1957. december - Kiskunhalas határában, a rekettyési Bartucz-tanya mellett van egy fiatal akácos. Az egykori csemetekertben a csemeték egy részét a földben hagyták és a jó fejlődésű telepítés most záródik. Bejárásakor nemcsak az tűnt szembe, hogy a 40—70 cm tőtávolsággal induló akácos hamar záródott és törzsei között kevesebb a villás, az oldalágak gyengébbek. Sokkal feltűnőbb volt az, hogy a még érintetlen fiatalosban itt-ott, a többieknél
jóval vastagabb törzseket találtunk. Ezek magasabbak is a társaiknál és a negyedik évben már föléjük kezdik teríteni nyurga, még csak egy-két hosszabb hajtásból álló koronájukat, hogy kialakítsák a fényhez jutott akác jellegzetes, szétterülő korona-képét. Az egykorú, elegyetlen állományhoz szokott szemet zavarja az ilyen kiugró növekedésű fa. A böhönc és annak káros hatásai jutnak az eszünkbe. Ezek a törzsek is kétségtelenül böhönc jellegűek, legalább is növekedési erélyüket tekintve.
De hátrányos-e az ilyen tulajdonságú törzs az akácosban is annyira, mint pl. a fenyvesekben vagy a bükkösökben? A fácskák szép, nyúlánk, vastag törzse hamar útbaigazít: a gyors növekedésű, rövid vágásfordulóban kezelt, ma még legtöbbször elegyetlenül telepített akácosokban a kiugró egyedek — szemben a fenyő és bükk állományok hasonló törzseivel —
nem tekinthetők böhöncöknek, sőt éppen az elődeik jó növekedési képességeit örökölt egyedekre kell az állománynevelés munkáját összpontosítani.
Néhány héttel később az ágasegyházi homokon találkoztunk tömegesen hasonló jelenséggel. Itt 20—24 évvel ezelőtt nagyobb, összefüggő, mezőgazdasági művelésre gazdaságosan már nem alkalmas területet telepítettek be akáccal, jóformán tekintet nélkül a felszíni és a talajviszonyokra.
Engedély nélküli fakitermelések, nem elég rendszeres gyérítések következtében nem zavartalan ugyan az állományok képe, de ennek ellenére is szembetűnt a nemrégen látott kép: néhány kiugró növekedésű, vastagabb, magasabb egyed a megszokott állományképben, annak ellenére, hogy feltételezhetően éppen a vastagabb törzseket nem kímélték. A részletes állományszerkezeti és fatömegfelvételek azután egészen érdekes
eredményekre vezettek.
Az egyik állományban 0,02 ha próba területen — a homok jellegzetes változékonysága, miatt nagyobb terület nem volt egyöntetűnek tekinthető — 16 db fát vettünk fel. Ezek összes fatömege 2,286 m3 , 1 ha-ra átszámítva 114,3 m3 volt. A törzseket vastagsági fokok szerint csoportosítva kitűnt, hogy a legnagyobb vastagsági fokozatba tartozó két törzs összes fatömege 0,763 m3 , azaz az egész terület összes fatömegének 33,3%-a
ebben a két törzsben van összpontosítva.
Egy másik állomány még meglepőbb eredményt adott. Az ugyancsak 0,02 ha nagyságú próbaterület 7 cm-nél vastagabb törzseinek összesfa tömege 1,866 m3 , azaz 1 ha-ra átszámítva 93,3 m3 volt. A vastagsági fokozatonként! fatömegmegoszlás itt is meglepő eredményre vezetett: 21 törzs közül 4 törzsön, tehát az állomány törzseinek alig az ötödén van az összes fatömegnek több mint a fele, 55,5%!
Az 1. és 2. ábrák egy erőteljesen vastagodó típusú értékakác növekedési
viszonyait szemléltetik egy átlagtörzzsel szemben. Világosan látszik,
hogy az értékakác magassági és vastagsági növekedése (1. ábra 3.) kezdettől fogva felülmúlja az átlagtörzsét. Jellegzetességét az adja meg, hogy a vastagsági növedéke (2. ábra 3. szaggatott vonal) kezdettől fogva jóval nagyobb és idősebb korban is töretlenül erőteljes, míg az átlagtörzsé jóval alacsonyabb és visszaesik.
