Szakszervezeti szempontból több tanulsággal szolgált ez a munkabeszüntetés. Először is megmutatta a vállalati kollektív szerződés (k.sz.) fontosságát. Azt, hogy a k.sz.-t illik komolyan venni és folyamatosan karbantartani. A sztrájk meghirdetésének közvetlen és deklarált indoka ugyanis a kollektív szerződés hiánya volt, közelebbről annak lejárt és meg nem hosszabbított volta. (Meglehet, hogy ez inkább csak a felszíne volt a cégen belül gyülemlő munkahelyi-munkaügyi és más feszültségeknek.)
Megmutatkozott továbbá az is, hogy a k.sz. mellett komolyan kell venni még azt is, ami rendszerint benne sincs. Vagyis az un. cafeteria-rendszert, a béren kívüli juttatásokat is (étkezési utalvány, üdülési csekk stb.). Ezek talán még a közvetlen bérezési kérdéseknél is több vitára adtak alkalmat a munkáltató és a munkavállalók képviselői közötti megbeszélések, alkuk során.
A legfontosabb: az egység és a szolidaritás
A sztrájk nem bénította meg ugyan a főváros közlekedését, de hat napig történt elhúzódásával sok problémát okozott az egész országban az utazóközönségnek. Ennek során rávilágított olyan jogi problémákra, mint pl. az elégséges szolgáltatás fogalma, mértéke. Felsejlettek a háttérben a szakszervezeti mozgalom egyes problémái is, mint például a szervezeti elaprózottság. Sokan most tudták meg, hogy például a BKV-nál 26 szakszervezet működik. Egy nagy jelentőségű sztrájk kérdésében nem könnyű ennyi szervezetnek megegyezésre jutnia. Márpedig a sztrájk sikerének legfontosabb feltétele az egység, a kikezdhetetlen közös elhatározás. így talán nem is mutatkozott meg a maga élességében az, hogy sztrájk esetén a másik, a munkáltatói oldal nem válogatós az eszközökben és mindent bevet a munkavállalók egységének a megbontására - mert ez a sztrájk halála.
Ezért van szükség a munkavállalói, a szakszervezeti szolidaritásra, ami egy epizód erejéig ebben a sztrájkban is megjelent a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz) négy óra időtartamúra meghirdetett, de gyorsan elvetélt szolidaritási sztrájkjában. Éppen csak dolgozói szolidaritás nem volt ebben a vasutas megmozdulásban, mert talán százan sem voltak, akik nem vették fel akkor a munkát. De legalább a vezetőségnek eszébe jutott, hogy egy gesztust kellene tenni a másik közlekedési vállalat dolgozóinak irányában. Másoknak még ennyi sem jutott eszébe. Egyébként szakszervezeti szempontból eléggé elaprózott a vasutasok mozgalma is.
Közeledik a parlamenti választás
A következő közéleti izgalomra áprilisban lesz kilátás, ha csak addig még be nem ugrik valami rendkívüli esemény. Lapunk negyedévi megjelenéséből következik, hogy ha minden jól megy, akkor a következő, májusi számunk megjelenéséig már túl is leszünk ezen a nagy eseményen. Ezért most kell foglalkoznunk ezzel kapcsolatban egy és más gondunkkal.
A köztársasági elnök január 24-én hirdette ki a parlamenti képviselőválasztások első fordulójának április 11-i időpontját, a pártok kampánya tehát hivatalosan ekkor vehette kezdetét. Mindenki tapasztalhatta azonban, hogy nem hivatalosan ez már decemberben elkezdődött.
Négy-öt parlamenti választás tapasztalatai alapján már tudjuk, hogy a kampány általában a nagy adok-kapok, és a nagy ígérgetések, olykor az osztogatások ideje. Azonban ami lapzártánkig ezen a téren történt, az imponálónak éppen nem volt mondható. Leginkább talán a riogatás volt a jellemző motívum a pártpolitikai megnyilvánulások során. De nem annyira egymást riogatták a pártok, hanem inkább bennünket, kis választópolgárokat: emberek, ha a másik párt győz, akkor ez meg az a szörnyűség vár rátok!
Az első nagy etap a nyugdíjasok háza táján történt. Érthető, hiszen mintegy 3 millió, csaknem 100 %-ig szavazóképes embertömegről van szó. A Fidesz 1998-2002 közötti elnagyolt, kissé fölényes nyugdíjas politikája megmutatta, hogy bizony a nyugdíjasok véleményét is komolyabban kell venni, mert ezen a téren könnyen nyerhet vagy veszíthet bárki néhány tízezer szavazatot és ez már akár a mérleg nyelve is lehet a választási eredmény szempontjából.
Minden szinten erősíteni kell szakmánk pozícióját
A közvélemény-kutató intézetek előrejelzései szerint szinte biztosra vehető a politikai jobboldal választási győzelme; csupán a nyerési : vesztési arány mutathat majd bizonyos eltérést a prognózisokhoz képest. Tehát politikai változás lesz és a jobboldal már most sem hagy kétséget afelől, hogy ennek meg lesznek a személyi konzekvenciái is, főleg az államigazgatásban és a gazdaság állami szektorának vezetői körében. A nyilatkozatok afelől sem hagynak kétséget, hogy ebben a körben az eddigieknél is nagyobb szerepe lesz a kormányzat iránti lojalitásnak és a 2002-2010 közötti időszakban tanúsított politikai kötődéseknek.
