A legenda szerint ,,Zosimos apát szabályait követték", azaz a korai keleti kereszténység szigorú, de bensőséges szellemében élték mindennapjaikat. Válogatott sanyargatásokkal gyötörték testüket, hogy lelkük minél tisztábban szállhasson Isten felé. Fejük fölé például abroncsot tettek, amelyre négy követ helyeztek, hogy el ne aludjanak imádkozás közben. Barlangjukat tüskékkel bélelték ki.
András halála után Benedek még három évig élt, amikor rátámadtak a rablók és megölték. Testét a Vágba hajították, ahol egy évig feküdt. A teste tökéletes épségben volt még ekkor is. A remeték kultusza hamar elterjedt a Felvidéken. Az 1020-as években már ebbe kapcsolódott bele Mór, amikor megírta legendájukat.
Bálint Sándor az Ünnepi kalendáriumban ezt írta róluk:
András és Benedek , mester és tanítvány. Nem magyarok, de régi hazánk földjét szentelték meg. ) Legendájukat rendtársuk, Boldog Mór későbbi pécsi püspök írta meg.
A lengyel Zoerárd, magyarosan Szórád hallotta első szent királyunk hírét, hazánkba jött, és András néven a Zobor-hegyi bencés monostorba lépett.
A szkalkai barlangban, Trencsén közelében, a Vág-folyó meredek partján remeteéletet élt. Legendája szerint a Zobor-hegyen vette át apátja kezéből azt a 40 szem pálmadiót, amely a nagyböjt alatt egyetlen tápláléka volt: egy nap egy szem. Keményen vezekelt, erdőirtással foglalkozott. Néha annyira elfáradt, hogy elájult. Egy alkalommal az Úr angyala tette szekérre, és vitte vissza barlangjába. Elhagyatottan halt meg, szerzetestársai ráakadva, a nyitrai, Szent Emmerám tiszteletére szentelt székesegyházban temették el.
Barlangját tanítványa, Benedek örökölte, aki nyilván szlovák eredetű volt. A kapott gazdag alamizsnákat mindig a szegények között osztotta szét. Egyszer kóbor rablók támadták meg. Pénzt kerestek, de nem találtak nála. Haragjukban megölték, és a barlang alatt rohanó Vágba vetették (1012?).
A szent remetét hiába keresték. A jámbor hagyomány szerint egy sas vezette őket nyomra, amely állandóan egy helyen lebegett: a Vág vize fölött. Valaki leereszkedett a vízbe. Meg is találta a szent holttestét, a húsába nőtt vezeklőlánccal együtt.
Történt nemsokára, hogy egy haramiát cinkostársai halálra sebesítettek. A barlangban akarták elföldeni. Itt azonban életrekelt és megszólalt: ne fussatok el tőlem, Szent Szórád támasztott föl a halálból az életre. Mostantól kezdve a haramia vezekelt bűneiért a barlangban.
Egy nyitravidéki népmonda szerint a Zobor hegyén lévő barlangnak a nép ajkán Szórád luka a neve. A tornosiak úgy tudják, hogy egy Szórád nevű remete élt benne. Egyszer éppen az aranyát fényesítette, amikor rablók támadták meg. Szórád szökni próbált előlük, amikor egy szikla útját állotta. Csodamódra azonban megnyílt, Szórád pedig keresztülszaladhatott a hegyen.
A Szórád-kultusz hajdani virágzását, nevének kedveltségét a Szórád, Szórády, Szorády, Szóráth, Szoráth, Szórág, Szóláth családneveink is tanúsítják, főleg a közeli Kisalföldön, Zoborvidéken és szórványosan a palócok között.