A cigánykérdés kriminalizálása (hvg)

Az áldozatok népszerű sportolók voltak, így az eset azonnal a híradások élére került. Politikai krízist azonban nem ezért, hanem a támadók kiléte miatt váltott ki. Még aznap elterjedt róluk, hogy cigány származásúak. Boldogabb országokban a tettet az elkövetőnek tulajdonítják, nem az etnikai csoportnak, melyhez tartozik. Nem hördülnek föl, hogy már megint a cigányok.
Magyarország ma boldogtalan ország. A többségi társadalom és a roma kisebbség közti viszony gyorsuló ütemben romlik; fogyatkoznak a türelmi tartalékok.
A romák a rendszerváltás legnagyobb vesztesei. A szocialista nagyipar összeomlása mintegy másfél millió embert sodort ki a munkapiacról, jórészt szakképzetlen munkásokat. A roma népesség mintegy négyötöde rendszeres jövedelem nélkül maradt. Városi gettókba, zárványtelepülésekre, cigánytelepekre, faluvégi cigánysorokra szorult. Szegregálódását, kilátástalan nyomorba süllyedését csak úgy lehetett volna megállítani, ha ezt az egymást követő kormányok a legfőbb politikai célok egyikeként kezelik, függetlenül attól, hogy épp ki van hatalmon. A romák azonban soha nem rendelkeztek erős politikai képviselettel, amely ezt kikényszeríthette volna. Érdekeik mindig a lista végére sorolódtak.
A magyarországi cigányság nagyobbik része olyan helyzetbe sodródott, mely nem csak emberhez méltatlan: veszélyes is. Feszültséget gerjeszt a társadalom alá szorult kisebbség és a többség között, melynek a jövedelemszerzés lehetőségeitől megfosztott embereket így vagy úgy el kell tartania. Az éhség tyúklopásra, a fagy falopásra kényszerít. Az iskolázatlanságra ítélt emberek előtt az uzsorázás, pénzbehajtás villantja föl a kiemelkedés egyedüli lehetőségét. A törvényes segély enyhít ugyan a szorításon, de csak a reménytelen tengődést tartósítja, miközben közpénzeket vesz el más céloktól és érdekektől.
Tavaly, amikor a monoki polgármester és társai fellázadtak a szociális segélyezés gyakorlata ellen, a konfliktus elérte az országos politika szintjét. A kormány – nem kis részben nagy hatalmú vidéki szocialista vezetők nyomására – elébe ment a követeléseknek. Ha azt remélte, hogy ezen az áron úrrá lesz a helyzeten, csalatkoznia kellett. Meghátrálása inkább csak bátorította a romaellenes hangulatkeltést. A politikai beszédet egy éve még a „segélyen élősködő cigányok” sztereotípiája uralta, az idén már a „cigánybűnözők” sztereotípiája dominál.
„Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.” Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány mondta ezt január 29-ei sajtótájékoztatóján.
Pásztort 24 órán belül elmozdították tisztségéből. Újabb 24 óra múltán azonban már vissza is helyezték oda. Az áthelyezéssel indult vizsgálat puszta figyelmeztetéssel végződött. A kapitány mögött soha nem látott – a város szocialista polgármesterétől a Jobbik helyi szervezetéig terjedő – helyi nagykoalíció sorakozott föl, s a kormány célszerűbbnek látta visszakozni. Pedig a rendészeti miniszter jól írta le a történteket: a miskolci főrendőr „átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át”.
Ha az állam képviselője a nyilvánosságot foglalkoztató bűncselekmények elkövetőinek származásáról beszél, két kérdést kell föltennünk: milyen céllal és hogyan teszi ezt. El tudok képzelni olyan célt, mely igazolhatta volna, hogy a rendőrkapitány szóba hozza a közterületi rablások elkövetőinek származását. A köznyugalomért felelős rendőri vezető feladatának kell érezze, hogy a forrongó etnikai indulatokat lecsillapítsa. Joggal gondolhatja, hogy ha hallgat arról, amiről mindenki beszél, akkor azt sem tudja elmagyarázni, hogy a közterületi rablások elkövetői a roma népesség kis hányadát teszik ki, és nem értetheti meg a gondjaira bízott közösséggel, hogy rendőrei nem állíthatnak elő okkal, ok nélkül minden romát, aki az utcán szembejön velük, mert ettől a közbiztonság nem javul, az etnikai viszonyok azonban elmérgesednek.
Ám a kapitány semmi effélét nem magyarázott. Nem állt elő megoldási javaslatokkal. Szabad folyást adott az előítéleteinek, minden különösebb ok és cél nélkül. Nem csak azt tartotta fontosnak kijelenteni, hogy a közterületi rablások elkövetői egytől egyig „cigány emberek”. Kifejtette, hogy „a sok kis aranyos cigány gyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető”. Leszögezte, hogy „kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az együttélés”.
És mégis, viharos gyorsasággal visszahelyezték hivatalába.
A HVG február 7-ei számában Gyurcsány Ferenc a liberálisok alkotmányos akadékoskodását tette felelőssé azért, hogy a kormány nem tud a kívánt hatékonysággal fellépni „a kirekesztés, a rasszizmus ellen”. Ezek a – pár nappal a Pásztor-affér lezárulása után megjelent – szavak a történtek fényében különösen groteszkül hangzanak. A liberálisok e pillanatban az egyedüli politikai közösség Magyarországon, mely még mindig kiáll a jogállam, a törvény előtti egyenlőség védelmében. A miniszterelnök nem velük, hanem – már megint – saját pártjának potentátjaival kényszerült megalkudni.