Több eltérő termőhelyen lévő különböző korú akácállományban végzett
állományszerkezeti és fatömegfelvételek tisztázták a felismerést és a teendőket is: egyes akácok társaikat messze felülmúló eréllyel növekednek, szebb törzset és jóval több fatömeget termelnek. Ezek a törzsek az állományok igazi értékhordozói — amint magunk között elneveztük — az értékakácok. Az állománynevelés során ezeknek a fejlődését kell elsősorban elősegíteni. Figyelmünket csak a növekedés és alak szerint kiugró
tulajdonságú, egyedekre összpontosítottuk. Lehetséges, hogy ezek ősei a hazai előfordulási helyhez igen közel álló jellegű termőhelyen éltek. De az is lehetséges, hogy heterózis jelenséggel állunk szemben. A kérdésnek ez a része csak a nemesítés további munkája nézőpontjából érdekes, a fatermelést a nagy többlettermelési lehetőség érdekli közvetlenül. Ezért érdemes a figyelmet erre irányítani.
Az értékakác már a telepítést követő második évben kitűnik társai közül. Szinte „kicsattanó", egészséges színű kérge alatt már az első évektől kezdve néha többszörösen vastagabb palást rakódik fel, mint az állomány átlagtörzseire. Ugyanakkor magasabb is a többinél, koronája hároméves korban már társai fölé emelkedik. Az akácra általában annyira
jellemző vezérág-váltást értékakácokon kevésbé tapasztaljuk. A feltörő hajtások mellett az egy magasságban induló másik hajtás növekedése már az első évben elmarad. Ritkább és könnyebben visszaszorítható tehát a villásodó törzs. Minden erőt a feltörő hajtásba összpontosít, ezért sűrűbb, szétboruló koronája alatt kevesebb és vékonyabb hajtás verődik ki a törzsön.
A vezérághoz képest azok sem vastagodnak erősen. Később — ellentétben a gyengébb növekedési erélyű átlagtörzsek vastagabb oldalágaival — könnyebben elszáradnak. Az akácosokban elengedhetetlen nyesés munkája tehát könnyebb, eredményesebb.
Ez a kezdeti növekedési erély a későbbiek folyamán is tart, jóllehet csak bizonyos irányban marad kiugró erősségű. Vannak olyan törzseik, amelyek magasan — nem ritkán az átlagmagasság ötödével, negyedével is — kiemelkednek az állományból. Ez az erőteljes magassági növekedés korán jelentkezik és az ilyen típusú törzseknél idősebb korban is változatlanul fennáll. Ezek a törzsek vastagabbak is, hiszen asszimilációs felületük
szabadabban érintkezhetik a fénnyel.
Ugyanakkor vannak törzsek, amelyek alig emelkednek társaik fölé, azonban sokkal vastagabbak. Az évi vastagsági növedék már a második, harmadik évben nagyobb, néha többszöröse az átlagtörzsének.
Nagyobb vastagodási képességét egész élete folyamán fenntartja. Az állomány szerkezetének legkisebb változásaira is azonnal reagál — a nevelővágások során tágasabb állásba került korona rögtön szétterül és bár magassági növekedése kevésbé, vastagodása sokkal erőteljesebbé válik. A vastagodó típusú értékakác sokkal érzékenyebb a nevelővágásokkal szemben, alakítása jól kézben tartható.
Az értékakácok törzselemzési adatai szerint az évgyűrűk vastagsága nem ritkán 3—5-szöröse a néhány mellettük lévő átlagtörzs évgyűrűinek.
A legnagyobb évgyűrűszélességek 5—4,6 mm között váltakoznak, míg ugyanott az átlagtörzs átlagos évgyűrűszélessége 1,5 —1,1 mm volt.
Az 1952. évi késői fagy az akácok növekedését nagy területeken visszavetette. A legkülönbözőbb homoki termőhelyekről származó számos akáctörzs évgyűrűinek elemzése szerint ebben az évben növedékveszteség volt tapasztalható. Az értékakácokban viszont az 1952. évi évgyűrűszélesség a késői fagyok ellenére sem keskenyebb. Ezek a törzsek
tehát kiugró növekedési erélyük következtében az időjárás általános fatömegveszteséget
okozó rendellenességeit is képesek ellensúlyozni.
A Duna—Tisza közi homokhát erdőgazdasági táj legkülönbözőbb termőhelyi típusairól származó törzsek évgyűrűinek elemzése vezetett arra a további felismerésre is, hogy az értékakác törzsek az átlagtörzseknél kedvezőbben tudják hasznosítani a termőhelyek tulajdonságait: növekedési fölényüket a nagy termelési erélyű termőhelyek peremén ott is jobban megtartják, ahol az átlagtörzsek növekedése már erősen visszaesik.
