A Vadászhimnusz elhangzása után vitéz Ádám Jenő ny. dandártábornok üdvözölte a résztvevőket. Majd a rendező szervek és más vadászati társadalmi szervezetek képviselői, továbbá a Magyar Természettudományi Múzeum, a veszprémi Kittenberger Növény- és Vadaspark Kht. képviselői, valamint Petrovics László, Nagymaros polgármestere, a leszármazottak nevében pedig Zoltai Zsolt helyezték el a megemlékezés virágait a síremléken.
A kis ünnepség a temető igazgatóság rendezvénytermében folytatódott, ahol többen is méltatták az aposztrofált személyiség sokrétű, nagyléptékű és eredményes munkásságát, illetve felelevenítették vele kapcsolatos személyes emlékeiket.
Köveskuti György, az Országos Magyar Vadászkamara aranyérmével a közelmúltban kitüntetett arany okleveles erdőmérnök ez alkalommal is felvetette, hogy egy alapítványt volna szükséges létrehozni a nagymarosi Sylvia-lak, Kittenberger egykori lakóházának megvásárlása és emlékmúzeumává történő berendezése céljára. Köveskuti úr a Kittenberger-kultusz ápolásának az egyik legkövetkezetesebb, legkitartóbb munkása és szószólója.
Kittenberger Kálmán nevét a továbbiakban gyakran csak a K.K. monogrammal jelöljük, a rövidség érdekében.
Felvetődött a kötetlen hangvételű megemlékezésen az is, hogy K.K. sógora, a nagymarosi házban az I. világháborúig lakott Kovács Ödön ügyvéd és földbirtokos, K.K. feleségének, Líviának (1894-1973) a bátyja maga is neves és eredményes Afrika-kutató volt. Megérdemelné, hogy személyét kimentsék az elfeledés egyre sűrűsödő homályából, feltárják és a tudománytörténet részévé tegyék munkásságát. Kovács 1916-ban tűnt el nyomtalanul Afrikában és éppen Kittenberger tett kísérletet eltűnése, valószínű halála körülményeinek feltárására. A kutatásáról szóló beszámoló végett érkezett Nagymarosra, ahol a Sylvia-villával szemközt álló kis házban lakott egy évig, s végül is 1921-ben feleségül vette Kovács Líviát.
A temetői megemlékezés kedves záróakkordja volt, hogy K.K. nagymarosi örökösei, Zoltai Zsolt és Andrea K.K. kedvenc italával, nagymarosi zölddió-pálinkával kínálták meg a résztvevőket, amit valaha „Kitti bácsi" saját maga készített a terjedelmes kertjében termett dió felhasználásával.
A Kittenberger-megemlékezések sorozata Budapesten az MTA székházának nagytermében lebonyolított emléküléssel folytatódott. Ezt az MTA Erdészeti Bizottságának Vadgazdálkodási Albizottsága (MTA-EB-VAB) mellett vadászati társadalmi szervezetek rendezték: az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV), az Országos Magyar Vadászati Kamara (OMVK), s annak Fővárosi és Pest Megyei Tagozata.
Az emlékülés levezető elnöke, Prof. Dr. Dr. hc. Solymos Rezső, az MTA rendes tagja üdvözlete során azt mondta: „A magatartás különbözteti meg a vadászt a vadölőtől. " – ez ennek a rendezvénynek a mottója. Szükséges ezt hangoztatni manapság, amikor erkölcsi válság van a világban. Gyönge az a fa, amelynek nincsenek gyökerei – folytatta az akadémikus, a mi gyökereink az elődeink.
Az ülést Benedek Fülöp, az OMVV elnöke, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. vezérigazgató-helyettese nyitotta meg, aki a magyar vadászattörténet meghatározó személyiségének és példaképünknek nevezte K.K.-t. Majd méltatta az ülés létrehozása érdekében tevékenykedett számos közreműködő munkáját.
Köszöntötte a nagytermet megtöltő résztvevők sokaságát Prof. Dr Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, az MTA-EB-VAB elnöke is, aki K.K. tudományos munkásságának nemzetközi összefüggésekbe helyezett bemutatásában jelölte meg az emlékülés célját.
Az üdvözlő-megnyitó beszédek után hét előadás következett.
Dr. Baka Attila orvos és vadász Szlovákiából érkezett és „Egy tudós vadász indulása" című előadásában részleteket villantott fel K.K. életéből. A kis Kálmán egy egyszerű cipészmester hat gyermeke közül a legkisebbként született 1891. október 11-én Léván. Meleg családi környezetben nevelkedett. Komoly, igyekvő gyermek volt, akit azután a tanítóképzőben leginkább Vig Jenő természetrajz tanára terelt leginkább az élővilág szeretete és tanulmányozása irányában. Testvérei közül János és Sándor bátyja is jeles vadász lett. Ők Katonára magyarosították a nevüket, ám Kálmán öccsük mindig határozottan ellenállt az erre irányuló késztetésnek.
Dr. Baka elmondta: a rendszerváltás után Léván (ma Levice) megalakult 46. sz. cserkészcsapat K.K. nevét vette fel. Továbbá utcát neveztek el róla és emléktáblát állítottak tiszteletére. „Kittenberger Kálmán végre hazatért!".
Feiszt Ottó, az OMVK elnöke Kittenbergert főként, mint vadászírót mutatta be, mégpedig kötetei címoldalának és a kötetek képillusztrációinak kivetítése kíséretében. Kiemelte K.K. igen alapos megfigyelőképességét, ami tulajdonképpen minden tudományos tevékenység alapja.
