2016. október 16. - Az erdőpusztítás Haiti nehéz helyzetének egyik legmeghatározóbb oka – jelenik meg rendre az ország helyzetét taglaló elemzésekben. A Vice cikke segít a NatGeo és a NASA látványos fotóinál jóval komplexebb téma megértésében.
Haiti területének már csak 2 százalékát borítja erdő, a többit elpusztították az országban évtizedek óta tartó erdőirtásban. Az állítást általában látványos műholdfelvételekkel illusztrálják, amelyeken szemmel látható a szomszédos Dominikai Köztársaság és Haiti közötti különbség. A növényzet hiánya földcsuszamlásokkal és sárlavinákkal súlyosbítja a földmozgások, hurrikánok által amúgy gyakran sújtott ország helyzetét, és a vizek tisztaságára is rányomja a bélyegét.
A geológus Peter Wampler szerint azonban a sokat emlegetett, bűvös 2 százalék csupán mítosz – derül ki a Vice fantasztikusan részletes long readjéből. Wampler már a helyszínen járva is több erdőt látott, mint amit a 2 százalékos szám indokolt volna, de sejtését később tudományos módszerekkel is igazolta.
Először a LandSat nagyfelbontású műholdképei alapján készített gyorselemzést, és első számításait látva nem akart hinni a szemének: az erdőterületek aránya ugyanis 32 százalék felett volt. Vizsgálatait ezután a FAO erdődefinícióját használva is elvégezte, de az eredmény változatlanul 30 százalék közelében maradt. Márpedig ez kábé megegyezik az Egyesült Államok, Franciaország és Németország hasonló arányszámaival, és jóval nagyobb például Írországénál.
Nem passzol a narratívába
E megfigyelés tulajdonképpen jó hírnek számítana, de nem illik abba a népszerű narratívába, miszerint a szegénység velejárója az erdőirtás, az erdők eltűnése pedig tovább súlyosbítja a szegénységet – ijedt meg eredményei láttán Wampler. Merthogy különféle szervezetek a
szegénység és az erdőirtás közötti kapcsolatot vitathatatlan tényként kezelik, a 2 százalékos erdőhöz hasonló, sokkoló statisztikai adatokat pedig rendre felhasználják adománygyűjtéseikhez, valamint olyan programok futtatásához, amelyek általános elméletek mentén, az adott régió sajátosságainak figyelmen kívül hagyásával próbálnak segíteni.
Wampler félelmei valamennyire igazolódtak is: a kutató hiába leplezte le a 2 százalékos mítoszt, 2014-ben publikált munkája nemigen keltette fel a környezetvédők és a különböző szervezetek figyelmét, s így a kívánt gondolkozásbeli változást sem hozta meg. A Világbank, a USAID, az Oxfam America és az ENSZ különféle szervezetei továbbra is az 1 és 4 százalék közötti számmal dobálóznak Haitiról szóló jelentéseikben, ezzel a sokatmondó “ténnyel” is alátámasztva azt az uralkodó nézetet, miszerint az ország egy önsorsrontó, apokaliptikus hely.
Wampler tanulmánya azonban egy ennél jóval komplexebb történetet sejtet: egy erőforráshiánnyal küzdő nép egyedi kapcsolatát környezetével.
Haiti, a szegénység és a fák
Hogy a fenti megállapítás érthetővé váljon, érdemes kicsit visszapörgetni az időt Haiti 1804-es függetlenedéséig. A Karib-térség Hispaniola nevű szigetének nyugati részén fekvő ország francia gyarmati státuszból való kilépését a világ már a kezdetektől ferde szemmel nézte. Tette ezt annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy a rabszolgák lázadása révén létrejött állam a világon elsőként törölte el a rabszolgatartást – mindezt 60 évvel az amerikai polgárháború előtt. Az ország 200 éves története során aztán különböző külső intervenciók sorát élte meg, ami igencsak rányomta a bélyegét az ott élők sorsára.
