2010. 2. - Ebben az évben számos helyen emlékeznek meg az országban
arról, hogy kereken 150 éve halt meg a „legnagyobb magyarként" tisztelt
sárvári és felső-vidéki gróf Széchenyi István. Ugyancsak többfelé megemlékeznek az I. világháborút Magyarország számára lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról is.
Ehhez a két nagy történelmi dátumhoz tegyünk hozzá egy szerényebb szakmai évfordulót is: hetven éve, 1940. január 30-án halt meg a XX. század első felének legkiemelkedőbb, s egyben minden idők egyik legnagyobb magyar erdészeti politikusa, Kaán Károly erdőmérnök.
Hogyan jön össze, miként találkozik ez a három évforduló szakmánk életében?
Nemzetünk XIX. századi felemelkedésének és modernizálódásának ténye elválaszthatatlan Széchenyi István nevétől. A korabeli politikai elitnek ahhoz a rétegéhez tartozott, amelyre mélyen hatott a felvilágosodás és a nagy francia forradalom utáni hatalmas európai változások szele. Ne feledjük: atyjának, Széchenyi Ferenc grófnak köszönhetjük a Magyar Nemzeti Múzeum létre hozását és mindazt, ami abból mindmáig következett (Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Természettudományi Múzeum stb.).
Fia, a snájdig huszártiszt," az öntudatos, okos, büszke fiatal nemes német- és franciaországi, de főleg angliai utazásai során kényszerült szembesülni a ténnyel, hogy Nyugat-Európában magyarnak lenni - enyhén szólva - nem „büszke gyönyörűség" (egy mai történészünk könyvcímét idézve), hanem éppen ... „Magyarország nem sokat számít a nemzetek sorában" - örökítette meg keserű tapasztalatát naplójában.
Ismerjük a történelem alakulását, s azt, hogy grandiózus (helyenként kissé délibábos) elképzelések születtek dacos elméjében nemzetének anyagi és szellemi felemelésére; arra, hogy a bőgatyás-subás-furkósbotos, írástudatlan magyar parasztból európai polgárt csináljon. Mindezt egy hatalmas Széchenyi-irodalom keretében hónapokig tanulmányozhatja az érdeklődő.
2.
Ami bennünket, erdészeket közelebbről érdekel, az az erdő és a fa Széchenyi elképzeléseiben.
A gróf a nemzet gerincét a honfoglalás óta a Tisza-völgyben lakó alföldi magyarságban, a „keleti rajban" látta. Ezért terveiben központi helyet foglalt el a Nagy Magyar Alföld problematikája, a térség gazdasági-kulturális-szociális stb. fejlesztése, „a magyar faj legeredetibb fészkének boldogulása".
Ezeknek a terveknek centrális eleme volt az ökológiai viszonyok rendezése, a mezőgazdálkodás és a vízgazdálkodás harmóniájának megteremtése, a természetpusztulás feltartóztatása többek között a Tisza vízgyűjtő területén levő erdők megóvásával, szakszerű művelésével, erdőtelepítés a szükséges helyeken és sok-sok fásítás. Tudjuk azt is, hogy az erdőtelepítések-fásítások dolgában voltak szellemi előfutárai és kortárs támogatói is, elsősorban a haladó gondolkodású mezőgazdák, valamint más értelmiségiek körében (Tessedik Sámuel, Nagyváti János, Vedres István, Vásárhelyi István stb.).
3.
Széchenyi figyelmét az erdők vonatkozásában főleg három szempont kötötte le. Az egyik, amint már említettük, a Tisza vízgyűjtő területén, a Kárpátokban folytatott erdőgazdálkodás volt, amelyet szakszerűnek, rendben levőnek kívánt látni azért, hogy ne zúdulhassanak nagy, hordalékot is terítő árvizek a lejjebb fekvő síksági területekre.
„Sokan a Tiszavölgy mindinkábbi elaljasodását az erdők általjános elpusztításának tulajdonítják ... És ebben alkalmasint igazuk van! Tegyen tehát e tekintetben is minél előbb rendet a törvényhozás." - írja „Eszmetöredékek különösen a Tisza völgy rendezését illetően" című művében (27.p.), utalván ezzel egy új, korszerű erdőtörvény szükségességére már 1846-ban.
4.
A gróf másik szempontja a fásítás szükségessége volt. „Roppant legelőink, valamint tág gabonás mezeink igen nagy fogyatkozása a minden árnyék nélküli, s igen nyílt lét; fák ültetése tehát részint legelőink javítására, részint mezeink oltalmazására a nagy szelektül, - ha valahol, - valóban nálunk áll napirenden." (A selyemrül. Pest, 1841. ll.p.) Megjegyzi azonban: "Székes-földeken, homokbuckák közt csak anyai gond és szorgalom nevelhet fát."
