Bár a reformétkezés egyik legalapvetőbb összetevőjének számít, a szóját ma már ténylegesen sok mindenre használják. Nem utolsó sorban igen sokféle hústermékben fordul elő magának a húsnak a helyettesítőjeként, így aztán az élelmiszeripar tulajdonképpen lassan kezd szójaéhséggel küzdeni, amelynek egyik negatív mellékhatása az amúgy is pusztuló brazíliai őserdők még gyorsabb pusztulása.
A különféle hazai élelmiszerbotrányokat követően talán már a magyar lakosság sem annyira naiv, mint korábban, azt állítani azonban, hogy ezzel az élelmiszerhamisításnak befellegzett volna, minden bizonnyal jelentős túlzás lenne. A különféle felvágottak „feldúsításának” egyik legegyszerűbb módja továbbra is az lesz, ha szóját kevernek az alapanyagba. Az eljárás ugyan még mindig jobbnak tűnik, mint a romlott húsok bedarálása és „újrahasznosítása”, azt azonban tudunk kell, hogy nemcsak a mi átverésünk jelenti a problémát. Az élelmiszeripar fokozódó szójaigénye a világ „vadregényesebb” területein ugyanis döbbenetes méretű erdőpusztításhoz vezet.
Szójabárók a láthatáron
Eddig csak a különleges trópusi fák kereskedelméből meggazdagodott bűnözők és a megélhetésükért küzdő betelepültek irtották Brazília őserdőit, ám a Spiegel Online riportja szerint nemrégiben felütötte a fejét egy új veszély is: az őserdőket igen sok helyen azért égetik fel, hogy a szója termeléshez szükséges megfelelő területhez jussanak hozzá. Az úgynevezett szójabárók néhol már nagyobb befolyással rendelkeznek mint az illegális fakereskedők, akik eddig az érintetlen őserdei területek tulajdonképpeni urainak voltak mondhatók. A szójabárók nem aprózzák el a dolgot: az új ültetvényeken megtermelt szóját biztonságos és kényelemes úton akarják elfuvarozni a folyókig, így gyakran még aszfaltozott utakat is kiépítenek az őserdők közepén.
Az egyetlen legálisan, a kormány megbízásából épített út tulajdonképpen a „szójaútnak” is nevezett BR-163-as, amely hossza (1.700 km) eltörpül az illegálisan épített több mint 150 ezer kilométernyi út mellett. Ezek egy része igen jó minőségű, és az illegális fakitermelők, valamint a szójatermelők közösen használják mindkettejük legnagyobb megelégedésére. Az illegális útépítéssel szemben legalább olyan tehetetlenek a brazil hatóságok, mint a fakitermelés és az illegális szójatermelés ellen. Sem az anyagi, sem pedig a személyi állomány nem teszi ugyanis lehetővé a hatalmas kiterjedésű őserdő védelmét.
A helyi lakosok jelentenék az esélyt
Az őserdőt pedig talán éppen ők tudnák leghatékonyabban megvédeni: egyre többen ismerik fel közülük, hogy ha csak irtják az erdőt, akkor nemsokára előfordulhat, hogy nem lesz mit irtaniuk. Ráadásul a hatóságokban nemcsak a létszámuk miatt nem bízhatnak a környezetvédők és a helyi lakosok. Több tucat olyan alkalmazottat is letartóztattak korrupció gyanújával, akik a környezetvédelmi hatóság embereiként segítették a banditák tevékenységét.
Bár a kormányzat szatelit-berendezések és elektronikus megfigyelőrendszerek telepítését ígérte már többször is az őserdőket védő hatóságoknak, úgy tűnik nem csak az jelenti a gondot, hogy gyakran még internet összeköttetés sincsen a kirendeltségekben, hanem az is, hogy a környezet védelméért valóban elkötelezett embereket találjanak a megfelelő posztokra. Márpedig ha a hatóságok továbbra is olyan korruptak maradnak, mint eddig, akkor sajnos tényleg semmi esély nincsen arra, hogy a brazil őserők pusztítását megállítsák. Pálinkás Károly