Nem kétlem, hogy az MSZP helyi vezetői maguk is erős lélektani nyomás alatt állnak. Tisztában vagyok vele, hogy a romló hangulatban benne van az emberek megingott biztonságérzete, mint ahogy benne van az országra hirtelen rászabadult válság miatti szorongás is. Tudom, hogy pokolian nehéz dolog minden pillanatban megtalálni azt a lépést, mely a kirekesztőket szigeteli el, nem pedig a kirekesztés ellenfelét. Akárhogy is, a jogállam súlyos vereséget szenvedett. A borsodi nagykoalíció látványos diadala továbblökte az országot a cigánykérdés kriminalizálása felé.
Még föl sem mérhettük a történtek súlyát, amikor bekövetkezett a veszprémi gyilkosság. A jobboldali sajtó példátlan uszításba kezdett. „Megint ölt a cigány” (Magyar Nemzet). „Cigányok voltak ezek a gyilkos állatok, megint cigányok” (Magyar Hírlap).
Ez az útszéli beszéd is kevesebb kárt tett azonban, mint a jelenleg legnagyobb támogatottságot élvező párt nyilatkozata. Veszprém fideszes polgármestere vasárnap még azt mondta a háborgó tömegnek: az elkövetők elsősorban magyarok. Ám kedden a párt elnöksége már arról értekezett, hogy „a cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik”. A közlemény „a brutális bűncselekmények számának drámai emelkedését” hozza fel. Az utóbbi évek bűnügyi statisztikái ellentmondanak ennek; az ismert adatok azt sem támasztják alá, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetőinek körében aggasztó módon növekedne a romák aránya. A „cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények” emlegetésével a Fidesz elnöksége a bűncselekményt a származási csoporthoz, a származási csoportot pedig a bűncselekményhez köti, s a közvélemény szemében az egész csoportot teszi felelőssé néhány bűnöző tetteiért. Átlépett egy határt, melyet felelős politikai erő nem léphet át.
„Én a cigánybűnözés szót sohasem használom, de cigány bűnözők azért vannak” – közölte február 11-én a Sándor-palotából távozó Orbán Viktor. Ugyanezen a napon az Országgyűlés rendészeti bizottságának ülésén Lázár János fideszes képviselő kijelentette: „Aki megtámadja Hevesben a rendőrt, az Veszprémben kést ragadhat.”
Ha az olvasó nem tudná, Hevesben egy húsz-harminc fős, felzaklatott csoport botokkal, kerti szerszámokkal fenyegetett meg rendőröket, egyikük rávert a járőrautóra. Amit tettek, természetesen megengedhetetlen. Az esetet azonban megelőzte egy házkutatási sorozat – a rendőrök egy bujkáló roma férfit kerestek –, és még nem vizsgálták ki, vagy ha igen, nem hozták nyilvánosságra, hogy történt-e olyasmi a házkutatások során, amit a feldúlt emberek joggal sérelmezhettek. Ennél is fontosabb, hogy Hevesben egyetlen rendőrnek egyetlen haja szála sem görbült meg. A hevesi incidens és a veszprémi gyilkosság közt annyi a kapcsolat, hogy az elkövetők itt is, ott is „cigány származású emberek”.
A Fidesz vezetői azt üzenik az országnak, hogy „a cigány származású embertől” a legsúlyosabb bűncselekmény is kitelik. Ez akkor is veszélyes beszéd volna, ha megcélzott közönsége „csak” úgy dekódolná, hogy ahol nincs cigány, ott bűnözés sincs, ezért jó lesz, ha az állam sakkban tartja a cigányokat, s ha eltávolítja őket a többségi társadalom közeléből. Csakhogy ma ennél sokkal rosszabb már a helyzet. Sokan máris úgy képzelik, hogy a cigány szabad préda.
Tavaly júniusban Fényeslitkén egy 40 éves férfi a kocsma előtt megkéselt egy 14 éves roma fiút, 16 éves társát súlyosan megsebesítette. Tettére az indította, hogy a fiú a kocsmában hátat fordított neki. Augusztusban egy székesfehérvári roma kislány koponyaalapi sérülést szenvedett, amikor az ablakon át kövekkel dobálták meg. Novemberben Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak a romatelep szélén álló házra, a lángok közül menekülő férfit és feleségét lelőtték. Az elmúlt évben legalább nyolc esetben támadtak rá lőfegyverrel vagy Molotov-koktéllal romák lakta házra.
A tűzzel játszik, aki ebben az országban etnikai hangulatkeltéssel igyekszik megszilárdítani politikai bázisát.
Az indulatok elszabadulásának a legelesettebbek, a legkiszolgáltatottabbak lennének – máris ők – az első számú áldozatai. De a többségi társadalom is súlyos árat fizetne érte. Az elmúlt húsz év megmutatta, hová vezet, ha nem vállaljuk a roma kisebbség integrálásának terheit. Ezen az úton csak a katasztrófa felé lehet továbbmenetelni. Vagy megnyílik az integrálódás útja a romák előtt; ehhez persze meg kell szerveződniük, erős politikai képviseletre kell szert tenniük, hogy az erőforrásokért folyó küzdelemben az ő érdekeik is számítsanak. Vagy csoportos bűnbakká, megfélemlítés és erőszak céltáblájává teszik őket; akkor viszont nem marad számukra más, mint a kétségbeesett önvédelem. Ehhez is meg kell szerveződniük, persze, de másképp és másféle vezetők alatt. A politikai úton a demokratikus intézmények működésében részt vevő, választott képviselők új nemzedéke adná elismert vezetőiket. Az önvédelem útján azok, akiknek van tapasztalatuk a szervezett erőszak terén.
Marian Cozma édesapja azt mondta fia koporsója mellett: „Két száraz ág miatt ne gyújtsuk föl az erdőt.”
Ennél tisztább hang nem szólalt meg Magyarországon a végzetes veszprémi éjszaka óta. KIS JÁNOS filozófus