5.
Harmadik erdészeti szempontja Széchenyinek a térség még meglevő kevés erdejének megóvása volt. Mégpedig úgy, hogy tűzifaként történő kitermelésüket a széntüzelés elterjesztésével kívánta megelőzni. (Ma épp az ellenkezőjén fáradozunk.)
„... hadd éljenek a fák s hadd jöjjön napvilágra a kőszén, mellyel az egész ország beéri... Ekként tartósabb melegre hévül és barátságosabb egységbe forr majd össze a magyar nemzet, mintha tüzelőszerül fáit pusztítva, anyaföldjét rontja; és mintha a föld díszét, a fákat vágja, hogy tüzelőanyagja legyen, mikor a föld alatt elég hőforrás áll rendelkezésére." (Eszmetöredékek..., 127.p.)
„Égettessék fa is azonban hol elég van; hanem csak azon előre gondolkozó kíméléssel, mely az erdők józan elrendelésén felül nem csupán a száraz hasznot, de még azon egykori erkölcsi kellemet is tartja szem előtt, mely megmentett agg fákkal függ össze." (Pesti por és sár, 122-123.p.)
6.
Széchenyi ökologikus szemléletével kapcsolatban ez az utóbbi fél mondat teszi fel az i-re a pontot. Mert nem más ez, mint a természetvédelem gondolatának megjelenése.
írásaiból arra következtethetünk, hogy mint annyi minden mással, úgy a természetvédelem gondolatával is Angliában „fertőződhetett meg", ahol - az ő kifejezésével élve - „ a kinőtt egészséges vén fát ereklye gyanánt tekintik".
„ ... azért - számtalan egyebek közt - az is kötelessége a magyarnak, felruházni hazáját a növényvilág ékességivel: ott pedig, hol százados lombosok zöldéinek még, meggondolni, s most, most míg nem késő, gondolni meg, hogy ... ledöntvén a százados csert, csak századok adhatják azt ismét tökéletes épségben vissza." (Pesti por és sár, 125.p.)
7.
„Sem előtte, sem azóta nem volt ilyen tökéletes, ilyen sokoldalú és mégis egységes terv az Alföld rekonstrukciójára, a magyarság főfészkének minden irányú kifejlesztésére, fellendítésére, anyagi és kulturális felvirágoztatására. És sem előtte, sem utána senki sem tudta és nem is törekedett a nép iránt való szeretetét az erkölcsieken felül annak gazdasági fellendítésére irányuló egybehangzó alkotásokkal, anyagi reformokkal úgy és olyan mértékben elősegíteni, mint Széchenyi István ... nagy elgondolásában mélységes tudással a természet törvényeit követte, s azok logikáját sohasem tévesztette szem elől." - írta róla egy évszázaddal később Kaán Károly „A Magyar Alföld" című művében 1927-ben (96-97.p.).
A mai korszellem hatása alatt ezt a megállapítást akár úgy is értelmezhetjük, hogy Széchenyi már a XIX. század első felében a természettel harmóniában levő fenntartható fejlődés, a harmonikus gazdasági növekedés szószólója és cselekvő mozgatórugója volt.
8.
Széchenyi és az erdészet kapcsolatát taglalva, emlékezetbe idézhetjük azt is, hogy a gróf 1825-ben uradalmai egy évi jövedelmének felajánlásával lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását, s ez a fontos nemzeti intézményünk azóta is működik - 1949 óta Erdészeti Bizottsággal.
A tudós társaság fennállásának eddigi 185 éve alatt kimagasló szellemi teljesítményük alapján több erdészeti szakembert is tagjai sorába választott (Gáti István főerdőmester, Divald Adolf, Bedő Albert, Tuzson János, Fekete Lajos, Kaán Károly, Fekete Zoltán, Fehér Dániel, Magyar János, Keresztesi Béla, Sólymos Rezső, Mátyás Csaba erdőmérnökök). Sopronkőhidán túl, Sopronpusztán, az országhatár közelében erdészek létesítették az akadémiai emlékerdőt. Ott, valamint az „erdészváros", Sopron főterén, a Széchenyi téren, s olykor Nagycenken, Széchenyi nyughelyén a Magyar Tudomány Napja alkalmából évről évre megemlékeznek a nagy államférfiről, munkásságáról. A Széchenyi Díjjal is már több erdészeti és faipari szakembert tüntettek ki.
