2012. október 25. - A Duna elterelésének és a bősi vízerőmű üzembe
helyezésének huszadik évfordulója alkalmából a szlovák kormány szerdán a
csallóközi nagyközségben tartott kihelyezett ülést. Új dunai kormánybiztost neveztek ki Ladislav Lazár személyében, aki azonban továbbra is az állami Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVV) vezérigazgatója marad. Így a kabinet szerint jobban áttekintheti a vízerőmű működésével kapcsolatos gyakorlati és nemzetközi témaköröket.
A jelenlévők tudomásul vették a műtárgy felépítését és két évtizedes működését összefoglaló dokumentumot, amely tényszerűen sorolja fel a bős-nagymarosi vízerőművel kapcsolatos, máig lezáratlan szlovák–magyar politikai és szakmai vitát is. Határoztak a zsilipkapuk, a zsilipelő rendszer és más létesítmények fokozatos korszerűsítéséról, továbbá stratégiai jelentőségűvé minősítették az ország ivóvízkészletét. Az elemzés szerint a bősí vízerőmű a szlovák vízgazdálkodás sikertörténete, mert több fontos feladatot teljesít. A nyolc turbina Szlovákia villamosenergia-szükségletének egytizedét állítja elő, környezetkárosítás nélkül. A létesítmény kiemelkedő szerepet tölt be az árvízvédelemben, hozzájárul ahhoz, hogy a pozsonyi kikötő egész évben működhessen, ezeken kívül megállította az Öreg-Duna bizonyos szakaszainak erózióját, kiváló feltételeket teremt a vízi sportok híveinek, továbbá az üdüléshez, nem utolsósorban pedig a térség madár- és állatvilága számára.
Az elemzés nem tesz említést a környezetvédők aggodalmairól, a helyi lakosság gondjairól, a vízelosztással kapcsolatos ellentétekről, amelyek elsősorban a Szigetközt sújtják. A kormányülésen stratégiai jelentőségűvé minősítették Szlovákia ivóvízkészletét, s megbízták az illetékes minisztereket a döntés végrehajtásával kapcsolatos törvénymódosítások mielőbbi elkészítésére.
Magyarország és Csehszlovákia 1977. szeptember 16-án kötött államközi szerződést a bős-nagymarosi vízlépcső felépítéséről és üzemeltetéséről. A környezetvédők és más szakértők erősödő tiltakozására az Antall-kormány 1992. május 25-i hatállyal felbontotta az államközi szerződést, és kezdeményezte, hogy a két fél kezdjen tárgyalásokat a károk helyreállításáról. Csehszlovákia, majd pedig az ország kettéválása után a jogutód Szlovákia ebbe nem egyezett bele, s 1992. október 25-én végrehajtotta a meder áttöltését, elterelte a Dunát. Azóta a hajózás kizárólag a jelenlegi Szlovákia területén folyik. Az Öreg-Dunába, főleg a mosoni ágába a szükségesnél jóval kevesebb víz jut, ami miatt számos magyarországi szervezet szüntelenül tiltakozik.
Nem hozott előrelépést a Hágai Nemzetközi Bíróság 1977. szeptember 25-én kihirdetett döntése sem, amely szerint a vízlépcsőszerződés felmondása, de a folyó elterelése is jogsértő volt. Azóta a verdikt végrehajtásáról rövidebb-hosszabb megszakításokkal zajlottak a magyar–szlovák kormányközi tárgyalások, amelyeken csupán néhány részeredmény született. Közösen ellenőrizték a vízerőmű működésének hatásait a természetre. Legutóbb 2006-ban szakadtak meg az egyeztetések, amelyek rövidesen folytatódhatnak.
Szabó Marcel, a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős magyar miniszteri biztos a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy 1992-ben az akkor még létező Csehszlovákia elterelte a Duna vizének 83 százalékát egyoldalúan a saját területre, és lényegében ez a helyzet azóta is fennáll. Hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is törekszik egy konstruktív, de a természet és Magyarország érdekeit figyelembe vevő megoldás kidolgozására. Szerinte „elegendő idő telt el az események óta, hogy mindkét ország kellő higgadtsággal tudjon tekinteni a történtekre és szerződéses úton, korrekt megoldással pontot tegyenek az ügy végére. Szlovák partnere válaszul kifejtette: – A hágai döntést mindkét fél máig másként értelmezi, ezért igyekszünk közös megoldást találni. Nem csupán jogi és politikai problémáról, hanem bonyolult szakmai kérdéskörről van szó. Meggyőződésem, hogy nem az időhorizont, vagyis a gyors megállapodás, hanem a verdikt alkalmazását szabályozó nemzetközi szerződés minősége a legfontosabb szempont.
Lapunk megkeresésére Fenes Iván, Bős polgármestere elmondta, hogy kedvező és kedvezőtlen változásokat egyaránt hozott a vízerőmű. – A helybeliek munkahelyekhez jutottak, növekedett a helyi idegenforgalom, ugyanakkor gyönyörű tájakat pusztítottak el, több ezer hektárnyi, kiváló minőségű szántót az állam fillérekért sajátított ki, s azóta sem fizet értük ingatlanadót. – A legnagyobb vesztes a felvízcsatorna és az Öreg-Duna közé szorult három csallóközi falu lakossága – szögezte le Álló Donát, Vajka polgármestere. – Ködben, már kisebb hullámverésben, miként gyakran télen sem működik a komp, s ilyenkor a helybeliek ötven kilométeres kerülőt kénytelenek megtenni, hogy az egyébként alig tíz kilométernyire levő kisvárosba, Somorjára eljussanak, ahol sokuknak a munkahelye van, s ahol a járóbeteg-ellátást biztosítják számukra – tájékoztatott.
Mikulás Huba neves szlovák tudós a pozsonyi Új Szónak nyilatkozva időzített bombának nevezte a bősi erőművet: „A Duna önszabályozását műszaki megoldásokkal igyekeznek megoldani, ami különösen hosszabb távon kockázatos. A felvízcsatornában lerakódó, káros anyagokat tartalmazó hordalékkal sem tudnak mit kezdeni, s nem kizárt, hogy a létesítmény két-három évtized múltán üzemképtelen lesz, s teljesen leáll“ – mutatott rá a szakember.
A bősi kormányülésen tiszteletbeli vendégként részt vett Július Binder is. A vízerőmű szlovák atyjának nevezett szakember úgy vélekedett, hogy az Európai Unió elsősorban a Duna hajózhatósága miatt belátható időn belül arra fogja kötelezni a magyarokat, hogy építsék meg a vízlépcső alsó szakaszát, ami szerinte számukra is előnyös lenne. A jelenlegi helyzeten a magyarok csak veszítenek – vélekedett Binder. Szilvássy József
