Láncfűrésszel a bevásárlóközpontért? (greenfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. febr. 15.
Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület feljelentést tett a Nyíregyházi rendőrkapitányságon ismertetlen tettes ellen természetkárosítás, rongálás tárgykörében. Az ország 20 legidősebb fehér nyárfája egyikének sorsa immár megpecsételődött, miután láncfűrésszel nekiestek.

2007. február első napjaiban bejelentést kaptunk, miszerint láncfűrésszel olyan mértékű kárt okoztak egy hatalmas védett fehér nyárfán, hogy kétséges a fa további léte. Egyesületünk véleménye szerint a védett természeti érték közvagyon, kivágása engedélyköteles; a tettes bűncselekményt követett el.
2006 nyarán került először napirendre a Nyíregyházi Szegfű utcai sportpályán található védett nyárfa kivágásának ügye. A területre egy bevásárlóközpontot terveztek építeni, ezért a város illetékes bizottsága kezdeményezte a fa védettségének megszüntetését, arra hivatkozva, hogy a fa már beteg, balesetveszélyes. Akkor ez a szándék komoly lakossági felháborodást váltott ki, valamint független szakértők is bizonyították, hogy a nyárfa makkegészséges. Ekkor úgy tűnt a fa megmenekült, mivel a bizottság végül nem támogatta a védettség megszüntetését, sőt a beruházó nyitott volt arra, hogy a területre elképzelt épületet áttervezze.
Miután az ügy rendeződni látszott, senki sem számított a február eleji váratlan fordulatra. A jelek szerint szerint profik álltak neki láncfűrésszel, és 30-40 cm mély sebeket ejettek a fán. Így már biztos, hogy nem megmenthető nyárfa. A fák védelmén őrködni hivatott városi főkertész úgy határozott, hogy bár a fa védett, de balesetveszélyes volta miatt ki kell vágni.
Amikor megláttuk az esetet, teljesen egyértelművé vált, hogy nem egyszerű falopásról van szó. A háttérben komoly üzleti érdekek húzódnak meg. Aligha kérdés, hogy a fa elpusztításával a beruházás meggyorsítás volt a cél. Ezért tettük a feljelentést, hiszen rongálás és természetkárosítás tényét egy az egyben kimeríti az ügy. Nem beszélve arról, hogy az eset nagyon súlyosan minősíti a mai közállapotokat.
Többen azt mondták, hogy a feljelentés felesleges, úgysem fogják elkapni a tettest, sőt, a rendőrség nem is fog érdemben foglalkozni az üggyel. A szkeptikus hangok ellenére a rendőrség komoly munkába kezdett: az már bizonyos, hogy az elkövetők megvannak, és a szándék is komoly a háttérben állók felgöngyölítésére. Számukra már nem kétséges, hogy kinek állt érdekében a fa kivágása. Kérdés persze, hogy tudják-e mindezt bizonytani. Reméljük minél hamarabb megtörténik a vádemelés, és a bíróság súlyos büntetésben részesíti az elkövetőket és a felbujtókat is.
Akárhogy is alakul az ügy, a fa – amely egyike az ország 20 legidősebb fehér nyárfájának–sorsa immár megpecsételődött.


 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.