10 milliós környezetkárosítás a Duna-Dráva Nemzeti Parkban (Pecsinapilap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2006. szeptember 5.
A Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől érkezett információ alapján, a drávaszabolcsi határrendészeti kirendeltség járőrei tetten értek 9 személyt, akik tegnap a délutáni órákban Dráva árterén található természetvédelmi területen illegális fakitermelést folytattak.

A helyszínre érkező határőröket megrendítő kép fogadta: Mindenütt kötelek, benzines kannák és szétdobált hulladék feküdt, a több futballpályányi területen kidöntött, egymáson heverő farönkök mennyisége pedig már az elsődleges becslések szerint is jelentős károkat feltételezett.
A kivágott 900 köbméter nemes nyárfa értéke megközelítően 10-12 millió forint, ezért az elfogott személyeknek, engedély nélküli fakitermelés és természet károsítás bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt kell felelniük, mondta el lapunknak Bakonyi József százados a Pécsi Határőr Igazgatóság sajtó szóvivője..
A fákra leselkedő veszélyekre a jogalkotók is felismerték, ezért több évtizede szabályozzák a fák védelmét, illetve kivágását. A 70-es évek óta érvénybe lépett rendeletek viszonylag pontosan leírják, hogy milyen feltételek mellett lehet kivágni és hogyan kell pótolni a fákat.
Az érvényes kormányrendelet kimondja, hogy a fakivágási szándékot előzetesen be kell jelenteni a települési önkormányzat jegyzőjéhez vagy a közút kezelőjéhez.
Az intézmények fa kivágását megtilthatja, ha annak további fenntartása indokolt, vagy ha a bejelentő rendelkezési jogosultsága nem állapítható meg; a bejelentőt a kivágott fa pótlására is kötelezhetik.
A környezetvédők és a hatóságok eredményes munkáját egyaránt akadályozza, hogy számos esetben csak utólag szereznek tudomást a fakivágásról, és a szankcionálás lehetősége is nagyon csekély. Az okozott kárral nincs arányban az esetleges szabálysértési bírság, az elrendelt pótlás gyakran nem történik meg, vagy a kiültetett csemeték, előnevelt fák a hiányos gondozás miatt idő előtt kipusztulnak.
Az illetékes hatóságok tájékoztatójából azt is megtudtuk, hogy amennyiben készülő fakivágás jut tudomásunkra, esetleg meg is kezdték a fák kivágását, a sürgősségre tekintettel telefonon, vagy személyesen keressük meg a helyi polgármesteri hivatal környezetvédelemmel, fakivágással foglalkozó előadóját; ha ő nem elérhető, akkor a jegyzőt, esetleg a környezetvédelmi bizottság vezetőjét.
Ha a helyi önkormányzat engedélyével, intézkedésével nem értünk egyet, akkor a Közigazgatási Hivatalhoz fordulhatunk fellebbezéssel. Bízzunk abban, hogy másodfokon számunkra és a fák számára kedvező döntés születik, és nem lesz szükség bírósági keresetre, vagy, lakossági mentőakció szervezésére.

Sz. P. F



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.