Pl. a jó talajú, szélvédett, jobb tenyészett körülményekkel rendelkező, zártabb laposokat körülvevő száraz, széljárta, meleg, széles hátakon szinte egyedül az értékakácok állják meg a helyüket.
Mindezek a felvételek a legkülönbözőbb termőhelyekről származnak.
A termőhelyek minősége természetesen befolyásolja az értékakác növekedését is. A jobb termőhelytípusokon, pl. az ágasegyházi löszbefúvások akácosaiban nagyobb az abszolút vastagodás, mint a gyengén humuszos, széles hátak akácosainak értékakácainál. Az értékakác igazi jelentősége viszont éppen a gyengébb termőhelyeken jelentkezik. Kiugró növekedésük itt a legszembetűnőbb, hiszen itt a gyengébb növekedési erélyű átlagtörzsek
nem, vagy alig tudják már a termőhely szűkösebb adottságait jól hasznosítani.
Az értékakác erdőművelési jelentősége is a gyengébb termőhelyeken látszik a legnagyobbnak. Itt az akác legtöbbször a feketefenyőnek, kedvezőbb vízgazdálkodású talajokon a szürkenyáras erdei fenyveseknek lesz elegy társa. Milyen más lehet ezeken a nem akácnak való, de számára éppen a feketefenyő és az egyéb fafajok által meliorált termőhelyeken az akácelegy fatömeggyarapodása, ha a vastagodó vagy a magasra törő
típusú, de a gyengébb termőhelyeket is egyaránt nagyobb eréllyel hasznosítani
képes értékakácokat telepítjük.
A felismerés az akácnemesítés számára is adhat gondolatokat. Az akácnemesítés — mint azt Kopeczky F. nemrégiben megjelent tanulmányában is olvashatjuk — a legjobb, ún. „akáctermőhelyeken" kíván dolgozni, ott is az eleddig elegyetlenül telepített akácosokat tartja szem előtt és nemesítési céljait is ennek megfelelően tűzte ki. Az elegyetlen állományképzővel szemben azonban ma már az elegyfaként szereplő akácot is nélkülözhetetlennek és értékesnek tartjuk. (L. Dr. Babos I. Erdő, 1957. 10. sz.) Sőt, éppen elegyes viszonyok között válnak az akác gazdaságosan és eredményesen vállalható telepítési lehetőségei egyre szélesebbekké; mindez különösen gyengébb termőhelyeken, amelyeket a nemesítés kizárt, mondván, hogy a száraz talajokra telepíthető akácok nemesítésével nem kíván foglalkozni. A homoki erdőgazdálkodás ilyen vonatkozásban
is nagy figyelemmel kísérné az akácnemesítés munkáját, hiszen munkahelyein
— többek között — a szárazságtűrés — vagy pozitíve felvetve — a szárazabb viszonyok közötti erőteljes növekedés is elsőrendű kívánalom.
Az értékakác kedvező tulajdonságai tehát a következőkben foglalhatók össze:
1. Az értékakácok növekedési erélye kezdettől fogva nagyobb, mint az átlagtörzseké. Ez a tulajdonságuk vágáskorig megmarad.
2. Az értékakác egyes típusai kiugró vastagodási, illetőleg magassági növekedési képességüknél tűnnek szembe.
3. Mindkét típus elsőrendűen alkalmas arra, hogy az állományok fatömegét növelje és minőségét javítsa.
4. Az értékakácokat elsősorban a gyengébb termőhelyeken kell figyelemmel kísérni, mert ezek kedvezőtlenebb tenyészeti viszonyai között erősebb szelekció váltotta ki a legellenállóbb és legjobb növekedési képességű egyedeket.
Mindezekből a következők a gyakorlati tennivalók:
1. Fel kell keresni és ki kell jelölni a legjobb növekedési képességű értékakácokat és ezeket törzsfáknak kell minősíteni.
2. Ki kell szelektálni a legjobb törzseket részben vegetatív úton, oltások és elkülönített beporzások biztosításával, részben különlegesen, egyedenként begyűjtött és elkülönítetten vetett, telepített és nevelt anyagból.
A részletesebb vizsgálatokat folytatjuk és kiszélesítjük. Bízunk abban, hogy mindezek eredményei megerősítik az első felismeréseket. SZŐNYI LÁSZLÓ, ERTI Budapest
