2010. december 6. - A Cancúnban zajló ENSZ-klímakonferenciáról a hazai
közvélemény – egy rövid és semmitmondó minisztériumi közleményen kívül –
nem sok magyar vonatkozású információhoz jutott. Pedig a nemzetközi
klímapolitikában most akár főszerep is juthatna az uniós elnökség előtt
álló magyaroknak – igaz, ehhez alighanem korábban kellett volna
ébrednünk. Lapunk információi szerint még egy-két héttel a konferencia kezdete előtt sem volt egyértelmű, hogy ki képviseli Magyarországot a klímacsúcson. A bizonytalanság gyökerei a kormányalakításhoz nyúlnak: a környezetvédelmi tárca megszűnt, a klímaüggyel addig foglalkozó szakértőket szélnek eresztették. A környezet- és természetvédelem tokkal-vonóval a vidékfejlesztési minisztériumhoz került, a sok pénz (kvótabevételek) és hatáskör fölött diszponáló klímarészlegen viszont sokáig elvitatkozott a gazdasági és a nemzeti fejlesztési tárca. Végül az utóbbi lett a nyertes, így a volt KVVM-es osztályvezető, Feiler József utazott Mexikóba az NFM nemzetközi éghajlat-politikai osztályának frissen kinevezett vezetőjeként.
Ennél talán nagyobb baj, hogy a kormánynak nincs kiérlelt klímapolitikája. A fentebb említett közlemény semmit nem ír arról, hogy milyen álláspontot képvisel a magyar küldöttség. Lapunk információi szerint próbálnak belesimulni az uniós vonulatba: az EU hivatalosan már az előző, koppenhágai csúcson is azt hangoztatta, hogy bizonyos feltételek esetén akár egyoldalúan is vállalna 20 százalékos kibocsátáscsökkentést 2020-ig.
Azóta ez a nézet tovább keményedett: immár akár 30 százalékra is hajlana az unió. Ennek az az oka, hogy Brüsszel szeretne visszakerülni a klímafolyamatok főáramába, miután Koppenhágában mellékvágányra csúszott. A 30 százalékos vállalással, illetve a fejlődőknek juttatott támogatásokkal Európa valóban a folyamat élére állhatna.
A helyzetet az teszi bonyolulttá, hogy Cancúnban valószínűleg semmiről nem születik érdemi megállapodás – a legtöbb, ami várható, hogy a kiotói jegyzőkönyv érvényességének lejárta után a fejlettek önkorlátozását szolgáló új klímarezsim születik, és a mostani konferencia résztvevői elfogadják az átmeneti időszak szabályait, vagy legalább érdemben tárgyalnak azokról. Tehát az EU-nak sem most, hanem majd a következő hónapokban – vagyis éppen a magyar elnökség idején – kellene meghatároznia saját hoszszabb távú klímaterveit.
A magyar kormány tehát akár a nemzetközi klímapolitika formálójának szerepében találhatná magát a közeljövőben, de láthatóan nincs ilyen ambíciója. Jávor Benedek, a parlamenti zöldbizottság LMP-s elnöke szerint legalábbis erre utal, hogy a magyar elnökség időszakára olyan zöldtematikával készülnek, amit jóindulattal is legfeljebb alibizésnek lehet nevezni: a teljesen kidolgozatlan Duna-stratégia az EU-tagállamok háromnegyedét nem érinti, és ennek megfelelően nem is érdekli. Klímaügyben viszont a magyar érdek(lődés) hiányzik, és semmilyen előkészület nem történik annak érdekében, hogy ezt a kérdést hangsúlyos témává tegyük.
Cancúnban mindebből annyi látszik, hogy a magyar kormány alacsony szinten és alacsony intenzitással vesz részt a konferencián. A hangulatot ott továbbra is a megoldás elodázásának vágya dominálja, kiegészítve olyan, nyilvánvalóan lobbiérdekeket szolgáló ötletekkel, mint hogy globálisan tiltsák be az izzószálas égőket. Az a friss adat pedig, amely szerint az elmúlt évtizedben volt a legmagasabb a globális átlaghőmérséklet 1850 óta, egyelőre semmilyen hatással nincs a felek megegyezési készségére. Hargitai Miklós
