Hétoldalú tanácskozás a faipar jövőjéről (Kárpátinfo.net)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. március 30.
Hét ország vállalkozói tárgyaltak a minap Ungváron a fakitermelési és –feldolgozási ágazat jövőjéről a Kárpátaljai Ipari és Kereskedelmi Kamara által megrendezett nemzetközi tanácskozáson.

Ukrán, magyar, szlovák, cseh, lengyel, német és román üzletemberek vitatták meg a faipari ágazat által kínálkozó lehetőségeket a Nemzetközi Kapcsolati Napok elnevezésű rendezvénysorozat soros ungvári tanácskozásán.
Az eseménynek otthont adó Kárpátaljai Ipari és Kereskedelmi Kamara illetékesei remélik, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények hathatósan közreműködhetnek a nemzetközi üzleti kapcsolatok fellendítésében, mivel a vállalkozók ezeken közvetlenül, egymás között juthatnak egyezségre, illetve tájékozódhatnak az egyes régiók által kínált lehetőségekről.
A mostani megbeszélés során például egy romániai vállalat máris jelezte, hogy kész Kárpátaljára telepíteni egy fafeldolgozó üzemet, hogy az itt kitermelt fát a helyszínen munkálja meg. A konkrét tárgyalások már meg is kezdődtek. I.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.