Fiatalok a vezetésben (Zalaerdő)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009./2. - Az utóbbi években alaposan megfiatalodott a Zalaegerszegi Erdészet műszaki vezetői gárdája. A három férfi közül a legidősebb sincs negyven éves. Pintér Csaba fahasználati ágazatvezető, majd ezzel együtt igazgatóhelyettes lett, Kreiner Roland erdőművelési ágazatvezető címet kapta, Világhy András erdőművelési műszaki vezetőként tevékenykedik.

A három fiatalember közös tulajdonsága, hogy Sopronban tanultak, és az ottani egyetemen erdőmérnöki diplomát szereztek. Most, hogy együtt vannak, azt kérdezem tőlük: - Milyen munkahely a Zalaegerszegi Erdészet? - Kiváló! - válaszolják egybehangzóan. Aztán a következő kérdés: - Hogyan érzik magukat a jelenlegi vezetői beosztásban? - Csakis jól, mert olyan csapat van nálunk, amelynek tagjaival nagyszerűen együtt tudunk dolgozni. Az is lényeges, hogy emberileg és szakmailag nagy támogatást nyújt számunkra igazgatónk, Nagy László.
E bevezető után a „triumvirátus" tagjai beszélnek eddigi munkájukról, arról is, hogyan jutottak el mostani beosztásukig. A szó elsőként Pintér Csabát illeti.
- Még bő egy esztendő és ünnepelhetem, hogy másfél évtizede szereztem diplomát. Ezután polgári szolgálatosként a Fertő-Hansági Nemzeti Parkban töltöttem el 18
hónapot. Ezt követően, 1997-ben kerültem a Zalaerdőhöz, ahol több helyen, két esztendőn át voltam gyakornok.
A zalai fiatalember örömmel kezdte meg a szolgálatot a részvénytársaságnál. Erdőművelési vezető lett az akkori Zalacsányi Erdészetnél, majd hamarosan fahasználati műszaki vezetőként a hajdani Csömödéri Erdészetnél folytatta. Itt több éven át nagy ambícióval végezte munkáját, arra az időszakra ma is szívesen emlékszik vissza, hiszen nagyon fiatal volt. Majd az erdészetek átszervezése után Zalaegerszegre került immár megszokott beosztásába, amit tavaly január 1-jével igazgatóhelyettesi kinevezéssel toldott meg az rt. vezetése.
- Tetszik az újabb feladat, folytatva a fahasználati, a kereskedelmi tevékenységet, szívesen is csinálom. Kétségtelen, hogy többletmunkával jár, hiszen igazgatónk távollétében helyettesítenem kell, sőt jelenlétekor is második emberként van elfoglaltság
éppen elegendő.
Különösen a mai válságos időkben hárul a korábbinál még több munka a kereskedői tevékenységet is folytató szakemberekre.
- Az év első harmadában ez nagy gondot még nem jelentett nálunk, félő azonban, hogy több partnerünk nem vészeli át az elkövetkezendő félévet, akkor pedig értékesítési  nehézségeink lehetnek.
Ezen fenyegető kilátások ellenére szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen a pályakezdést is egy nagyon jó, családias kollektívában kezdhettem Csömödéren. És lám
a folytatás is hasonló lett. A jelenlegi csapatra ugyancsak jót tudok mondani. Jól érzem magamat Zalaegerszegen.
Kreiner Roland a következő beszélgetőpartner. Ő egyetlen hónappal a diploma megszerzése után, 2000. augusztus 1-jén már az Rt. gyakornokaként dolgozhatott.
- Nagykanizsaiként végeredményben hazajöhettem, és ez mindenképpen jól jött számomra. Az első esztendő amolyan ismeretszerzéssel telt el. Ez idő alatt megfordultam a vasútüzemnél, majd Bánokszentgyörgyön, végül pedig a központ kereskedelmi osztályán dolgoztam. A gyakornokoskodás után a Nagykanizsai Erdészethez kaptam az első kinevezést, beosztott műszaki vezetőként főleg a fahasználatban tevékenykedtem.
