Életveszélyes viharkárok Bánkúton (greenfo/MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Életveszélyes a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánkúton az a terület, ahol a vihar fákat csavart ki, a fák ugyanis egymásra dőltek és bármikor lezuhanhatnak. A teljes kár összege meghaladja a 100 millió forintot..

Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője azt MTI-nek elmondta, hogy a tűzoltók este 11 óráig voltak kint a helyszínen; az utat szabadították fel, ahová mintegy 20 fát döntött ki a szél. A kárfelmérés ma reggel kezdődött meg. Akkor úgy vélték, mintegy 3-4 ezer köbméternyi faanyagot, értékes faállományt döntött ki a vihar, a területileg illetékes erdőgazdaság azonban később arról számolt be, hogy ennél jóval nagyobb a kár.

Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta: a szakértők által készített előzetes becslések szerint a közvetlen erdőgazdálkodási kár eléri a 10 millió forintot, a teljes kárösszeg pedig - beleértve a helyreállítási, infrastrukturális költségeket, a talaj előkészítését és az erdő újratelepítését is - 100 milliós nagyságrendű. A Bükk északi, északkeleti részén egy nagy kiterjedésű sávot tarolt le a zivatar, mintegy húsz hektárnyi az a terület, ahol biztosan újratelepítésre lesz szükség. Arról is beszámolt, hogy főképp a területen őshonos fafajtát, a bükköst - és kisebb mennyiségben a fenyőket - érintette a vihar. Ezek a fák sekély gyökérzetűek, és a már felázott talajban nem tudnak megkapaszkodni, ellenállni az egy irányból jövő, hatalmas erejű szélnek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a környék életveszélyes az arra járók számára, a vihar által kicsavart fák ugyanis egymásra dőltek és bármikor lezuhanhatnak. A szóvivő hangsúlyozta, hogy senkinek a testi épségéért nem tudnak felelősséget vállalni. Kovács Zoltán, a Bánkúti Síklub elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az előző napi vihar megrongálta a sípályákat és a vezetékeket is. Mint hozzátette, csak késő estére állt helyre az áram- és a telefonszolgáltatás, ezért kommunikálni sem nagyon tudtak Bánkútról.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.