Olajfolt úszik a Sajón (MTI/greenfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2007. január 25.

A helyszíni szemlén, a múcsonyi-híd fölött mintegy 500 méterrel illegális fakitermelés nyomait fedezték fel
Olaj került a Sajóba a folyó Múcsony feletti szakaszán, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) csütörtök délután a sajóládi híd térségében megkezdte a szennyeződés eltávolítását - közölte az igazgatóság szóvivője. Az Ékövizig két nappal ezelőtt kapott tájékoztatást az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől, hogy a Sajón, a múcsonyi-híd térségében olajfolt úszik.

Az igazgatóság és a környezetvédelmi hatóság közös, vízmintavétellel egybekötött helyszíni szemlét tartott, a múcsonyi-híd fölött mintegy 500 méterrel illegális fakitermelés nyomait fedezték fel, kivágott, mederbe bedőlt fákat láttak a helyszínen a szakemberek.
A környezetvédelmi szakhatóság kommunikációs és jogi vezetője az MTI-nek azt mondta: Múcsonynál jószerivel teljesen beborította a folyó felszínét az olaj, ipari üzem a környéken nincs, ezért ismeretlen tettes ellen tettek bejelentést környezetszennyezés miatt. A szakemberek azt valószínűsítik, hogy a fakitermeléshez használt motorfűrészek olaja kerülhetett a folyóba.
Az Ékövizig közlése szerint az olajszennyezés intenzitása és az olajfoltok vastagsága szemmel láthatólag jelentősen csökkent szerdára, a múcsonyi-híd fölött ugyanakkor sok étolajos és gázolajos műanyagflakont találtak, "a szennyezés szemmel láthatóan ezekből a flakonokból is kerülhetett a folyóba".
A szennyezés utánpótlása már megszűnt, ugyanakkor a Sajóban leúszó szórványos olajfoltok a Borsodi Hőerőmű térségében összegyűltek, majd viszonylag egy tömegben, vékony olajfilm formájában haladtak tovább a tiszai torkolat felé.
Az Ékövizig csütörtök délután megkezdte a szennyezés eltávolítását a sajóládi híd fölött.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.