2005. január 13.
Verespatak, Margitsziget, Zengő - három egyre élesedő, megoldatlan konfliktus. Három beruházás, sok hasonlósággal, mégis mennyire eltérő politikai, ha úgy tetszik, hatalmi és igencsak különböző civil környezetvédő reakciókkal. Pedig az alaphelyzet, az ellentét gyakorlatilag azonos: mindhárom helyszínen gyönyörű természeti környezetben akarnak valami tájromboló dolgot építeni. Bányát nyitnának egy csodalatos fekvésű, építészetileg is páratlan erdélyi település ledózerolásával; uszodát terveznek a főváros legszebb védett közparkjában; katonai radart létesítenének a Mecsek tetején, fokozottan védett növényeket eltiporva.
A verespataki beruházás megítélése a legegyértelműbb, legalábbis Magyarországon. A kormány, a pártok, a civil környezetvédők egyaránt ellenzik, különbségek csak a beruházás elleni küzdelem mikéntjében mutatkoznak. Romániában árnyaltabb a kép: a zöldek itt sem örülnek, a megélhetésüket az arany kitermelésétől váró helyiek nagy része és a beruházástól busás bevételeket remélő kormányzat azonban elviselné a környezeti károkat.
Kevésbé világosak a frontvonalak a Zengő és a Margitsziget esetében. A NATO-radar megítélése, a kormányon belül is különböző. A honvédelmi tárca természetesen támogatja, a környezetvédelmi ellenzi. A pártok hallgatnak, a miniszterelnök függetlennek nevezett szakértői bizottságtól kért állásfoglalást, a zöldek keményen, határozottan ellenállnak.
Nézzük a Margitszigetet. A kormány nem foglalkozik az üggyel, de a miniszterelnök nemrég demonstratívan részt vett a beruházáshoz kapcsolódó faültetési akcióban. A pártok sokáig szintén óvakodtak az állásfoglalástól, végül e héten az SZDSZ és a MIÉP egyértelmű nemet mondott az uszodára. A legmeglepőbb és legsokatmondóbb a zöldek hezitálása.
A Mecsek fáit a testükkel is oltalmazni hajlandó környezetvédők sokáig lapítottak, majd mikor már nagyon kínossá vált a csend, értelmetlen feltételeket szabtak. Tüntetésről, Budapest egyik ékességének mindenáron való megvédéséről szó sincs.
Vajon mi az oka a három látszólag azonos konfliktushelyzet ennyire eltérő meg
ítélésének?
Nyilvánvaló, egyik esetben sem (csak) környezetvédelmi ügyről van szó. Az alaphelyzet hasonlósága ellenére nagyban különböznek a beruházás sorsát meghatározó erő- és érdekviszonyok. Mindez a Zengő kapcsán egyértelműen kiderült.
Hónapokig elemezték a beruházás lehetséges helyszíneit, ökológiai, pénzügyi és egyéb hatásait a legelismertebb hazai szakértők. Az eredmény: nem egyeztethetők össze a környezet- (természet)védelmi és a katonai-biztonsági, pénzügyi érdekek. Nem kell átfogó vizsgálat ahhoz, hogy kimondjuk: ez a helyzet a Margitsziget és Verespatak esetében is. Vagy engedélyezik a beruházásokat, lemondva a természeti értékekről, vagy az utóbbit őrizzük meg. A kettő együtt nem megy.
A különbség a Zengő-ügyben pénzben is elég pontosan megmondható: csaknem 25 milliárd forint. Legalább ennyivel kerülne többe, ha máshol építenék meg a radart. Nagyságrendekkel több pénz forog kockán Verespatakon. Itt dollár milliárdokat kasszírozhatnak a befektetők. Nem véletlen, hogy Romániában igen vegyes, nálunk viszont (mi csak a beruházás kárait láthatjuk) egyértelműen elutasító a beruházás megítélése.
Amíg egy radarállomás, uszoda vagy aranybánya építésének költsége, működésének haszna fillérre kiszámítható, szinte lehetetlen megmondani, mennyit ér egy erdő, egy park, egy település háborítatlan nyugalmának megőrzése.
A legkuszább e téren is a Margitsziget. Itt nem elsősorban a pénz, hanem a beruházás mellett magát még sportminiszterként elkötelező kormányfő presztízse és az úszószövetség befolyásos elnökének szavahihetősége a legfőbb tét. A politika - igaz, gondosan a háttérbe húzódva - itt van a legegyértelműbben jelen. Minden bizonnyal ez az oka a környezetvédők tanácstalanságának. Bizonytalankodásuk szemléletesen jelzi, mennyire erős a hazai zöldmozgalmak függetlensége.
A három megoldásra váró ügyben mielőbb dönteni kellene. Ehhez azt is meg kellene vizsgálni, feltétlenül szükség van-e ezekre a beruházásokra. A Margitsziget esetében egyértelmű nem a felelet. Van más, alkalmasabb, talán némileg drágább építési terület. Lágymányoson vagy a most botrányoktól hangos Spartacus-telepen fák kivágása nélkül építhették volna meg az uszodát. Nehezebb a válasz Verespatakon. Az arany ott van a falu alatt, kérdés, szükséges-e és pont a ciános technológiával kell-e kitermelni. A válasz szerintem itt is a nem. Verespatakot és térségét századannyi pénzből a bánya nélkül is fel lehetne virágoztatni. A NATO-radar létesítésére viszont Magyarország kötelezettséget vállalt. Itt mindenképpen kompromisszumra van szükség.
Az igazi dilemma, hol a határ a természet-, környezetvédelmi és a gazdasági, katonai stb. érdekek rengetegében. Nehéz erre választ adni. Amíg egy radarállomás, uszoda vagy aranybánya építésének költsége, működésének haszna fillérre kiszámítható, szinte lehetetlen megmondani, mennyit ér egy erdő, egy park, egy település háborítatlan nyugalmának megőrzése. De nincs is értelme anyagi dolgokról vitatkozni. Törvény írja elő, hogy védett területen, ivóvízbázis közelében tilos építeni. Át lehet vágni tehát a kibogozhatatlan gordiuszi csomót: elég lenne betartatni a hatályos jogszabályokat.
Szilágyi A. János