Gyurcsány: Verespatak közös ügyünk (Magyar Nemzet online)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A haladó kormányzásról szóló nemzetközi tanácskozás keretében Budapesten tartózkodik Adrian Nastase román kormányfő is, aki kora délután találkozott magyar vendéglátójával, Gyurcsány Ferenccel.  A megbeszélés központi témája a verespataki aranybánya volt.
Gyurcsány Ferenc a verespataki bánya ügyét emelte ki a román kollégájával folytatott kora délutáni tárgyalásainak témái közül. A Haladó kormányzás elnevezésű konferencia alkalmából Magyarországra érkezett Adrian Nastaséval tartott közös sajtótájékoztatón a magyar kormányfő kijelentette:
"A szomszéd ház kertje, a szomszéd ország természeti környezetének a védelme az mindig közös ügy, bármelyik oldalról nézve" - szögezte le Gyurcsány Ferenc. - Mi azokat a partnereket keressük Magyarországon is és Romániában is, akik értik, hogy új munkahelyek teremtése az önmagában nem elegendő ok arra, hogy tönkretegyünk évezredes természeti értékeket. Ez bűn az emberekkel és bűn a természettel szemben. Addig keresünk megoldást, amíg még lehet.
Adrian Nastase erre azzal reagált, hogy bár a hatástanulmányok elvégzése után a bányanyitásra Romániában kiadták az engedélyt, most megállapodtak Gyurcsány Ferenccel egy közös célcsoport felállításában, hogy az Európai Unió szakértőinek bevonásával az vizsgálja tovább a kérdést.
A román miniszterelnök mintegy alternatívaként utalt arra, hogy a magyar tőke romániai beruházásai, és munkahely-teremtése lehet a megoldás. Ennek elősegítésére a magyar kormányfő ígéretet tett, akárcsak annak a román panasznak a megvizsgálására, amely szerint a felemelt magyar áthaladási díjak nehezítik a román szállítmányozók dolgát. Egy kérdésre válaszolva Gyurcsány azt is megígérte, hogy Magyarország - amint Románia NATO-felvételét is támogatta - ugyancsak támogatni fogja szomszédunk 2007. évi európai uniós integrációját. Ez utóbbiakért Nastase köszönetet mondott a magyar félnek.

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.