Az, hogy az ország sanyarú helyzetének egyik meghatározó tényezője az erdőpusztítás, a második világháború után vált alaptétellé. A magyarázat a jelenségre pedig az lett, hogy a sziget nyugati szegletébe szorult, szegénységben élő haiti parasztok és faszéntermelők a végletekig kiszipolyozták környezetüket, és ez a szűklátókörűség olyan eróziós folyamatokat indított el, amelyek aztán a szegénység további súlyosbodásához vezettek.
Az erdőirtás és a szegénység között valóban korreláció figyelhető meg regionális és nemzeti szinten is, de két dolog együttjárása nem feltétlenül jelent oksági kapcsolatot is – mutat rá a Vice cikkében Paul Robbins politikai ökológus. A szegény vidékek fái valóban gyakrabban esnek áldozatul irtásnak, de erre az útra sokszor a gazdagabb területek kényszerítik a szegényeket.
Fairtás történelmi visszatekintésben
Így volt ez a Vice visszatekintése szerint Haitin is, ahol a fairtásban már a francia gyarmatosítók is jeleskedtek, amikor rabszolga-ültetvényeiknek helyet kerestek, és nem változott a helyzet a gyarmati időszak után sem. A fairtások a franciák távozása után is folytatódtak, amiben például nagy szerepe volt annak is, hogy a függetlenedés miatt francia részről követelt kártérítést Haiti mahagóniexportból fedezte.
Az erdők eltűnését érzékelő nemzetközi környezetvédelmi szervezetek már a hetvenes évek második felében környezeti katasztrófát jósoltak az országnak, és rontotta a kilátásokat az is, hogy a kívülről szorgalmazott fatelepítési programok is rendre érdektelenségbe ütköztek. A végtelen pusztítást műholdas képek és helyszíni beszámolók egyaránt alátámasztották, tovább fokozva az apokaliptikus víziókra éhes világ szánakozását.
Csakhogy mind a képekkel, mind pedig a beszámolókkal volt egy kis probléma: a műholdas felvételek akkoriban igen gyenge minőségűek voltak, a felmérések készítői pedig – a közlekedés kezdetlegessége miatt – csak oda jutottak el, ahová út vezetett. Vagyis azokba a régiókba, ahová a fairtók teherkocsijai is elértek, és ahol ezért aztán fákat valóban nem nagyon láthattak a megfigyelők.
A hetvenes évek végén aztán kiderült, miért nem voltak sikeresek a korábbi fatelepítési programok. Azok ugyanis a helyiek számára elvont, ökológiai szempontokkal indokolták a telepítést, és a létrehozandó új erdőket a haiti kormány tulajdonába adták volna, amelynek viszont nem sok hitele volt a lakosok szemében. A nyolcvanas évekbeli változtatás jegyében a parasztoknak jogot adtak a saját maguk által ültetett fák kitermelésére, aminek következtében az addig akadozó fatelepítés felgyorsult, és két évtized alatt 300 ezer haiti paraszt körülbelül 65 millió fát ültetett.
Tanulság?
Hogy ez a telepítés lenne az oka a Wampler által mért 30 százalékos aránynak, a korábban hangoztatott 2 százalékhoz képest? Ezt még a kitermelési célzatú faültetési program atyja sem hiszi; szerinte simán előfordulhat az is, hogy az a 30 százalék mindig is ott volt, csak senki nem ellenőrizte, és inkább a sokkolóan hangzó 2 százalékot használták.
Mindenesetre ami tanulságul szolgálhat a történetből, az az, hogy amit a világ fejlett része felelőtlen és szűklátókörű rablógazdálkodásnak titulál, az talán csak egy egyedi, a lokális viszonyokhoz illeszkedő gazdálkodási mód, amelyben a helyiek párhuzamosan ültetnek és vágnak ki fákat.
Közel sem arról van szó, hogy Haitiben minden rendben lenne, és ne okozna gondot az erdőirtás, vagy hogy mindenről csak a gonosz külső elnyomók tehetnek. De a világ egymástól különböző pontjain létezhetnek olyan találékony – sőt akár még fenntartható – gazdálkodási modellek is, amelyek máshol a természet kizsákmányolásának tűnnek – derül ki a Vice cikkéből.