Váci Mihály: ÉNEK AZ ELSZÁLLT MADÁRRÓL

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


Hajnali hajnalok hasadtán,
kiáltó kakas kiáltásával,
kelő kenyerek kelésével,
dagasztó asszonyok kedvével,
fejő asszonyok frissességével,
kutakat nyitó fényekkel,
hegyre tévelygő párákkal,
szarvak hegyén villogó virradatban,

- harangkiáltó hajnalmadár,
hétszeres hajnali hangú madár,
a napcsúcsú jegenye csúcsára szállt,
a szél aratta égi réteken át
a patkóvágta hét csillag hegyibe szállt,
az itató folyók mennyei ágasaira szállt,
a jó tőgyű záporok szarvai közé leült,
a vihart forgató vasvillák hegyére ült,
a jajgatások kéttornyú templomának tornyára repült,
az átkok forgószelének lombjára települt,
az imák ereszére lobogva leült,
a sóhajok forró kútja fölé tárva kiszállt,
szárnya az ínség aszálya fölött szétterülve terült,
harangkiáltó hajnalmadár a Nap fele szállt,
hétszeres hajnali hangú madár hazatalált,
mennyeink ereszére ragyogva leült.

Hétszer hét hurok fogta szívét,
lépteit leste ezer tőr, szárnyát kerítette a lép,
égen ütötte golyó, fészkén vadászta menyét,
vércsék hada tépte, bombázta magasból a sas,
elérte a kő, kerülgette a vas,
bekerítette világsortüzeivel a tűzkoszorú-tavasz,
nyarak fája, nyárfák lombjai zúgatták a szívét,
itatta nappali nap, etette jótenyerű messzeség, mosdatta a szél, szárította a dél, törölte Nap a szívét száz szél keltette szél vitte szélhordta szívét,
mit a dal heve melléből süvítve kitép,
érezte a fényteli fények ízét,
hol a dél torkolat-tüze ég,
szívébe fogta motornak a Nap dörejét.

Törte idő, vetette vészbe, fagyokba bár,
viharban is fenn vert, villámlott a madár,
emelte erő, tartotta a szív, vitte a szárny,
a fénybe ragadta a dal zivatara, fel!
Szállt éneke forgószeleivel. 

Szállt utána szálló erdő, ég, csillag-permetezte vidék,
rozstáblaszárnyú határ, sóvár venyigék,
őrjöngő virágfakadás, igéret-teríték,
gátat-tört szerelem, hit-toborozta nemzedék,
fiain vér csillaga, csók, seb, veríték,
égtek, mint röptében a lövedék. 

Hallgatta a madarat a sárba, alomba vert gyökerű nép,
mint búzaszentelést, aszályban a misét,
törve a térdét, kezére vette mind a szívét,
ahogy nyújtja húsvéti áldásra kenyerét:
– áldja e dal, ez a hit, ez a fény, mit a múltja ígért,
s az átkok, imák, babonák, jóslatok, dalok, régi igék.

Szép volt a madár, –  tűz, vér-szirom, láng, daloló,
meggyúlt tőle az ég, láthatárt gyújtogató, 
ó, szem-nem látható, Napot eltakaró,                    
lány melle ékeinél ékesebb, ragyogó,                        
asszony mosolyát homályosító, bölcsőt túlkacagó,
májusfa, lányokon szalag, menetben százezer lobogó,
fényverte szárnyas paripa, csillagot rugató,
fű illata, part, kibontott hajával a tó, 
s mind, ami felfele száll, mint a tenyérről a hó.

Szép volt! – egek éke, mint koranyár, 
fény, mintha jár ruha nélküli tűzben a lány, 
koszorú szállt róla a földre, itta a táj,
búzatábla fénye az égen, rozs-tüzű szárny,
naplemente tüzei égtek kolibri-nyakán.
Ékesség éke, példázat a szépre, 
őrizte az élet – félte őt a halál.
Nem szállt csillagokra még ilyen – soha – madár!

Szép volt! – egek éke, májusi tűz, koranyár!

Szép volt! – májusi tűz, koranyár.

 


© 2022 Forestpress. All Rights Reserved.