Jogtalan fakivágások (Magyar Nemzet)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Jogsértőnek minősítette a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal a napokban azt a szegedi önkormányzat által kiadott fakivágási engedélyt, amely az Erzsébet liget területére vonatkozott.  Az első fokon hozott határozatot megsemmisítették, de a fairtást már nem tudták megakadályozni.
A Védegylet civil szervezet a törvényes határidőn belül fellebbezett a jegyző döntése ellen, ennek ellenére az újszegedi liget rekonstrukciója július 12-én elkezdődött. A város jegyzője mint az elsőfokú természetvédelmi hatáság vezetője azonban csak másnap adott engedélyt hetvenkét fa kivágására. A megyei közigazgatási hivatal szerint nem csak akkor követtek el jogszabálysértést, amikor meg sem várva a fellebbezési határidő lejártát, ezeket a fákat azonnal kivágták.
Az engedélyezés előtt nem kérték ki az erdészeti hatóság véleményét. A helyi rendeletnek megfelelően arra sem utaltak, hogy ezek a fák veszélyesek lennének, vagy a pusztulásuk rövid idő alatt amúgy is bekövetkezett volna.

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.