a törökök újra elfoglalták és 50 főnyi őrséget helyeztek el a várban. Néhány hónap múlva Balassa Imre gyarmati kapitány vezetésével visszafoglalták a várat, azzal a feltétellel, hogy a török őrséget hagyják szabadon elvonulni. A magyarok a megállapodás ellenére Csécse mellett megtámadták a kivonulókat és legnagyobb részüket megölték. Emiatt még abban az évben Martuzán aga, hatvani parancsnok ostrom alá vette a várat, amelyet Berczely János várkapitány feladott, a szabad elvonulás feltételével. Most a törökök támadták meg az elvonulókat és mészárolták le legtöbbjüket. Ekkor még kijavították a várat a törökök, de néhány év múlva, valószínűleg 1666-ban felrobbantották. Többé nem volt katonai szerepe, azóta pusztuló rom.
A bujáki Sasbércen álló kilátótorony történetéről és újjáépítésének körülményeiről
A tornyot gróf Pappenheim Szigfrid, a környező erdőterületek egykori tulajdonosa építtette – felesége, gróf Károlyi Erzsébet kérésére – bajor minta alapján az 1910-es évek végén. A tervező Frantz Zell, müncheni építész volt, a kivitelezést Gajdóczi Lajos, gyöngyösi építési vállalkozó végezte – mondta el a ForestPressnek Keresztes György, a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt vezérigazgató-helyettese.
A torony eredetileg kettős célt szolgált. A földszinten a gróf erdésze lakott a családjával, az emeleti helyiségeket a tulajdonos használta vadászatai során vendégeivel vadászpihenőként.
Az erdőterületet a család az 1930-as évek végén eladta, az új tulajdonos nem törődött a toronnyal. A fölszinten lakó erdészcsalád 1950. körül költözött el. Ezután a torony teljesen gazdátlanná vált, majd szép lassan tönkrement.
– Az erdőterületet ma a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt kezeli. Az erdőgazdaság – látva a térség gazdasági, társadalmi, környezeti gondjait és mint a térség meghatározó gazdasági tényezője – elindított egy széleskörű társadalmi összefogást igénylő programot, amely a térség lakói részére a válságból kivezető utat kínálhat. Kidolgozott egy vidékfejlesztési elképzelést, amelyben kulcsszerepet az öko- és agroturizmusnak szánta. A tervben a mezőgazdálkodás és az erdőgazdálkodás, mint az idegenforgalom „kiszolgálói” kaptak szerepet. A projekt tervezetét az erdőgazdaság támogatást igényelve elküldte a FAO-nak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének. A FAO nagyon érdekesnek és példa értékűnek találta a kezdeményezést.
A projekt kidolgozásával az erdőgazdaságot (Keresztes György vezérigazgató-helyettest) és Marghescu Tamás FAO-szakértőt bízta meg. A terv három feladatkört határozott meg a megvalósítandó cél érdekében:
– egy vidékfejlesztési terv kidolgozását, amely az ökoturizmus-irányú fejlődés megalapozásához szükséges tennivalókat dolgozza ki, 
– képzési programot határozott meg, amely a környék lakóinak aktív rétegét segíti a célok megvalósításában,
– a majdani ökoturisztikai vonzerő-hálózat kialakításának megalapozása érdekében három ilyen létesítmény létrehozását irányozta elő, kísérletképpen arra vonatkozóan, hogyan lehet az erdő fenntartását az idegenforgalom segítségével (részben) finanszírozni.
– Az erdőgazdaság, javaslatomra az egyik idegenforgalmi létesítmény a hajdani sasbérci kilátó – 2000-ben már csak egy rom – újjáépítése lett. Mivel a FAO alapjában szakmai, „technikai” támogatást nyújtó szervezet, az anyagi támogatás, amelyet a projekt előirányzott, közel sem volt elég a torony fejépítéséhez. Az erdőgazdaság pályázat révén további támogatást nyert a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácstól. Az erdőgazdaság saját forrásából származó kiegészítésével lehetővé vált a torony „szerkezet-kész” állapotú felújítása – fűzte hozzá Keresztes György.
Így a torony, mint kilátó használható. A helyiségeket a tervek szerint az erdőgazdaság idegenforgalmi célra fogja hasznosítani, miután sikerül megoldania a közművesítést és a komfortosítást. Ehhez azonban az anyagi források még nem állnak rendelkezésére.
A torony újjáépítése 2001. folyamán történt, az utolsó simítások már csak 2002. tavaszán készültek el. Az erdőgazdaság – mint építtető – végig ragaszkodott ahhoz, hogy az épület teljesen az egykori formájában készüljön el. Ez a célt többé-kevésbé sikerült elérni, a torony külső képe szinte teljesen megegyezik az eredetivel.
A torony felavatása, átadása az idegenforgalomnak 2002. március 23-án történt meg ünnepélyes külsőségek között, a helyi politikai és erdészeti vezetők, a FAO budapesti irodájának vezetése, valamint a környékbeli lakosok aktív részvételével és nagy örömére.