Az államigazgatás vonalán várható változásokat mindenképpen ki kell használnunk a szakma méltánytalanul megrendült helyzetének és szakmai homogenitásának megerősítésére, illetve minden szinten való visszaállítására.
Tarthatatlan állapot például, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban az Erdészeti Főosztály eltűnt a főosztályok névsorából, pedig még nem is olyan régen ott a szakma Erdészeti és Faipari Hivatal státust élvezett. Legjobb tudomásunk szerint ilyen intézkedésre a földművelésügyi tárca 1868 óta tartó fennállásának eddigi bő 140 éve alatt mindössze egyszer került sor: amikor is az akkori Erdészeti Főosztályt egy kis ügyosztállyá degradálva besuvasztották a Mezőgazdasági Üzemi Főosztályba. De még az akkori vezetők is érezhették a helyzet tarthatatlanságát, mert egy 1950 májusában hozott felső szintű párthatározat, valamint a Népgazdasági Tanácsnak arra épülő határozata alapján a minisztériumon belül visszaállították az Erdészeti Főosztályt. Négy év múlva, 1954-ben pedig a szakma közvetlenül a Minisztertanácsnak alárendelt önálló főhatósági státust kapott. Ami ezután következett, azt a szakma a magyar erdészet aranykorának nevezi - mígnem 1967 tavaszán ismét vissza kellett térni a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumba.
Ehhez vannak érveink
Az említett események óta eltelt hat évtized. Az ország erdeinek területe csaknem a duplájára emelkedett; ma már az erdő a szántó után a második legnagyobb földművelési ág az országban. A gazdaság állami szektorában, az MNV ZRt. keretében az állami erdőgazdasági részvénytársaságok nem lebecsülendő arányt képviselnek. Az erdő és a dendromassza pedig a társadalom szemében alaposan felértékelődött hazánkban is, humánökológiai és energetikai szerepe folyamatosan növekszik. Ennek ellenére szervezeti státus dolgában még ott sem tartunk, mint ahol 1950-ben tartottunk.
Ez a helyzet tarthatatlan, a nemzetközi szintéren pedig szégyenteljes. Úgy érezzük, jogos a szakmának az az igénye, hogy államigazgatási vonalon egy erdőmérnök által vezetett szakállamtitkárság szintjén kezeljék az erdészet ügyeit, tervező és ellenőrző háttérintézményeivel együtt. Ezzel a gondolattal ostromolnunk kell a felső szintű politikai irányítást, a kormányt, ehhez azonban szakmai egység kell. Mégpedig nemcsak szakszervezeti egység, hanem a szakma területén tevékenykedő valamennyi érdekképviseleti-érdekvédelmi szervezet egysége.
Hol van a megfelelő helyünk?
A nagy, újra és újra visszatérő, eltérő véleményeket indukáló kérdés azonban köztudottan az, hogy mit sugalljunk a kormánykereket forgatóknak: merre tereljék szakmánk hajóját? Vannak kollégáink - és nem csak kollégáink -, akik esküsznek arra, hogy csakis a környezetvédelmi tárcán belül lenne megfelelő helyén az erdészet. Mások pedig a földművelésügyi tárca mellett törnek lándzsát.
Külön cikk szükségeltetnék mindkét tábor érveinek és ellenérveinek a kifejtésére. (Talán még nem volna késő és nem is lenne haszontalan, ha következő lapszámunkban egy vagy két ilyen tartalmú cikk megjelenhetne.) A történelmi tapasztalat az, hogy akiket ilyen ügyekben megkérdeztek, azoknál rendszerint „a szék határozta meg a tudatot", vagy másként a, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok" elve. Vagyis inkább nem kockáztattak egy ma meglevő kisebb, de biztosnak tűnő széket egy holnapi talán nagyobb, de bizonytalanabb székért.
Ilyen politikailag mozgalmas időkben azonban, mint amilyenben manapság élűnk, talán lehetséges is, meg érdemes is kissé bátrabban kezelni a kockázati tényezőt.
Persze, ha már eddig elmentünk az eszmefuttatással, itt is felvetődnek a konkrét személyi kérdések. Úgy véljük ezzel kapcsolatban, hogy a szakma ki tud állítani megfelelő, képzett, az erdészet és az erdésztársadalom iránt elkötelezett, vezetésre alkalmas erdészeti szakembereket az irányító posztokra.
Szakmánk egysége a jövő záloga!
Tudjuk jól, hogy az erdészet és az elsődleges faipar területén még más szakszervezetek és szakmai érdekképviseletek is tevékenykednek. Nem véletlenül kezdtük azonban cikkünket a januári BKV-sztrájk tanulságainak felidézésével. Az ágazati érdekképviselet és érdekvédelem szervezeti elaprózottságából fakadó veszélyeket, az akcióegységet gyengítő tényezőket a mi területünkön is csak összefogással, együttműködéssel, szolidaritással lehet elhárítani. Ehhez is sok munkára, egyeztető megbeszélésre és főleg kollegiális jó szándékra van szükség. A sorok szorosra zárását azonban mindenekelőtt saját szervezetünkön belül kell biztosítanunk. Ne feledjük: szakmánk egysége a jövő záloga! KP.