2010. július 8. - A rendszerváltás után ismét magánkézbe jutott erdők a
visszaszolgáltatások talán legértékesebb részét képezik Székelyföldön. Sokan az erdőktől várták a térség gazdasági fellendülését. Nem véletlen, hogy az erdők tulajdonjogának — és még inkább kitermelési jogának — megszerzéséért ádáz küzdelem folyt és folyik ma is. Egyrészt a visszaszolgáltatást szerették volna megakadályozni, ez hosszú évekig visszafogta és visszafogja ma is jelentős erdőbirtokok jogos tulajdonosokhoz való kerülését. Az állami tulajdonban maradt erdők szabad prédát jelentenek a nagy befolyással és jelentős anyagi potenciállal rendelkező erdőüzéreknek. Számos politikus neve is említésre került már az erdőkitermelések kapcsán, az egyik legismertebb az RMDSZ-es Verestóy Attila szenátor, akinek tevékenységét a Caţavencu élclap különszámban részletezte.
Másrészt a tűz mellett lévők ismeretségi és befolyási körét gazdagították olyan erdőkkel, melyekhez őseiknek semmi közük nem volt. Harmadrészt az újra tulajdonjogot nyert, friss erdőtulajdonosok előszeretettel adták el — rábeszélésre, sokszor potom pénzért — visszakapott erdeiket, melyeket nagyon sok esetben az erdészet emberei kaphattak meg vagy közvetíthették az eladást, hiszen ők szerezhettek elsőkként tudomást az eladásról.
Van tehát olyan, mely jogos tulajdonosaihoz került vissza, és melyet jogtalanul kaptak egyes potentátok. Olyan is, melyet nem kaptak vissza tulajdonosai, és ma is az állami erdészet fennhatósága alá tartozik, s végül olyan is, melyet visszakapott, de rögtön pénzzé is tett tulajdonosa.
Ne szólj szám, nem fáj fejem
A fa gazdasági jelentőségét hangsúlyozza az a tény is, hogy sok sértett erdőtulajdonos vagy leendő tulajdonos nem mer neve nyilvánosságát vállalva beszélni a történtekről. Magyarán: nem mernek ujjat húzni az erdészettel, legalábbis egyes képviselőivel. Beleszólhatnak az üzemtervekbe, nem engedélyezik a kivágásokat, nem bélyegzik le a kivágható fákat — és a hátrányos megkülönböztetések listáját lehetne folytatni. Ennél is rosszabb a helyzete azoknak, akik még nem kapták vissza erdőjussukat: ha kitátják szájukat, a visszaszolgáltatás göröngyös útján még több akadállyal találkozhatnak, perekkel szembesülhetnek. Van olyan háromszéki család, mely közel tíz év pereskedés után, végleges és visszavonhatatlan ítélet birtokában nem élvezheti a megítélt 360 hektár erdejét. Az állami erdészeti hivatal egyszerűen nem jelöli ki a visszajáró erdőrészt. Ismerünk olyan közbirtokosságot, mely több ezer hektárért perel, és melynek elnöke nem akarta nyilvánosság elé tárni, hogyan akadályozzák a visszaszolgáltatást. Attól tart, még inkább el fogják húzni az ügyet. Mindkét szóban forgó erdőrészen ma is folyik a gazdálkodás, nem részletezzük, ki javára, kárára.
Nyilván, az előbb említett visszásságok nem minden erdészeti hivatalra, erdészre, tulajdonjog-megállapító bizottságra érvényesek, többségük tiszteli a szakmáját, végzi a munkáját. De az „egyesek" rontják a mundér becsületét.
A közös gazdálkodás hozna hasznot
Az erdészek sem szívesen beszélnek az erdők dolgairól. Tartanak feletteseiktől, a közvéleménytől. Kivétel azonban akad, Horea Dumitru Ciangă, a Kovászna Erdészeti Kerület vezetője nyíltan válaszolt kérdéseinkre.
— Hogyan viszonyulnak a tulajdonosok az erdőhöz? Tisztelik az erdőt?
— Nem az erdőtulajdonosokkal van baj. Ők betartják a szabályokat. A problémát a törvények okozzák. Nem tisztázott az adminisztrációs rendszer. Az erdőt felszabdalták, épp, mint a mezőgazdasági területeket. Az erdőket községi szinten kellett volna kezelni, egyféle erdőtulajdonosi egyesület keretében. Egy-egy munkálatot, ültetést, vágást húsz-harminc hektáron kell végezni, akkor gazdaságos. Az erdők természetes regenerálódása sem lehetséges kis parcellákon. Van olyan harminchektáros parcellánk, melyet negyvenöt tulajdonosnak mértek ki. Hogyan lehet ott gazdálkodni?
— Ugyanez áll az állami és községi erdők esetében is?
— Az erdészet betartja a szabályokat. Ha valaki nem tartja be a szabályokat, túl sok fát vág ki, akkor a szomszéd erdőrészeket is veszélynek teszi ki. Széldöntés, hótörés következhet. A községi erdőkben is túl sok fát vágtak ki. Például Zágonban 6—7000 köbméter helyett 70 000-et egy év alatt. Két-három évig erőltetik, utána nincs, mit vágni. Nincs meg a folytonosság. Ezért bukott be sok gatter is.
