Már fél megyényi terület védett a Dél-Dunántúlon (Dunántúli Napló)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

ELŐNY VAGY HÁTRÁNY?
Az érintett gazdáknak nem kell újabb korlátozásokkal számolniuk
Dél-Dunántúl - Közel 110 ezer hektárral bővült a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) által felügyelt terület azzal, hogy szerdán megjelent a Natura 2000 uniós hálózatba vont védett értékek listáját tartalmazó kormányrendelet. Ezzel összesen több mint fél Baranya nagyságú terület került védelem alá a Dél-Dunántúlon. A jókora növekmény számos földtulajdonost, illetve -használót érint Nekik a jövőben azzal kell kalkulálniuk, hogy a kijelölt területen a DDNPI bármikor felléphet hatóságként, szakhatóságként Parrag Tibortól, az igazgatóság osztályvezetőjétől megtudtuk, a hálózatba vont területeken folyamatban lévő beruházásokra, vagy például a művelési ág megváltoztatása érdekében már elindított eljárásokra az új rendelkezések visszamenőleg nem érvényesek.
Hároméves munka eredményként mérték fel a szakemberek Baranyában a hálózatot A megyében természetmegőrzésre 65 ezer, madárvédelemre 28 ezer hektárnyi területet vonták be. Ebből a szántóföld minősítésű területek nagysága 11 ezer hektár. A most levédett, különleges figyelemben részesített területek éppen azért maradhattak fenn, mert az adott helyen folytatott gazdálkodás a mai napig nem rombolta le az ott lévő természeti értékeket Ha továbbra is, minden így megy, akkor nem kell újabb korlátozásokra számítani. A jelenlegi gazdálkodási gyakorlat megőrzéséhez egy erre a célra megnyíló pályázati forrásból, illetve a Földművelésügyi Minisztériumtól támogatást is lehet majd kérni. Ehhez azonban a gazdáknak tudniuk kell természetvédelmi; "érintettségükről",
Csakhogy a Natura 2000 hálózatba vont földek helyrajzi számait egyelőre nem tették közzé. Ezt külön miniszteri rendelet sorolja majd fel, de határidőt erre a jogszabály nem jelöl meg. Márpedig sürgős lenne, mert a földtulajdonosok csak ebből tudhatják majd meg, hogy területük, vagy annak akár csak egy kis része is, bekerült-e a hálózatba. Csak 2007-ben várható az a jogszabály, amelyik azt rendezi, kinek és milyen esetben jár kártérítés. Például akkor, ha egy erdő Nemzeti Parkban van, a Natura 2000-re való tekintettel csökkenteni kell a fakitermelést

Mészáros Attila.


"A Natura 2OOO-nek éppen az a lényege, hogy ne változzon sem mi. Ez nemcsak a természetvédelemnek, de a földtulajdonosnak is érdeke." PARRAG

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.