Még egy év sem telt el, amikor polgári szolgálatra hívta a parancs, az akkori erdészeti szolgálat helyi felügyeleti irodájába kapott beosztást. Visszaemlékezve arra az időre, azt sem tartja haszontalannak, hiszen betekintést nyerhetett a szakigazgatási munkába.
- E kitérő után ismét a kanizsai erdészetnél folytattam, majd az elkezdődött átszervezéssel a hajdani Zalacsányi Erdészetnél kaptam erdőművelői beosztást, aztán mostani munkahelyemre szólítottak, ahol erdőművelési vezető, később pedig e terület ágazatvezetője lettem.
Nem hagyhatom szó nélkül, hogy Zalaegerszegre kerülve nyomban szolgálati lakásba költözhettünk a párommal. Ám még valami fontos történt az életemben: Tavaly a cég támogatásával erdészeti növényvédelemből másoddiplomát szereztem. A tanultakat ugyancsak hasznosíthatom a munka során.
A tízezer hektárnál is nagyobb erdőterületen évente több mint 1200 hektár folyamatos felújítást ápolnak, gondoznak.
- A művelési munkáink során örvendetes, hogy a mesterséges felújítással szemben a természetes egyre inkább előtérbe kerül. Ez jelentős költségmegtakarításhoz vezet. Az éves tennivalóink között mintegy 160 hektár befejezett erdősítés ápolásáról és 150 hektárnyi tisztításról kell gondoskodnunk. Mindezen kívül két csemetekertünkben kiváló minőségű szaporítóanyagot állítunk elő, melyet elsősorban saját célra használunk, de nem ritkán társerdészeteknek is szállítunk.
E sokrétű tennivalója közben aktívan részt vesz az erdészet vadászati munkájának irányításában. Ezen feladatnak is nagy kedvel tesz eleget, azt tartva, hogy a vadgazdálkodás, mint mellékhaszonvétel, fontos része az erdőgazdálkodásnak.
- Összességében azt mondhatom, hogy megtaláltam a helyemet. Bár a feladatom valóban sokrétű, ám nekem ez nem fárasztó, hiszen viszonylag fiatalon bírom a terhelést. Megtiszteltetésnek fogadtam, amikor néhány esztendeje e feladatot megkaptam, azóta is szívesen gyakorlom.
Végül e vezetői hármas legfiatalabbja, Világhy András eleveníti fel eddigi pályafutását. Akár legtöbb egyetemet végzett ifjú mérnök, két éven át volt gyakornok. Az akkori Bajcsai Erdészetnél, a központban, végül pedig a Letenyei Erdészetnél ismerkedett a szakma gyakorlatával. Bő három esztendeje lett erdőművelési műszaki vezető a Zalaegerszegi Erdészetnél.
- Nagy területen gazdálkodunk, ezért is ketten visszük a művelés seregnyi tennivalóját. így zökkenőmentesen tudjuk elvégezni a tervezési és terepi munkák sokaságát. Annak ellenére, hogy a gyakornoki időmet máshol töltöttem el, mostani munkahelyemen a kollégák jól fogadtak, velük hamarosan élénk munkakapcsolatot sikerült kialakítanom.
Veszprémi, mégis tisztelettel, szeretettel beszél Zaláról, annak székhelyvárosáról, a számára munkát adó Zalaerdőről.
- Ez szentpéterföldei feleségemnek is tudható, ő mindig rajongó szeretettel említette, említi szűkebb hazájának szépségét, az itt élő emberek nagyszerűségét. Így mostanra otthonommá lett e vidék. Különben erről az erdőgazdaság is gondoskodott, amikor szolgálati lakást kaptunk. Nagy segítség ez egy fiatal családnak.
A továbbiakban ismét szakmai dolgokra tereli a szót.
- Örülök, hogy az erdészet két kerületében is alkalmazzuk a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módszereket, a szálalást, a szálaló vágásokat. Nagyszerű érzés, hogy ebben a kollégákkal együtt irányítóként részt vehetek. Ez nagy kihívást jelent a fiatal szakembereknek. De még valamit hadd áruljak el magamról: szeretek vadászni. A művelési munka mellett igyekszem tevékenyen részt venni a vadkárelhárító vadászatokon, az őzbak- és a szarvasbika-figyelésben és a téli hajtóvadászatokon. (n. f.)


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.