— Szembesülnek az erdőgazdálkodási szabályok megszegésével?
— Túlzások vannak és lesznek is.
— Hogyan látja, jön haszon az erdők után?
— Az erdőtulajdonosok harmadának igen. A többi erdővel még várni kell. A 30—60 éves erdők kihozzák a költségeket, a fiatalabbak befektetést igényelnek. Az embereknek nincs pénzük, nem fektetnek be. Még az őrzést sem tudják megfizetni. Az erdészeti felügyelőségnek kellene ellenőriznie a munkálatokat. Leginkább őrzési szerződéseket kötünk, nem teljes adminisztrációsakat. Ha lennének ilyen szerződések, akkor az adminisztrátor lenne a felelős. Az is tény, hogy Kovászna környékén az 1995-ös széldöntés letarolta az erdőket, amiket később visszaszolgáltattak. Ezek csak későre jövedelmeznek majd.
— Sokan vádolják az erdészeteket, hogy a tulajdonosok hátán élnek.
— Mi megkapjuk a magunk fizetését, a többi az államnak megy. Nem nekünk származik a haszon az erdők után. Mi elvégezzük a munkát, kitermelünk, a jövedelem megy az államnak.
— Milyen megoldást lát arra, hogy minden tulajdonosnak legyen haszna?
— Például, ha az erdők őrzését és gazdálkodását harminc évre ingyen vállalná az állam. Ez fellendítené az erdőket, lehetőséget kapnának a tulajdonosok. Más országokban, ha valaki nem végzi el a munkát, elveszik az erdejét. Akár kisajátítás is szóba jöhet. Ha nem, gyengül az erdők minősége. Ha viszont szabad kezet adnának a tulajdonosoknak, fél év alatt megtizedelnék az állományt. Nem csak a gazdasági hasznot kell nézni, hanem az erdő más funkcióit is, szociális hasznát. Legjobb megoldás lenne a tulajdonosok szövetkezése. Egyesület keretében, közösen gazdálkodhatnának az erdővel. A törvények alkalmazási módszere is hiányzik. Sebtében hozzák a rendelkezéseket, nem veszik figyelembe az alulról jövő javaslatokat.
Kommandón hanyatlik az erdőkitermelés
A háromszéki újkori erdőkitermelés csúcspontját az 1995-ös széldöntés utáni időszak jelentette. Felmérhetetlen mennyiségű fát tarolt le néhány óra alatt a szél, ennek kitermelésére nem volt elég az addigi kapacitás. Gombamód szaporodtak el a gatterek, a falvakban szinte minden utcában működött egy-egy rönkfűrész. Sőt, idegen vidékről — Máramarosból, Bákóból és máshonnan is — jöttek a fakitermelők. Ahogy nőtt a kitermelt fa mennyisége — mintegy, a munka eredményeképpen —, szaporodtak a fával foglalkozók vadiúj terepjárói, luxusautói, villái: látszott, hogy a fakitermelés egyik napról a másikra hozott gazdagodást. Hogy ez nem lett volna lehetséges a törvényesség betartásával? Nem. De a feketén, hivatalos papírformák nélkül kitermelt, feldolgozott és eladott fa komoly jövedelmet jelentett. Megvettek egy köbméter fát, elvittek kettőt-hármat.
A kitermelhető fa mennyiségének csökkenésével az illegális favágás mértéke is esett. „Kommandón és környékén ma már kezd a normalitás keretei közé térni a fás üzlet. Szigorúan ellenőrzik a bélyegzést, a kivágást, a fa szállítását, és ez oda vezetett, hogy ma a legtöbb fakitermelő a létminimum közelében vagy az alatt él. A gattereknél munkahelyek szűnnek meg. A közbirtokosságok, magánerdő-tulajdonosok, tanácsok liciten adják el a fát, az viheti, aki a legtöbbet adja érte" — így foglalta össze a mai állapotokat Kommandó alpolgármestere, Opra Béni János.
A faluban annak idején nagy reményeket fűztek a fafeldolgozáshoz. Megalakították a Grenzkommandó céget, az egykori IFET-től bérelt deszkagyárban sok helybelinek tudtak munkát biztosítani. Ma már csak emlék a cég, a munkanélküliség azonban fájó valóság. Kommandó lakosságának szinte negyven százaléka munkanélküli. Nagy részük az erdőkitermelésből, fafeldolgozásból tartotta el egykor magát és családját. Ma az erdő legfennebb a gombák és a vadgyümölcsök révén ad ideiglenes megélhetést.