9.
Széchenyi nagy ívű tervei megvalósításának egyik zálogát a civil társadalom - angol mintájú - megszervezésében és önszerveződésében, társadalmi egyesületek alapításában látta. „Mai világban már ki-ki átlátja, hogy egy magányos ember semmi, s csak egyesületnek van hosszú élete, s igaz súlya." - írta 1830-ban „Hitel" című híres művében.
Egyesületalapító munkásságának is megvolt az erdészeti vetülete. 1825-ben hozta létre a Pesti Lófuttató Társaságot, ami 1835-ben Országos Magyar Gazdasági Egyesületre változtatta a nevét. Nem véletlenül, mert már nem csupán a lótenyésztés fejlesztését tartotta céljának (ami Széchenyi egyik kedvenc eszméje volt), hanem az agrárium minden ágának fellendítését. Korszerű szakosztályi rendszerben működött, s hat szakosztályának egyike volt az 1842-ben létrehozott Erdészeti Szakosztály. Ennek élén egy országos tekintélyű szakember, Greiner Lajos (1796-1882), a Coburg hercegi uradalom magyarországi erdőbirtokainak igazgatója állt. (A szakma kollektív emlékezetében talán leginkább fatermési táblái révén maradt fenn neve az egyébként sokoldalú, de német nyelven írt munkásságából.)
A szakosztály már 1845-46-ban foglalkozott egy új erdőtörvény megalkotásának témájával. Az időpont nyilván nem véletlen, hiszen amint már említettük, ekkortájt vetette fel Széchenyi is az erdőügyek törvényes szabályozásának korszerűsítését.
Az országgyűlés 1848-ban a forradalmi törvénysorozat megalkotása során el is határozta ezt (a X. tc.-ben), de mint oly sok más mindent, a szabadságharc elbukása ezt a témát is elodázta harminc évvel. Az 1879. évi első polgári erdőtörvényünk azonban már nem Széchenyi nemzetépítő reformszellemiségében, hanem a klasszikus liberálkapitalizmus eszmevilágában fogant.
10.
Ismeretes, hogy történelmünk 1849 után nem a Széchenyi által megálmodott és elindított úton haladt tovább. S tizennyolc évvel a függetlenségi harc kozák lándzsákkal történt vérbefojtása után a gyönge nemzet a Mátyás-templomban letérdelt zsarnoka előtt. Azután jöttek a „boldog békeidők", a kétfejű sas talmi glóriájától beragyogva. A független, erős, szabad polgári Magyarország helyébe 1850-ben csak a ferencjózsefi-schwarzenbergi Habsburg-birodalom egyik nyomorult, osztrák főkormányzó által igazgatott magyar tartománya lépett. Az OMGE Erdészeti Szakosztálya helyébe az Österreichische Reichforstverein tagegyesületét jelentő Ungarischer Forstverein, a magyar erdőtörvény helyébe pedig az osztrák 1852. évi birodalmi erdőtörvény.
A háttérben ott moraj lőtt a Cassandra-levél sötét próféciája: a dinasztikus birodalom bukása magával ragadja majd Magyarországot is a szakadékba. Nem hittek Kossuthnak. De jött a dermesztő ébredés: Trianon.
11.
A békediktátum, az ország példátlan mértékű területi-demográfiai megcsonkítása élesen előtérbe hozta a megmaradt országrész potenciális lehetőségeinek maximális kihasználási szükségességét, így az Alföld kérdését is. A történelmi feladat pedig felszínre hozta azokat a személyiségeket, akik annak megoldásán munkálkodni tudtak.
Az erdészet területén ez a személyiség volt Kaán Károly, akinek (1945 -ben megsemmisült) budai otthonában íróasztala fölött ott függött politikai eszményképének nagyméretű portréja: gróf Széchenyi István képe. Kaán letörölte Széchenyi munkáiról a feledésnek hét évtized alatt rárakódott porát, s hozzáfogott megvalósításukhoz.
Miként tanítómestere, úgy Kaán is elbukott a közélet küzdőporondján, de az eszmék zászlaját az új, fiatal generációk vitték tovább napjainkig. Széchenyi eszméje a mai magyar erdészeti politikának is egyik főgyökerét alkotja: az erdők szakszerű kezelésével, védelmével, a Nagy Magyar Alföld további erdősítésével - fásításával, a közcélú erdőgazdálkodás fejlesztésével a magyar nemzet jólétének, boldogulásának szolgálata.
Széchenyi - fizikai halála után 150 évvel is - ma is közöttünk él. Király Pál