Dr. Csorba Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum főosztályvezető-helyettese és Állattárának vezetője K.K. zoológiai kutató-gyűjtő munkáját méltatta. Kittenbergert elsősorban nagyvad-vadászként tartja számon a közvélemény, pedig kitűnő, értő szemű terepzoológus és gyűjtő is volt. (Afrikában leélt 16 évének zömét ez a munka tette ki.) Óriási mennyiségű, sok tízezer darabból álló zoológiai anyagot hozott haza expedícióiról. Ennek listáján a szabad szemmel alig látható parazita-rovaroktól kezdve a hatalmas emlősállatokig mindenféle szerepelt. Legkedvesebb foglalatossága a madárgyűjtés volt. 26.000 darabos rovargyűjteményének a feldolgozása még ma is tart a múzeumban, bár a munka már a befejezéséhez közeledik. Kb. 50 fajt róla neveztek el.
Dr. Robert Prys-Jones angol zoológus és múzeumi állattár-vezető K.K. ornitológiai munkásságát elemezte. Dokumentumok, valamint preparátumok révén azt mutatta be, hogy a K.K. által gyűjtött madarak eljutottak angol, amerikai és kanadai múzeumokba, illetve egyetemi gyűjteményekbe is, és ma is gondosan őrzött, értékes darabjai ezeknek az állattáraknak.
Közbevetve megemlítjük, hogy több előadásban is szóba került: K.K.-t az I. világháború kitörése után az angolok, mint az ellenséges Osztrák-Magyar Monarchia állampolgárát őrizetbe vették, felszerelését és gyűjteményeit pedig lefoglalták. Hadifogolyként kezelve eléggé sanyarú körülmények között sínylődött egy indiai lágerben. Csak 1920-ban sikerült hazavergődnie, de elkobzott holmijait nem látta többé. Azokat az angolok nemes egyszerűséggel megtartották maguknak.
Gyenge László, a „Nimród Vadászújság" felelős szerkesztője K.K.-t, mint szakmai elődjét, vagyis a „Nimród" főszerkesztőjét mutatta be. K.K. a hadifogságból történt hazatérése után, 1920 szeptemberétől 1948-ig, politikai ellehetetlenüléséig, vagyis páratlanul hosszú ideig, 28 évig volt a lap vezetője. Holott nem is volt sem képzett újságíró, sem lapszerkesztő! Hogy' lehetett ez? Gyenge László megvilágította.
Kittenberger 1907 óta volt barátja annak a Horthy-családnak, amelynek feje 1920 márciusában az ország élére került kormányzóként. A Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegyletnek pedig gróf Teleki Pál lett az elnöke („amúgy mellékesen" miniszterelnök is), aki nemcsak nagy vadász volt, hanem képzett ornitológus is. Teleki nagyra értékelte K.K. ornitológiai szakértelmét és munkásságát, és segítségére sietett az állástalanná vált embernek.
Ezek a társadalmi kapcsolatok találkoztak K.K. főszerkesztővé tételében. (Hiába, a kis vadászat már akkor is társadalmi nagyhatalom volt.)
Amint említettük, K.K. soha nem volt vérbeli újságíró és nem is lett az. Keveset írt saját lapjába és nem is épült be kora zsurnaliszta társadalmába. Viszont jeles írónevekből álló kiváló külső szerzőgárdát vett igénybe. S nem annyira külső megjelenésében mutatós folyóirat, mint inkább tartalmában színvonalas, tudományosan hiteles lap készítésére törekedett. (Nem hiába igyekeznek manapság is annyian megszerezni a régi „Nimród" számokat, évfolyamokat.) 1932-ben megszerezte a lap tulajdonjogát, és így már nem csak szerkesztő volt, hanem lapkiadó is lett. Kittenbergert a mai „Nimród Vadászújság" készítői példaképüknek tekintik és nemzetközi színvonalú folyóirat előállítására törekednek. (Tegyük mi hozzá: sikerrel!)
Petrovics László, Nagymaros polgármestere elmondta, hogy K.K. életének utolsó 38 évét a településen töltötte, és ezért példaképként állítják a város polgárai elé. K.K. emlékét a főtéren jól sikerült mellszobra, egy iskola és egy utca elnevezése hirdeti. S már hosszú idő óta évente megrendezik a Kittenberger Kálmán Vadászati és Természetvédelmi Napokat, amelyek ebben az évben június 7-én emlékkiállítás megnyitásával kezdődnek a Művelődési Házban.
A polgármester is megemlítette a K.K. emlékmúzeum létesítésének tervét a Sylvia-lakban, és ezzel kapcsolatban a K.K. Alapítvány szükségességét, mivel az önkormányzatnak nem áll rendelkezésére elegendő pénzügyi forrás a tervek megvalósításához.
Prof. Dr. Faragó Sándor, most, mint a NymE Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási Intézetének vezető tanára is „Kittenberger Kálmán - örökség és példa" című, vetített ábrákkal bőségesen illusztrált előadásában K.K. példáján azt elemezte, hogy melyek egy személyiség nimbusza kialakulásának és fennmaradásának princípiumai. Ennek bemutatása külön cikket érdemelne. Előadása végén feltette a kérdést: ki volt és ki ma Kittenberger Kálmán? Válasza: igazi tudós, magyar ember volt; élete és életműve maga a példa!
Az emelkedett hangulatú, érdekes, szép, tanulságos emlékülés zárszavát az elnöklő Solymos Rezső mondta. Ennek során elismerései említette meg Fáczányi Ödön vadászati szakíró nevét, aki az ülés megrendezését kezdeményezte. Dr. Király Pál