Az egyháznak jól jön a fa
Az államosítások előtt az egyházak többsége rendelkezett kisebb-nagyobb erdőbirtokkal. Ezek jövedelméből vagy az onnan származó faanyagból tudták javítani a templomokat, lelkészi hivatalokat, onnan biztosíthatták a tűzifát is. A nagyborosnyói református gyülekezetnek nem volt nagy erdőbirtoka. Huszonöt hektáron gazdálkodhattak a kispataki részen, és tehetik ma is, mert az erdőrészt sikerült visszakapniuk. „Ennyi volt, és vissza is kaptuk. A baj, hogy még nincs birtoklevelünk, a tanácstól nem kaptuk meg" — mondja Németh Zoltán tiszteletes. Az erdőgazdálkodás nem hoz különösebb hasznot, de azt kiadja, amit az államosítás előtt is elvártak tőle: faanyagot javításokhoz, fűtéshez. Nagy segítség volt ez a templom és a lelkészi lakás felújításához, hamarosan a kántori lak javításához is innen viszik majd a fát. Az erdő minősége gyengének mondható, de alkalmi fatolvajok kerülnek. Ennek ellenére elégedettek az erdőt adminisztráló és felvigyázó zágoni magánerdészettel.
A közbirtokosság — se nem ló, se nem szamár
A közbirtokosságok visszaállítását egykor nagy sikerként könyvelte el a hazai magyar politikum. Nagy jövőt jósoltak, sok ígéretet tettek, hogy közbenjárnak az erdészeti törvény kedvezményes alakulásában. Mi vált valóra ezekből az ígéretekből, hogyan tudnak működni a közbirtokosságok? — erről és a közbirtokosság mindennapjairól kérdeztük a sepsiszentgyörgyi közbirtokosság elnökét, Csákány Lászlót.
— Milyen a közbirtokosság viszonya a hatóságokkal?
— Ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy ki vagyunk utálva mindenhonnan. Ennek az országnak nem csak az erdőgazdálkodási törvényén, hanem egész törvénykezésén kellene változtatni. Az erdőtulajdonosnak el kell tartania egy csomó intézményt. Köteleznek, hogy a tulajdonba helyezést követő hat hónapon belül szerződést kössünk egy erdészettel. Csomó korlátozása van a tulajdonosnak. Van tulajdonjoga, de nem termelheti ki a fát. Szakcéggel kell szerződnie, s ez a költségeket úgy megnöveli, hogy a százhúsz éves erdő haszna kevesebb, mint a kitermelési költség. Ez a valós helyzet.
— A politikum sok ígéretet tett a bajok kiküszöbölésére...
— Az RMDSZ a maga vívmányának tekinti a közbirtokossági tulajdonszerkezet visszaállítását. Sajnos, azt már nem tartották fontosnak, hogy megváltoztassák a közbirtokosságok gazdálkodási formáját. 1920-as törvény alapján működnek ma is. Ígéret volt, a kormány felelősséget vállalt, hogy hat hónapon belül kihozza a közbirtokosságok törvényét. Ez öt éve történt.
— Ha nincs közbirtokossági törvény, hogyan viszonyulnak az ellenőrző szervek a közbirtokosságokhoz?
— Ki vagyunk téve a rigolyáiknak. Sajnos, visszaélnek hatalmukkal. A helyi szektoristától az utolsó tűzoltóig mindenki ellenőrizhet. Mindenki érvényesíti akaratát, annak ellenére, hogy nincs közbirtokossági törvény. Az sem tisztázott, hogy kié a közbirtokosság. A jogászok úgy fogalmaznak a közbirtokosságról, hogy „se nem ló, se nem szamár". Ma csak Romániában létezik ez a forma. Előbb-utóbb itt is rendezni kell a dolgokat.
— Ez egyet jelent a közbirtokosságok feloszlatásával?
— Átszervezésre van szükség. Aki akar társulni, az társul, aki nem, nem. Ezt mondják a nemzetközi jogászok. Nem lehet tudni, mi alakul ki, de az biztos, hogy nem könnyű a közbirtokosságok helyzete, főleg a kisebbeké. Teljes mentalitásváltásra lenne szükség, mint például Ausztriában. Ott, akinek 2500 négyzetméternél nagyobb erdeje van, azt erdészeti cégként kezelik, mint nálunk az őstermelőket. Saját maga állít ki szállítólevelet, saját döntés szerint vágja a fát. A hosszú távú gondolkodás a létformája, gondol a gyerekeire, unokáira, ezen elvek szerint gazdálkodik az erdővel, terv alapján.
— Ilyen szabályok mellett nálunk talán erdőirtás következne...
— Az mese, hogy az erdőtulajdonosok lopják el a fát. Arra vigyáz, az az öröksége. Az állami erdőkben, tanácsi erdőkben történnek az illegális favágások. Valószínűleg az erdészeti szerveknek is benne van valamennyire a kezük. Ezért nem akarják visszaadni az erdőket. Magánerdőből nehezebb lopni.
— Különbséget tesznek tulajdonos és tulajdonos között?
— A szentgyörgyi tanácsnak háromszor akkora az erdeje, mint a közbirtokosságunké. De ők nem fizetnek saját maguknak területadót. Ezzel már előnyös helyzetben vannak. Olcsóbban adhatják a fát, úgyis nagyobb haszonnal. Bokor Gábor, Háromszék
