Nem új keletű az az ötlet, hogy a klímavédelem érdekében támogatást kellene nyújtani a fejlődő országoknak, amellyel ösztönöznék a trópusi esőerdők megőrzését. A decemberben Balin zárult klímakonferencia záródokumentumában megfogalmaztak egy ilyen irányú szándékot. Eszerint azok a fejlett országok, amelyek nem tudják (vagy nem akarják) csökkenteni széndioxid-kibocsátásukat, ezt kiválthatják úgy is, hogy anyagilag támogatják az esőerdők védelmét a fejlődő országokban.
A kérdés azért fontos, mert jelenleg az emissziókereskedelemben egy-egy ország megengedettnél nagyobb széndioxid-kibocsátása csak új erdőtelepítéssel váltható ki. A meglévő erdők védelme ebből a szempontból nem számít. Ezen kíván változtatni a Philosophical Transactions of the Royal Society B című szaklapban közzétett cikk két szerzője Johannes Ebeling, a brit Ecosecurities Tanácsadó Iroda valamint Mai Yasue, a kanadai vancouveri British Columbia Egyetem munkatársa is.
A tanulmány szerzői szerint, a fentiek megvalósulása esetén, elsősorban a dél-amerikai országok akár több milliárd dollár értékű bevételre is szert tehetnének. Becslések szerint, amennyiben az Amazonas vidékén a maihoz képest csak mintegy tíz százalékkal kisebb mértékű lenne az erdőirtás, a térség országai az emissziókereskedelem révén közel öt milliárd dollár bevételre tehetnének szert. Ez az érték 30 eurós tonnánkénti széndioxid-kibocsátási ár esetén érvényes. De ennél jóval alacsonyabb ár – 5 euró/tonna – is több százmillió eurós profitot hozhat az érintett országoknak.
„Az így keletkező bevételt az esőerdők védelmére, fenntartására kellene fordítani” – mondta Ebeling. Ilyen jellegű lépésre sürgető szükség van, ugyanis a világ széndioxid-kibocsátásának ötöde az üvegházgáz-nyelőként működő esőerdők pusztításnak rovására írható. Az esőerdők irtása a fosszilis tüzelőanyag égetése után a második legfőbb oka a globális klímaváltozásnak.
Csak a hosszú távú erdővédelmi programokat kellene támogatni
A kérdés az, hogyan számítható ki, hogy mennyit ér az esőerdők megőrzése. A tanulmány szerzői szerint abból kell kiindulni, hogy mennyire csökkenne az esőerdők területe egy meghatározott időpontig, ha a fakitermelés a jelenlegi ütemben haladna. A kifizetés akkor történne meg, amennyiben az adott országnak egy adott időpontra ennél nagyobb területű erdőt sikerül megőriznie.
„Ahhoz, hogy az erdővédelem valóban fenntartható módon történjen, a kifizetések egy részét (20-50 százalékát) vissza lehetne tartani. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban hosszú távú klímavédelmi (erdővédelmi) tevékenységről van szó, az érintett országok megkaphatják az összeg hátralévő részét” – mondta Ebeling és Yasue a Spiegel Online hírportálnak.
A modell megvalósulása számos problémába ütközik. Tekintve, hogy az EU emissziókereskedelmének beindulása sem volt problémamentes, egy ilyen rendszer kiépítése világviszonylatban még nagyobb buktatókat rejt magában. A fejlődő országokban az erdő rovására egyre inkább terjeszkedő települések és mezőgazdasági földek, valamint a bioüzemanyag miatti földéhség tovább nehezíti a helyzetet. Brazíliai kutatók becslése szerint az illegális erdőirtás 2030-ra a jelenlegihez képest további 20 százalékkal csökkenti az amazonasi esőerdők területét. A kormányok pedig a legkevésbé sem urai a helyzetnek.
Ebeling szerint az erdőirtás megállítása „csupán” politikai elhatározás és pénz kérdése. A lépés sikeréhez szükséges, hogy a fejlett országok nagyobb széndioxid-kibocsátáscsökkentés mellett kötelezzék el magukat, ugyanis csak így motiválhatja a kvóták eladásával kecsegetető bevétel, az érintett országokat erdeik védelmére