Energiaéhes világunkban mind gyakrabban hangzik el a kérdés: mivel tudnánk helyettesíteni a vészesen fogyó gáz- és olajkészleteket vagy a légkört súlyosan szennyező szenet. Néha furcsának tűnő válaszokat kapunk: például fűzfával.
A szakemberek régóta tudják már, hogy olyan alternatívát kell találniuk, amely olcsó és kézenfekvő. Így jutottak el a fűig és a fáig. De hogy ezek közül melyik szállhatna versenybe a gázzal vagy az olajjal? Alapos kísérletezés után sikerült a tudósoknak kialakítaniuk a különféle bokorfüzekből egy új típust, amelyik energiafűz névre hallgat és csökkentheti az energiagondjainkat. Merthogy fűteni lehet vele, és nem is akármilyen hatásfokkal.
Hazánk legnagyobb energiafűztelepét Szatmárban találjuk. Szilágyi János, akinek családi birtoka durván kétszáz hektárt ölel fel Mátészalka környékén, nem aprózta el: mintegy negyven hektáron fűzfázik. Mint oly sok értelmes kezdeményezést, ezt is a kényszer szülte. A magas energiaárak miatt három éve kénytelen volt felhagyni a sertéstenyésztéssel, s hogy az ólak ne álljanak üresen, úgy gondolta, gombázni fog bennük. Igen ám, de a gombatenyésztés is falja az üzemanyagot: ha hideg van, fűteni kell, ha meleg, hűteni - azaz megint belebotlott az energiagondokba.
Szilágyi János akkor már intenzíven kereste az alternatív megoldásokat. Ő is nagy fantáziát látott többek között az energiafűben és -fűzben, felvette hát a kapcsolatot a soproni erdészeti egyetemmel. Az energiafűz mellett tette le a voksot. Alakítottak egy konzorciumot, amelynek tagja lett még a gödöllői gépkísérleti intézet és a mátészalkai távhőszolgáltató üzem, és két éve földbe kerültek az első dugványok. Nagyban hozzájárult ehhez egy sikeres pályázatuk is, amelyet, a leendő Szamos-Kraszna-közi vésztározó területeinek ésszerű hasznosítására készítettek.
A vegetatív úton szaporított, Lengyelországból beszerzett aprócska dugványok hihetetlenül erőteljes növekedésűek. Az első évben négy-hat hajtást hoznak, melyek két-három méternyire is megnőnek. Dugványozás után kétszer megkapálták a növényt, azután a gyomirtással nem kellett törődni, hiszen a fűz egykettőre túlnő mindenen.
- Az első évben levágtunk minden hajtást, hogy szaporítóanyagot nyerjünk - mondja Szilágyi János, miközben az egyik fűztelep felé autózunk. - Ezek a bokrok a második évben tíz-huszonöt hajtást hoznak, ebből öt-tizenöt fejlődik ki, de azok már hét méter magasak, s egyik-másik villanyégő vastagságú. A keresett fűztelep házigazdánk sertéstelepének a szomszédságában létesült. Már messziről látszik a szélben hullámzó, kefesűrűségű erdő. Ez a város nyírségi oldala, homokdombokkal, vizes-tocsogós részekkel - utóbbit imádja a fűz. Korábban kísérleteztek a nyárral, vagy tíz fajtát próbáltak ki, s ötfajta füzet is megnéztek, de egyik sem vehette fel a versenyt az energiafűzzel. Igaz, frissen levágva magas a nedvességtartalma, de lehet brikettálni, aprítva pedig fél éven belül tökéletesen kiszárad, s mehet a kazánba.
- Kombájnnal, persze megfelelő adaptert szerelve rá, nagyszerűen betakarítható - állítja meg a kocsit házigazdánk a rengeteg széléhez érve. - Lent, a réten, a Krasznán túli kötött földeken is remekül érzi magát. Egyáltalán, ha közel a víz, él és virul. A tartós vízborítást is elviseli, ilyenkor szabályos légző-gyökereket ereszt. Ellenben - tör le-egy kis ágat - a fagyot nem szereti. De hát melyik zöld hajtás bír el mínusz nyolc fokot? Amúgy nagyon életrevaló növény, az ember nem is gondolná, hogy versenyre kelhet az olajjal, a szénnel. Balogh Géza